*Anna szemszöge*
Miután Legort elment én keresni kezdtem a szakaszomat. A város küldő részén voltak, nem tetszett nekik a belseje, ahol mindenhol kő és kivágott fa volt. Amint a közelükbe értem észrevettek engem.
- Anna! Örülök, hogy jól vagy! - ugrott a nyakamba Lace - Mi történt veled?
- Lace! - mosolyogtam - Látom ti is jól vagytok, aminek nagyon örülök! Elkezdem, de utána tőletek is várok egy beszámolót!
- Jó, jó. - bólintott - Na, mi volt?
- Legort-hoz eljutni nem volt nagy kihívás, viszont egyszer meg kellett állnunk. Szerencsénkre a célpontunk nem változtatott addig helyet. Késő délután értük el a találkozási pontot. Utána a tündék Markus-szal és Legort-tal kiegészülve lerohanták a falut, ahol a varázslólány meghúzta magát.
- Az a varázsló, aki hozzánk vezette a Vadászokat? - kérdezte Endrees.
- Igen, ő.
- Meghalt? - tette hozzá reménykedve Lace.
- Folytatom és kiderül. Nem kaptam semmiféle harccal járó feladatot az ellenség megmaradt tagjait kellett felkutatnom és jeleznem a hol létüket. A varázslólány nagyon rossz állapotban volt, valamilyen fura átok találhatta el. Legort megkért, hogy vigyázzak az elméjére. Egész éjszaka az átok megtörésén dolgozott, nekem pedig ezalatt figyelnem kellett nehogy megsérüljön a lány szelleme. Fárasztó volt. Utána szinte azonnal elaludtam. Délután ébredtem fel és érzékeltem ez nem egy sima nap számomra. Az ez évi Vad napom is letelt, bár igazán nem akart egyhamar összejönni a zsákmány.
- Ezen a bolygón volt a Vad napod? Mi történt vadászat közben? - kérdezte Thalia.
- Igazából semmi különös nem járt vele, hiába voltam máshol. Találtam egy üres fészket, aztán rátámadtam egy vaddisznóra. Sikerült is megsebeznem, méghozzá halálosan, azonban jött egy másik és elkergetett. Mire visszaértem a halott disznóhoz már farkasok lakmároztak belőle, szóval tovább mentem. Utána egy emberrel találkoztam, aki üldözött egy keveset, aztán elvettem ettől a kedvét, miután az íját kettétörtem. Mikor úgy éreztem ennek a napnak annyi találtam egy őz csapást és azt követtem. Sánta volt, tökéletes példány, azonban összefutottam az ikrekkel így arról is le kellett mondanom. Mikor visszafelé tartottam egy csomó felszállni képtelen madárral találkoztam, így nem maradtam éhen. - foglaltam össze nekik.
- Hol van az a varázsló? El szeretnék vele beszélgetni. - sziszegte Lace.
- Visszavittük Legort falujába a pajzs miatt.
- Miért kell neki pajzs? - kérdezte Rignot.
- Az anyja bábként használta őt, Ha nincs körülötte pajzs, ami visszaveri a támadásait akkor a lánya újra a bábja lesz.
- Szóval inkább legyen távol mintsem ellenséggé váljon. - foglalta össze Rig.
- Nagyjából. - ingattam a fejemet - Aznap sokat repültem, meg is fájdult utána a karom. Most már elmondtam mindent, ti következtek.
- Igazából nagyon unalmas volt az egész. - kezdte Lace - Két nappal korábban érkeztünk, mint ti. Útközben semmi se történt igyekeztünk kerülni az emberi településeket. Az emberek, ha meg is láttak minket nem foglalkoztak velünk. Biztonságban, épségben megérkeztünk.
- Volt egyszer egy kisebb összetűzésünk, mikor magukról sokat gondoló emberek, akik eddig csak a földeken dolgoztak úgy gondolták összegyűlnek és könnyedén véget vetnek a háborúnak, ha kaszákkal vonulnak fel a tündék ellen.
- Volt ilyen?! - akadt ki Lace - Miért nem tudtam róla?!
- Megbeszéltük már ezt nem egyszer. - nézett rá Rignot - Nem avatkozunk bele a háborújukba.
- Ezek szerint hamar visszaverték az embereket. - jegyeztem meg.
- Nem kellett megerőltetniük magukat.
- Áldozatok?
- Tőlünk csak sebesültek, az emberektől pedig voltak halottak is. Legort hol van? Nem látom őt. - nézett körbe.
- Elhívták. Jobban mondva a mestere, bár nem tudom mit is akar ez jelenteni. - gondolkodtam el - Lehet valamilyen tanácson vannak.
- Szóval most beszélik meg a következő lépéseinket. Ez a város mekkorának számít?
- Ez Broton, az emberi főváros. - húztam ki magam, hiszen jelenleg én tudok a legtöbbet erről a világról.
- Elég szemetes. - jegyezte meg Rig.
- Meg büdös.
- És szűkös.
- Komor.
Szinte mindenki hozzátette az első benyomását a városról. Nem éppen a legszebb és a legjobb hely, de az emberek mind hasonló településeken élnek.
- Valamit tudsz a következő csatákról? - zökkentett ki Thalia.
- Sok mindent nem. Egy valamit viszont el kell mondanom.
- Mit? - erre mindenki körém gyűlt.
- Mikor innen szöktem a Vadásszal, akkor olyan katonákkal találkoztam, akik nem teljesen voltak emberek, mintha az alakváltókat szerették volna lemásolni, így tudom legkönnyebben leírni őket.
- Mire képesek?
- Az alakváltás nem mindig sikerül teljesre, az erejük és a vérszomjuk nagy. Az állati énjük is nagyon elnagyolt visszaváltozni emberré még nem láttam őket.
- Értem. A tündék mennyire fognak tudni elbánni velük?
- Még egy Vadászt is megizzasztottak. Szerencsére eddig nem láttam olyat, aki madárrá változott.
- Ránk maradhat a kiiktatásuk?
- Igen. Azt mondta Legort szerinte Enetra az utolsó csatában fogja felfedni őket.
- Addig lehet javít rajtuk, nem?
- De, sajnos lehet.
Mindenki csöndben emésztette a hallottakat. Végül Rignot szólalt meg először.
- Akkor nincs más választásunk, gyakorolnunk kell. A csoportos harcot úgyis régen tanultuk, eddig legfeljebb párokban gyakoroltunk. Már van is egy ötletem a gyakorláshoz.
Elindultunk kifelé a városból. Megkönnyebbültem figyeltem az egyre közelebb kerülő kapu, mely elválaszt minket az élő természettől.
- Anna! Kérlek gyere a nyugati kapuhoz, ott várlak!
- Mit tervezel Legort?
- Össze kell hívnom egy gyűlést a varázslók között. A hely, ahol lesz távol van, muszáj együtt mennünk.
- Pedig nem rég értem ide a szakaszomhoz. - zsörtölődtem.
- Ez nekem is hirtelen volt. Kevés varázsló áll eddig a mi oldalunkon, ezért van most erre szükség.
- Rendben, rendben. Megyek már. - adtam be a derekamat.
A szakaszomtól kicsit lemaradtam a beszélgetés miatt, ugyanis ilyenkor kevésbé tudok figyelni a környezetemre. A többiek észrevették a lemaradásomat és megálltak.
- Valami baj van? - kérdezte Lace.
- Legort-tal el kell mennünk valahová. - sóhajtottam - Most nem tudok veletek gyakorolni.
- Ennyire sürgős? - kérdezte Rignot.
- Igen.
- Csak nem rég érkeztetek. - értetlenkedett Enturin.
- Tudom és Legort is csak nem rég állt elő ezzel az ötlettel. Megyek, vigyázzatok magatokra! - búcsúztam el és bevetettem magamat a városba.
Igyekeztem, ahogyan csak tudtam. Alakot váltottam, így gyorsabb vagyok és házi macskaként még csak nem is vagyok feltűnő. Így még büdösebb a város. Nem tudok sok mindent felhozni a város javára. Talán nem kell sokáig menned, ha szeretnél valamit, de itt ki is fújt a pozitív dolgok listája. Nem tudom elképzelni mire lehet még jó. Róttam az utcákat, miközben Legort elméjét követtem. Egyébként, ha van erre lehetőség miért nem történt ez meg hamarabb? Nem értem az embereket. Legort a kapunál volt, de a legközelebbi háznak döntötte a hátát. Valamin nagyon elgondolkodott. Felmásztam a ház tetejére. Óvatosan lépkedtem a tetőn, hiába vagyok jelenleg az egyik legkönnyebb alakomban még így is féltem. Ugyanis az egész szerkezetet úgy néz ki, mint ami bármikor, bármire beszakadhat. Mikor elég közel értem, leugrottam. Pont Legort vállára érkeztem. Azonnal felém kapta a fejét.
- Ideértem. Min gondolkodsz? - kérdeztem, de még mindig a vállán ültem.
- Semmi különlegesen. - morogta.
- Hazudsz.
- Csak a gyűlésen. - forgatta meg a szemét - Örülsz?
- Nem szeretem, ha nekem akarsz hazudni. - feleltem komoran.
- Bocsánat. - ez őszinte volt tőle.
- Szokd meg. Nekem nem kell hazudnod és ezt te is tudod. Mindig itt leszek melletted, ahogyan te is mindig segítettél. Ne felejtsd!
- Köszönöm.
Ellökte magát a faltól én pedig leugrottam a földre, majd alakot váltottam. Elindult a kapu felé. Csöndesen követtem őt. Bízok benne, ezért nem is kérdezek semmit. Valamin nagyon őrlődik ezzel a gyűléssel kapcsolatban. Még sosem éreztem ilyet. Nem bízik magában. Szívesen segítenék neki, de nem tudok. Mit mondhatnék neki? Amúgy se lenne rá szüksége, ahogyan ismerem meg fogja találni a megoldást még akkor is ha a helyzete kilátástalannak tűnik. A kapun túl egy nő várt minket. Vagyis körülbelül annyi idős lehet, mint én. A kezében egy bot, ami akkora mint ő maga. Nagyon sok dísz lógott rajta, a tetején pedig egy lila-sárga kő foglalt helyet. Az arcába húzta a csuklyáját csak engedetlen hullámos tincsei kandikáltak ki alóla. Valahonnan ismerős. Lehet ő is átjött, mikor Legort-ot keresték. Bár nem tudom biztosra. Mi a neve?
Legort azonnal megszólította. Beszéltek egy keveset közben egyszer rám nézett a lány, de gyorsan vissza is fordult Legort-hoz. Végül a lány sóhajtott egyet, míg Legort jobban kihúzta magát. Úgy látszik ő nyert. Felém fordult és magyarázni kezdett.
- Ennek a világnak van egy tanácsterme a varázslók számára. Azonban ahhoz csak Merwoa családja tud elvinni minket.
- Merwoa?
- Az előbbi lány. Igazából senki se tudja hol van valójában ez az épület. Éppen ezért neked is velünk kell tartanod, nehogy túl veszélyes távolságba kerüljünk.
- Rendben. Megyek. Nem lesz ebből baj?
- Nem, mivel az elemi varázslókat is meghívjuk. Így te is jöhetsz.
Csak bólintottam erre. Mégis mi mást válaszolhatnék? Kíváncsi vagyok mi lesz ez az egész.
- Miről lesz szó? - kérdeztem.
- Majd meglátod. - felelte sejtelmesen.
- Azt kétlem. - jegyeztem meg fanyar arckifejezéssel - Nem értem a nyelveteket.
- Ó, tényleg. - jutott az eszébe - Megpróbálok jogot szerezni arra, hogy elvehessem Entera erejét. Mindeközben igyekszem minél több varázsló családot a mi oldalunkra állítani. Az elemi varázslókat pedig tisztázni akarom, miszerint ha azért működnek együtt Entera-val, mert sakkban tartja őket valamivel, akkor igyekszem mondhatni "felszabadítani" őket. A lényeg ott teszek keresztbe, ahol csak tudok.
- Ha ezt ennyire eltervezted akkor mitől félsz?
- Nem félek. - nézett rám szúrósan - Eddig a legtöbb varázsló család nem tudott a létezésemről, mindenki kételkedni fog bennem. Lehet ezzel nem fogok semmit se elérni. De kit tudja... Ebből legalább tudni fogja az a nőszemély nem mindenki tervez behódolni neki. Ha más nem is én ellenállok, amíg csak tudok.
Olyan tűz lobbant fel a szemében, amit eddig sose láttam. Ő elhatározta magát és nem fog ez alól kibúvót keresni.
- Nem maradsz magadra. - álltam mellé - Már mondtam, de elismétlem. Ha mindenki más el is hagy én ott leszek melletted és segítek ahogyan csak tudok. Bár varázslóként nem vagyok nagy szám, mégse maradsz egyedül.
- Köszönöm. - mosolyodott el.
- Mostanában gyakrabban mosolyogsz.
- Lehet, de nem tudom miért.
Hirtelen Merwoa megszólalt. Legort válaszolt valamit.
- Indulunk. - mondta nekem.
Követtem őt. A lány, míg beszélgettünk, addig felrajzolt valamit a földre. Utána motyogni kezdett, lehet akkor se értem mit mond, ha beszélném a nyelvét. A pálcájából előtört egy fénysugár, ami egy gömbben végződött. Az a gömb egyre nagyobb és nagyobb lett, míg el nem érte egy ember magasságát. A gömb sárgás színű volt, nem lehetett belelátni, mintha csak egy tányér lenne. Nehéz elképzelni, hogy ez átmegy a téren és két távoli pontot köt össze. Legort megindult felé. Követtem, hiszen csak tudja mit csinál.
- Ne állj meg! - szólalt meg hirtelen Legort - Bármit is látsz, vagy nem látsz ne állj meg, haladj tovább rendületlenül!
- Nem fogok megállni. - ígértem és beléptem a fényes gömbbe.
Semmit nem láttam a fénytől, ami körbe vett. Azonban emlékezvén mit mondott Legort pár másodperccel ezelőtt nem álltam meg, hanem haladtam tovább. Ez egy bátorságpróbának is elmenne. Nem látsz mást csak fényt, nem látod hova tartasz, nem látod jó irányba mész-e, csak egyenletesen lépdelsz. Bár az ösztöneim sokszor azt súgták forduljak vissza, álljak meg, nézzek jobban körül, nem tettem. A varázslatról az ismereteim eléggé hiányosak. Egyedül annyit tudok, amennyit megtapasztaltam és amennyit Legort elmondott, ezért muszáj ilyenkor minden utasítást követnem. Azt az egyet biztosra állíthatom egy erősebb varázslat hatása alatt állni nem éppen egy életbiztosítás. Az a bonyolult pajzs is veszélyes volt, amit Legort hozott létre Niliva körül. Egy másodpercnyi figyelmetlenség és Niliva halott. Itt is ez lehet a helyzet, megállok vagy bármi mást csinálok itt ragadhatok örökre meg egy kicsit. Léptem egyet és úgy éreztem eltűnt a talpam alól a talaj. Nem volt semmi a szokásos magasságban. Azonban ezt későn vettem észre már nem volt időm visszahelyezni a testsúlyomat a hátsó lábamra, így lábbal előre zuhantam a földre. Kiértem a fényből. A fénytányér kicsit magasabban volt a földnél, ezért egy nagyobb lépéssel lehet csak kijutni belőle. Megkönnyebbültem. Végre kiértem onnan.
- Lassan értél ki. Történt valami? - nézett rám aggodalmasan Legort.
- Semmi sem történt. - ráztam a fejemet - Egyszerűen lassabban haladtam egy folyamatos tempóban.
- A legtöbben minél hamarabb ki akarnak szabadulni onnan. Te miért nem?
- Bár legszívesebben futottam volna, de nem tudtam milyen következményekkel jár, ha futni kezdek.
- Csak megállni, vagy megfordulni nem szabad. A többi rajtad áll. Mit láttál miközben idetartottál?
- Semmi különlegeset. Folyamatosan egy sárga fény vett körül, amint nem tudtam átlátni. Miért? Láttál valamit?
- Csak kíváncsi voltam. A szokásos képet láttam. - vont vállat.
Mást láthatott mint én. Elég egyértelmű az előbbi mondatából. Most viszont jobban körülnéztem hol kötöttünk ki. Az ég szürkés kékes színt vett fel, mintha most nyugodna le a nap. A probléma ezzel a megjegyzéssel csak annyi, miszerint a napot sehol se találtam az égen. Se nap, se csillag, se hold, se felhők. Az egész ég egyszínű volt. Mintha csak a semmit bámulnám. Maga a föld, ahol állunk poros. Bármerre nézek kevés növény van és ráadásként az összes kiszáradtnak tűnik. A föld szürke a sok portól, úgy tűnik, mintha ezer éve nem látott volna vizet. Ami megtörte ezt kietlen látványt az a közvetlenül mellettünk lévő kőből épült hatalmas épület. A közelség miatt nem tudtam rendesen kivenni hogyan is néz ki valójában. Nagyon magas volt, akárcsak a fák a szülőhelyemen. A szürke kő melyből készült szinte fényesre van csiszolva. Előttünk van a bejárat, melyet két hatalmas fa ajtó alkot. Érdekes egy fa, ugyanis olyan szürke, mint az itt lévő por. Hatalmas repedések tarkítják keresztül-kasul mégis sokkal masszívabbnak tűnik, mint bármilyen másik hasonló kapu, amit eddig láttam. A főbejárat jobb és bal oldalán nyitott folyosók helyezkednek el, amiken ablak nincs viszont oszlopok tagolják. Az oszlopoknak a teteje és az alja is díszesen faragott, míg középen simára csiszolt. Lépcsőn jutunk fel az ajtóhoz, mely előtt van egy fedett terasz. A tetőt hatalmas méretű oszlopok tartják, a felső részük úgy lett kialakítva, mintha ágak tartanák a mennyezetet. Mintha óriásoknak készült volna ez a hely. Az ajtó kilincse, vagyis fogantyúja legalább hat méter magasan volt.
- Mi ez a hely? - kérdezte elcsukló hangon még mindig a méreteken megdöbbenve.
- Nem tudjuk. - jött az egyszerű válasz - Véletlen bukkant rá Merwoa egyik őse.
- Miért ez a tanácsterem? Nem lett volna egyszerű a saját bolygótokon egyet kiválasztani?
- Lehet egyszerűbb lett volna, viszont ez sokkal praktikusabb. A kő, amiből készült lehetetlenné teszi a varázslat használatát a bent lévőknek. Szóval senki sem lesz bajban, ha két varázsló összeveszik.
- Ez az elemi varázslókra is igaz?
- Nem jártak itt elemi varázslók. Tudod használni az erődet?
- Nincs víz a közelben. - mutattam rá erre az aprócska tényre - De komolyabbra véve a szót. Mi ez a hely?
- Tényleg nem tudjuk. Valószínűleg megállt itt az idő, esetleg ez a világ folyamatosan változtatja a helyzetét a dimenziók között.
- Tessék? - néztem rá kérdőn.
- Röviden fogalmazva - vakarta meg a fejét - egy helyben marad, de mégsem. Ahogyan a környezetet nézem és látva mi ez az épület itt valamikor lehetett élet. Azonban az itt élőknek minimum akkora ereje volt, mint most Entera-nak, sőt biztos voltak sokkal erősebbek is. Lehet egyszer háborúzni kezdtek egymással így sikeresen élhetetlenné tették a saját világukat és még az időt meg a teret is megbolygatták.
- Ekkora hatalma nem lehet egy normális embernek. Jobban mondva senkinek nem szabadna rendelkeznie ekkora erővel. - rázott ki a hideg a gondolat hatására.
- Egyetértek, menjünk be. - indult felfelé a lépcsőn.
- Hogyan tervezted kinyitni az ajtót? - követtem és meglepődtem a lépcsők méretén azok ugyanis nem gigásziak voltak.
- Az épület minden népnek nyitva áll, ha lehet ezt így mondani. Az embereknek is csináltak ajtót nem csak az óriásoknak, igaz ez a legszembetűnőbb.
Közelebb érve a hatalmas kapuhoz az alján észrevettem egy kisebb ajtót, melyen könnyedén befért egy ember és még a kilincset is elérte. Azonban volt még egy ajtó emellett, ami még kisebb volt, talán egy gyerek tudta volna használni. Az embereknek kitalált ajtón szintén csak egy fogantyú volt. Legort belökte azt és feltárult a mögötte rejlő sötétség. Ösztönösen összehúztam magamat, majd nyeltem egy nagyot. Nem vagyok egy félős fajta, de ettől kivert a víz pedig még csak nem is mentem be. Hirtelen megszólalt mellettem az a lány, aki áthozott, mire azonnal elugrottam helyből majd két métert. Legort válaszolt neki valamit, de ő is megállt az ajtóban és rám nézett.
- Valami baj van?
- Csak nem tetszik ez a hely. - feleltem fojtott hangon - Ösztönösen félek tőle.
- Ez eléggé rossz hír, viszont be kell mennünk.
- Nem lehetne, hogy kint maradok?
- Nem. Merwoa azt mondta egy ideig senki sem fog tudni ide átjönni, ugyanis nem sokára ideér a homokvihar.
- Homokvihar?
- Hatalmas szélvihar, ami a sok port felszippantja és azt keringteti irdatlan erővel a levegőben. Bent jobban elmagyarázom.
Ezzel a mondattal belépett. De csak egy lépést tett meg befele. Éreztem valami rákerült Legort-ra, valami ami elzárja a varázslatot és ideiglenesen a helyhez köti őt. Viszont hirtelen a terem kivilágosodott. Legort után Merwoa lépett be, aki megelégelte a tehetetlenségemet. Ő is megállt pont ugyanott, mint Legort és ő is a helyhez lett kötve. Kicsit összeszedtem magamat és félve léptem be. Azonban semmi sem késztetett megállásra így inkább nem álltam meg egy lépéssel a bejárat mögött. Amint beljebb értem az ajtó becsukódott mögöttem. Magamon nem érzem azt, amit Legort-on és Merwoa-n. Úgy látszik rám nincs hatással a helynek a varázslata.
- Ezen az ajtón az elkövetkezendő két órában senki se fog tudni bejönni. - lépett mellém Legort - Ide bent biztonságban vagyunk a vihartól.
- Ennyire veszélyes lenne?
- Az. Hiába takarod el egy sállal az arcodat, ha kimész a homok mindig utat talál az orrodhoz és a szádhoz. Hiába veszel levegőt csak homokot érzel és a szemed sincs biztonságban. Más szóval kint most egy percig talán életben maradnál, aztán megfulladsz.
- Azt mondtad megállt az idő, akkor nem kellene homokviharnak lennie. - gondolkodtam el - Honnan tudtátok, hogy meg fog jelenni?
- Minden nap egy bizonyos időpontban lecsap. - felelte közben elindult a terem belseje felé - Gyere menjünk közben.
Ez az előcsarnok szintén hatalmas. Két oldalt oszlopsor és minden oszlop faragása kicsit elüt egymástól. A főfolyosón haladunk, míg az oszlopok másik oldalán van egy alacsonyabb mellékfolyosó. Ott szobrok állnak alattuk számomra érthetetlen írás. A legtöbb szobor nőt ábrázol, de van egy-kettő férfi is. Az egyiknél megállok. Nagyon ismerős ez a ruha. Közelebb megyek. Bár nem olyan nagy a fény ki tudom venni a szobor arcát.
- Hé, Legort! - kiáltok utána, aki jóval előrébb jár.
- Igen? - kérdezett vissza és megállt - Ha minden dologra rácsodálkozol akkor holnap reggelre se érünk a tanácsterembe.
- Te jártál már itt ezelőtt?
- Nem, miért?
- Ez a szobor Are-t ábrázolja. - mutattam a szoborra.
Legort meghökkent és mellém jött.
- Mellesleg, ha először vagy itt miért nem nézel kicsit jobban körül? - vetettem az szemére - Bárhol is voltunk sokkal előbb kiismerted magadat, mint én. Most pedig alig figyelsz.
Erre nem válaszolt semmit. Tovább bámulta a szobrot, szerintem nem is azt nézte hanem gondolkodott.
- Miért nem mertél bejönni? - kérdezte hirtelen.
- Féltem. - valltam be neki - Neked is jók az ösztöneid. Nekem még rá tesz egy lapáttal az állati énem, szóval mindenre érzékenyebb vagyok.
- Érzékeltél valamit, amikor beléptem? - jött a következő furcsa kérdés.
- Igen, te nem? - kezdtem én is gyanakodni.
- Semmit sem érzékeltem csak bejöttem. - ingatta a fejét.
- Pedig a belépésnél rád is és a lányra is került valamilyen varázslat. - számoltam be róla - Utána pedig azonnal a tanácsterembe indultál, mintha jártál már volna itt ezelőtt.
- Rád nem került ilyen varázslat?
- Nem. - ráztam a fejemet - Valamiért engem kihagyott.
Legort erre nem mondott semmit, csak tovább sétált a szobrok előtt. Néha a táblákra is le-lepillantott, de nem foglalkozott velük sokáig. Sokszor csinálja ezt. Rájön valamire, de senkivel nem osztja meg az elméletét, amíg konkrét bizonyítékot nem talál a saját igaza alátámasztására. Elég idegesítő szokása. Merwoa unottan figyelt minket a főfolyosóról. Valamennyire ők is érzik az idegességem okát, hiszen nem válunk szét. Semelyikük se ment előre a tanácsterembe inkább bevárják a másikat, még ha unalmasnak is tartják a nézelődést. Lehet ez a hely megfelelő egy varázsló tanácskozásnak, de attól még valami nincs rendben vele. Először és utoljára vagyok itt.
- Itt van Kren is. - szólalt meg hirtelen Legort.
Mellé siettem. Tényleg úgy néz ki a szobor, mint Krentan Erdőszelleme.
- Nem Krentan a neve? - néztem a szobor alatt lévő táblát, bár az írást még mindig nem tudtam elolvasni.
- Nem. Simán Kren. A tan toldalék egy másik Erdőszellem jelenlétére utal. - figyelte a táblát - Azt írja a világa melyet felügyel több Erdőszellem jelenlétét is kibírja, ezért élhet ott valaki más is. Gondolom a "tan" rész a másik Erdőszellem nevéhez tartozhat.
- El tudod olvasni az írást? - döbbentem meg.
- Igen. Mint mondtam az őseim sokat jártak ide. Ki szerették volna deríteni a hely titkát. Az írást már régen megfejtették. Mielőtt idejöttünk volna beszélgettem az őseimmel a helyről.
- A mai nap tanultad meg elolvasni ezt az írást?!
- Igen. Ne lepődj meg ennyire. Annyira nem más, mint amiket a varázslatainkhoz használunk.
- Mire jöttél rá?
- Hogy érted? - nézett rám.
- Felismerem, amikor rájössz valamire és nem osztod meg másokkal. Szóval még ha csak egy feltevés is, mi az?
Csak sóhajtott egyet a kérdésemet hallva. Végül újra a főfolyosóra ment és csatlakozott a másik varázslóhoz. Miközben róttuk a folyosókat akaratlanul is összerezzentem minden apró zajra és furcsa árnyékra. Kiráz a hideg ettől a helytől. Sosem éreztem még így magamat sehol sem. Még egy börtöncella is otthonosabb ennél az épületnél. Szorosan Legort sarkában maradtam, mert ez az egész számomra egy labirintussal ért fel. Az első kanyarok után elveszítettem a tájékozódási képességemet, pedig mivel az erdőben lakok szinte soha sehol nem tévedek el.
- Amikor hallottam erről a helyről - szólalt meg hirtelen Legort, mire összerezzentem.
A hangja betöltötte az eddig némasággal átitatott folyosókat.
- Akkor bennem is sok kérdés ötlött fel. Kik építették ezt ide? Mi történt, amiért elhagyták? Mi ez a világ, ahol az idő áll mégis vannak olyan események, amik időközönként megtörténnek? Azt gondoltam, ha eljutok ide valaha legalább egy kérdésemre választ szeretnék kapni. Azonban valamiért ezekről azonnal elfeledkeztem mikor beléptem ide. Ha nem szólsz nekem akkor nem is jut eszembe.
Erre nem mondtam semmit se. Mit gondolhatnék erről? Erdőszellemek szobrai díszítik az előcsarnokot, ami eléggé ritkaság számba megy. Egy Erdőszellem nem mutatkozik meg olyan gyakran, hogy ilyen élethű szobrokat készíthessenek róla. Mellesleg, ha Legort jól fordította a táblákat, mindegyikőjükről egy kisebb leírás szerepelt, ami az otthonukra és rájuk vonatkozik. Ezeket az információkat csak akkor lehet megszerezni, ha ellátogatsz az adott Erdőszellem világára. Kezdem azt hinni ez a világ valahogyan kapcsolódik az Erdőszellemekhez. Ez mondjuk indokolhatja a félelmemet, azt viszont nem, amiért nem kaptam pecsétet, mint a többiek.
- Úgy látom most te gondolkodtál el. - jegyezte meg Legort.
- Ühüm. - bólintottam - Szerinted ennek a világnak köze lehet az Erdőszellemekhez?
- Ezen gondolkodtam én is. - nézett újra a folyosóra - Véleményem szerint az Erdőszellemek építették ezt a helyet, valamint miattuk néz ki ez a világ úgy ahogy.
- Tessék?
- Eddig nem találkoztam olyan néppel, akik képesek egy ilyen épületet létrehozni, ami már több ezer éve áll és nem látszik meg rajta az idő. Mellesleg elzárja az illető varázserejét, ezek szerint egy pecséttel, amit mondtál, de ezt nem vettük észre. A szobrok az előcsarnokban is erre utalnak, mindegyik azonos technikával készült, szóval egy művész van, aki azokat megalkotta. A vésések is azonos szóhasználatra utaltak, tehát az író is egy személy volt. Biztosan az Erdőszellemek is jelen voltak a készítésnél.
Hirtelen a lány, aki eddig csendben lépkedett előttünk megállt és megszólalt. Legort válaszolt neki valamit.
- Később folytassuk ezt a beszélgetést. Amint a vihar csillapodni kezd elkezdhetem meghívni a varázsló családokat a gyűlésre.
- Rendben.
Legort jobbra fordult, ahol feltűnt a semmiből egy ajtó a falon. Ez a hely át van itatva varázslattal. Belépett rajta, majd a lány követte, utolsónak pedig én maradtam. A teremben nem volt ablak, mégse volt áporodott a levegő. A fényt a mennyezetről lelógó hatalmas csillár szolgáltatta és a falakon körbe elhelyezett gömb szerűségek. Mindent varázslattal oldottak meg idebent. A terem hatalmas. Egy hosszú alagúton jutottunk be egy kör alakú részre. Ez a rész volt a legjobban megvilágítva. Köröskörül ülőhelyek voltak, melyek szintén kört alkottak. Ahogyan távolodtak a sorok, úgy emelkedtek, így senkinek se fog gondot okozni a kint álló embert látni. Nagyon sokan el tudnak itt férni, nem hiszem, hogy lesznek ennyien.
A lány és Legort valamiről beszélni kezdtek, én pedig csak tovább bámultam a termet. Négy folyosó van, ami ehhez a körhöz vezet, ahol most állunk. Az egész terem szürke, egyedül a faragások adnak némi díszítettség érzetet. Se festmény, se növény, se bármi más, ami valamelyest megnyugtatóvá tenné a helyet. Mégis ennek a teremnek más hangulata van az eddigi részekhez képest. Élettel telibb még ezzel a szürkeségével is. Talán a fa részek teszik ezt, ugyanis az ülőhelyek inkább székek, melyeknek van karfája. Bár maga a szék kőből készült, a karfa mégis fából, ahogyan a háttámla is. Volt egy páholy szerűség is, aminek nem láttam hol van a feljárata. Ott a székek teljesen fából készültek és párnázottak voltak. Két szék volt a páholyban, de nem tudom kik fognak oda ülni. Kiknek a helye lehet ez?
*Legort szemszöge*
- A családok fővarázslói ülnek majd az első sorban, a család többi tagja pedig mögöttük. - elemeztem Merwoa-nak az ülésrendet - Az egész helyiséget két felé osztjuk, az egyiket az elemi varázslóknak, a másikat pedig a többi varázslónak. Az elemi varázslókat négy részre kell osztani az elemeknek megfelelően. A páholytól kezdve víz, föld, tűz, levegő lesz a sorrend.
- Segítek neked ebben. - egyezett bele Merwoa - Úgy sem kell még a szállítással törődnöm, míg a vihar tart. Mellesleg mit mondott a lány?
- A legfontosabb dolog, miszerint van rajtunk egy pecsét, amit belépéskor kaptunk.
- Pecsét? Semmi mágiát nem érzékeltem mikor beléptem. Hihetünk neki? - kételkedett Merwoa.
- Elég erős varázslat lehetett, ha ő is érzékelte. Elemi varázsló szóval a többi varázslatot nehezen érzékeli.
- Tényleg el van zárva akkor az erőnk?
- Nézzük meg.
Egy egyszerű fénygömbre gondoltam, ami egyszer csak megjelenik a kezemben. Ez egy ösztön varázslat nem kell hozzá nagy tudás. Azonban nem történt semmi hiába vártam. Úgy tűnik tényleg el van zárva a varázserőnk.
- Mivel próbálkoztál? - kíváncsiskodott Merwoa.
- Fénygömbbel. Te?
- Szintén. Semmi hatás.
Azonban nekünk hiába nincs varázserőnk, ez az épület tele van mágiával. Így mindent az épület intéz el a varázslók helyett.
- Én ezt alakítom át, a tied az elemi varázslók helye. - osztottam fel a munkát.
- Rendben.
Odamentem a varázslócsaládok részéhez. Az első sor előtt van egy alacsony korlát. Ahhoz hozzáértem. Azonnal megéreztem az épület erejét, rögtön a földhöz szegez. Megdöbbentem, de szerencsére tudtam irányítani az erőt, ha megfelelően van használva akkor veled dolgozik nem pedig ellened. Megformáltam a fejemben milyenné szeretném formázni ezt a helyet, elől egy szék mögötte két sorban felfelé haladva a többi. Remélem sokan fognak válaszolni a hívásra. Ha ez a tanács összegyűl akkor fény derül rám is, mint a legerősebb Nitens fővarázslóra. Biztosan tudnak rólam néhányan, de még sokakban él az a mese miszerint anyám halálával a főági Nitensek kihaltak. Mikor végeztem hátra néztem. Úgy látom Merwoa is boldogul. Azt hittem nem fogja tudni kezelni ezt a fojtogató erőt. Anna kíváncsian figyel minket, nem szól közbe. Igazság szerint engem nem rémisztett meg a hely, ha nem hívta volna fel rá a figyelmemet azt mondtam volna, ez egy ősöreg építmény, amelyben varázslatot raktároztak el. Azonban Anna ösztönös félelme ettől a helytől és az Erdőszellemek szobrai nem hagynak nyugodni. Remélem nem fog történni semmi galiba, míg itt vagyunk. Szeretném kerülni a felhajtásokat.
- Tudtok varázsolni a pecsét ellenére is? - kérdezte Anna, mikor észrevette, hogy egy ideje őt nézem.
- Nem. Az épület erejét használtuk. - válaszoltam - Meg kellene fogalmaznom a levelet.
- Levelet?
- Inkább meghívót. - sóhajtottam - Nincs kedvem ehhez.
- Akkor miért is vállaltad el? Tudod nem árt gondolkodni mielőtt cselekszel.
- Tudom, nem kell kioktatnod. A tanácskozással nem lesz baj, csak valahogyan meg kell győzzem a családokat.
- Ha a Nitens az egyik legerősebb család akkor szerintem nem lesz gond. - nézett rám.
- Lehetnek gondok, mert sokan úgy vélik én nem létezem. Azonban ez az én problémám, nem kell neked ezzel foglalkoznod.
- Ha ezt szeretnéd. - húzta a száját, nem szereti mikor nem kérem a segítségét - Egyébként miért változtattátok meg a termet? Nem volt jó úgy ahogy eredetileg itt volt?
- Gondoltam könnyebb úgy, ha kicsit szétválasztunk mindenkit mindenkitől. A víz elemi varázslók ott lesznek - mutattam a helyükre - Ülj le az első sorba lehetőleg közvetlen a páholy mellé.
- Miért?
- Akkor nem leszel feltűnő. Nem szeretném, ha bárki elkezdene miattad veszekedni, vagy téged bántani. Rendben?
- Rendben.
Nem szeretném, ha bárki is felhasználná őt ellenem. Ezért szerettem volna, ha ő van a legnagyobb takarásban és senki sem veszi észre.Magamban elkezdtem összeállítani a szöveget, amit mondani fogok. Nem szóról szóra mindent, csak pontonként, amiket meg szeretnék említeni. Nem vagyok annyira jó a kommunikációban.
- Remélem felkészültél. - jött mellém Merwoa.
Az arca eléggé nyúzott volt.
- Túl hatalmas volt az ereje? - kérdeztem.
- Hallgass! - sziszegte - Nem minden nap találkozik az ember ekkora erőkülönbséggel.
- Várjunk pár percet míg összeszeded magadat?
- Nem kell! Még ha meg is érkezik a családokhoz az üzenet a homok vihar még egy óráig nem áll el. Majd azalatt pihenek.
- Ahogyan szeretnéd. - hagytam rá.
Merwoa a terem közepén koppintott egyet a botjával, mire egy állvány emelkedett ki a talajból rajta egy gömbbel. Odasétált a gömbhöz és rátette a tenyerét. Pár pillanat múlva a gömb ragyogni kezdett. Odasétáltam én is és szintén rátettem a kezemet. Sóhajtottam egyet majd elkezdtem mondani az üzenetet.
- Ez az üzenet minden varázslónak, varázslócsaládnak, elemi mágusnak szól, aki Krentanon él. A nevem... Nitens Daren, ismertebben Falto Etron a Nitens család fővarázslója vagyok nagyapám, Nitens Klant halála után vettem át a helyét, melyet anyám Nitens Marina nem birtokolt. Egy Tanácsot szeretnék összehívni, ahol mindenki, aki hallja ezt az üzenetet meghívott. Szeretném tisztázni a varázslócsaládok jövőjét a Krentanon, ugyanis a jelenlegi álláspont szerint ez eléggé bizonytalan. Nem mellesleg az elemi varázslók szerepéről is beszélni szeretnék. Ezennel felkérem az Ilyses családot, hogy a megjelenni kívánókat hozzák a Varázslók Gyűlésterméhez. A döntésre miszerint jönni szeretnének-e vagy sem egy órájuk van, ugyanis jelenleg itt homokvihar tombol. A Gyűlésteremben varázserőt használni nem lehet ugyanis a hely elnyomja mindenkinek a varázserejét. Ez egy békés gyűlés harcra semmilyen formában nem fog sor kerülni. A Gyűlést jómagam fogom levezetni. Remélem hamarosan találkozunk.
Ezzel elvettem a kezemet a gömbről. Nem életem legjobban megfogalmazott beszéde, de szerintem ez megteszi. Akit érdekel el fog jönni, akit meg nem az így se úgy se jönne el. Remélem a származásommal kapcsolatban sikerült meggyőznöm őket.
- Merwoa. - néztem rá, aki kicsit pihegett a megerőltetés miatt - Szerintem Niliva is el akar majd jönni. Kérlek te menj érte. Nem hagyhatja el a szülőfalum területét. Mikor visszaindulunk akkor is te vidd őt pontosan a faluba.
- Rendben, de jössz nekem eggyel. - ment az egyik székhez és leült - Kelts fel mikor elült a vihar.
Már mondat közben elaludt. Kicsit sok volt neki ennek a helynek a mágiája. Anna mellé mentem, aki egész végig csöndben ült azon a helyen, amit kértem tőle.
- Viszonylag rövid volt. - jegyezte meg - De nem feltétlenül baj. Gondolom. Egy szót sem értettem belőle.
- Meglepődtem volna, ha értenéd. - néztem rá.
- Ennyire kifáradt? - nézett Merwoa-ra.
- Ennek a helynek meg van a maga ereje. Amint használni szeretnéd vagy magába szippant örökre vagy ellenállsz és összezúz téged. Valahogy középen kell tartanod a két állapotot, nem szabad teljesen elmerülnöd benne, de nem is ellenkezhetsz teljes akaratoddal. Valamiért nekem könnyebb volt szembenéznem ezzel az erővel, mint neki. Sokat ki tud ez szívni az emberből.
- Vajon a többi elemi varázslóra se fog hatni ez az épület? - kérdezte.
Bár nem nekem szegezte a kérdést elgondolkodtam rajta. Remélem Anna csak egy kivételes eset volt, ha ők tudni fogják használni az erejüket a sima varázslók minél hamarabb, gyűlés közben fognak elmenni innen. Márpedig két külön gyűlést nem szeretnék tartani.
- Remélem hatni fog. - morogtam.
- Neked se tetszik ez a hely? - dőlt előre a korlátra úgy nézett fel rám.
- Igazából még most se súgja azt az ösztönöm, hogy menekülnöm kéne, vagy valami baj van a hellyel. A te meglátásaid és viselkedésed miatt zavar ez a biztonság érzet. Úgy érzem, mintha átvernék az ösztöneimet, amiket évekig csiszolgattam. Azonban igyekszem ezeket figyelmen kívül hagyni. Enetra előtt nem mutathatom a kétség jeleit.
- Szerinted eljön?
- Igen. Nem hagyja ezt ki. Látni szeretne szemtől szemben.
- Ennyire gyűlölitek egymást?
- Én gyűlölöm őt. Azt nem tudom ő miként néz rám, de szerintem az ellenségének tekint.
- Elég sokszor okozol fejfájást neki. - mosolyodott el - Mikor jönnek a többiek?
- Majd ha elül a vihar, addig itt várakozunk.
- A varázslók tudnak fegyvert használni?
- Tessék?
Megdöbbentett a kérdése. Annát még nálam is kevésbé érdekli a stratégia.
- Úgy értem nem fogják kellemetlenül érezni magukat, ha egy erős varázsló, akinek ugyan ereje nincs viszont fegyvere van, könnyedén kiolthatja itt az életüket szemtanúk nélkül? - utalt a fegyvereimre.
- Erről megfeledkeztem. Hova tegyem őket? - néztem körül a teremben.
- Azt mondtad a helynek meg van a maga ereje és képes voltál formázni a termet. Egy fegyvertartó állványt nem tudsz létrehozni? - könyökölt fel unottan - Mert ha igen, nekem is le kellene tennem a fegyvereimet.
Jó megfigyelő. Ez nekem nem is jutott eszembe. Lehet ő is képes lenne elvégezni ezeket a terem változtatásokat, viszont félek nem lenne elég ereje hozzá. Nem szokta meg az irányított varázslatokat, melyek nem az ösztöni szinten mozognak. Nem merem megkérni erre a feladatra. Ez a fal tökéletes lesz, ami a kis erkélyt tartja. Úgy sincs rajta semmi. A falra tettem a tenyeremet. Éreztem a kő simaságát és hidegségét. Ha nem látnám mit fogok azt mondanám üveghez értem hozzá. Éreztem ebben is a varázserőt, mely itt mindent átitat és magába szív. Magamban elképzeltem hogyan is nézzen ki a fegyvertároló, amit létre kívánok hozni. Érzékeltem ahogyan óvatosan kibukik a falból az általam elképzelt forma.
- Akkor ezek szerint lehetséges. - hallottam Anna hangját.
- Igazából most próbáltam ki először. - közben elkezdtem a fegyvereimet lepakolni.
- Azt mondtad veszélyes ezzel a hellyel érintkezni. - nézett rám szúrósan Anna közben ő is odaadta a fegyvereit.
- A képzetleneknek tényleg veszélyes. Nem kell féltened, nem lesz bajom.
- Te se hallgatsz rám mikor ezt mondod!
- Ha varázslásról van szó nem kell féltened, ellenben veled. Jelenleg nincs itt víz, amit irányíthatnál.
- Jól tudom, hidd el. Nem éppen egy megnyugtató tudat, miszerint kevesebb lehetőségem van egy harcban. - borzongott meg Anna.
- Harcra számítasz?
- Igen. Folyamatosan egy hátba támadást várok mióta beléptünk ide. - sóhajtotta.
- Éreztél már valaha ilyet ezelőtt? - kérdeztem, hátha rájövök valamire.
- Ösztönös félelmet csak Erdőszellemek közelében érzek. Azonban úgy tűnik közük van ehhez a helyhez innen eredhet a félelmem. - kezdte el a magyarázatot, de valami nem hagyta nyugodni.
- Nem vagy ebben biztos. - jegyeztem meg - Mi nem hagy nyugodni?
- Erdőszellem közelében félelmet érzek, mindent megbénító félelmet. Olyankor nem gondolkodok el egy támadás lehetőségén, most viszont olyan, mint a harcok előtti baljós csönd. Mikor mindkét fél csak arra vár ki teszi meg az első lépést.
- Nem olyasmi, amit egy Vadász közelében észlelsz? - próbálkoztam.
- Az teljesen más. Érzékelem a Vadászokat és azonnal rájuk szeretnék támadni, ahogyan ők is rám. Az inkább egy feszültség és gyilkos szándék keveredése. Nem ez a támadástól való rettegés.
- Feladom. - döntöttem hátra a fejemet - Nem tudom miért érzel így.
- Remélem csak a hely hatása. - dőlt vissza a székébe - Kik használják ezt a páholyt?
Unottan felnéztem a helyre, amire Anna kérdezett.
- Mi is csak véletlen találtuk ezt a helyet. Azok használhatták, akik ezt az egészet építették.
- Jelenleg nincs rendeltetése?
- Nincs.
- Honnan tudtad, hogy ez a terem itt van? - váltott hirtelen témát Anna.
- Valamiért tudtam merre kell jönni, lehet a pecsét miatt van, amit mondtál.
- Lehet, ugyanis számomra ez inkább tűnt labirintusnak, mintsem egy tanácskozó helynek. Mikor jönnek a többiek?
- Nem sokára. - nyugtattam - Amint lehet elhagyjuk ezt a helyet, rendben?
- Rendben. - bólintott.
Elindultam kifelé a teremből. A folyosóról rá lehet látni a kinti tájra, ha elült a vihar, vagy legalább csendesedett felébresztem Merwoa-t. Hirtelen valaki belém karolt. Anna bújt oda hozzám. Fogta a karomat és kicsit mérgesen nézett rám.
- Szólj, ha el akarsz menni. - motyogta - Az előbb fejtettem ki mit is érzek pontosan ezzel a hellyel kapcsolatban, erre pedig simán itt hagynál?!
- Egy percre se mentem volna el. Sebaj, ha így jobban érzed magadat.
Tényleg érdekesen hat rá ez a hely. Óvatosan felé pillantottam, de ő a folyosót figyelte, jobban mondva a folyosó falára vetülő torz árnyékokat. Kicsit remegett, mintha folyamatosan a hideg rázná. Nagyon nem akar itt lenni. Senkinek se tesz jót, ha az ösztönei ellenére máshogyan cselekszik, mint ahogyan azt a teste elvárná. Az ajtóhoz értünk, amit óvatosan kinyitottam, mire hangosan nyikorogni kezdtek a zsanérok. Teljesen kinyitottam az ajtót. Erről a folyosóról rá lehetett látni a kinti tájra. Azonban nincsen beüvegezve, helyette valamilyen láthatatlan pajzs tartja vissza a homokot az épület belsejétől. Csak homokot láttunk, ha kinéztünk. A látótávolság nincs egy méter. Itt örvénylett az orrunk előtt ez a könnyednek tűnő mégis halálos por. Még várnunk kell egy kicsit. Az ajtót visszahúztam és visszafelé indultunk.
- Látod? Egy percet se töltöttünk el itt. - néztem Annára, aki még mindig a karomat szorította.
- Egyedül félelmetes lett volna odabent. - felelte - A másik varázsló alszik teljesen tehetetlennek érzem magamat. Még mennyi idő míg elül a vihar?
- Szerintem olyan fél óra.
Visszaérve a terembe Merwoa még mindig aludt. Azonban Anna hirtelen lecövekelt mellettem és nem volt hajlandó tovább menni. Merwoa-t nézte nagy szemekkel. Közben mondott valamit, azonban hang nem jött ki a torkán. Merwoa-ra néztem, aki ugyanúgy ült és aludt, mint eddig. Mivel a telepátia nem számít tényleges varázserőnek, azt tudom használni. Kinyúltam Merwoa felé, hátha Anna valamit észrevett a szellemével kapcsolatban. meglepődésemre Merwoa szelleme nem volt a lány testében. Azonnal szélesebb körben kezdtem kutatni utána. Éppen beljebb léptem volna, de Anna visszahúzott.
- Mi a baj? - kérdeztem - Minél előbb segítenünk kell Merwoa-nak!
- Te nem látod? - nézett rám - Használd a telepátiádat!
- Használtam, de...
- Használd jobban úgy, mikor látod az energia színeket! - suttogta.
Azt tettem, amit mondott. Ha látom a színeket, akkor mindent máshogyan érzékelek, a tárgyakat nem igazán tudom kivenni, ezért harcolni így nem tudok. Teljesen másként néz így ki a terem. Az épületnek is van külön színe, méghozzá tömény szürke, emiatt látom a falakat és a tárgyakat is. A teremben egy csomó áttetsző, halvány alak tartózkodott és körbe vettek egy sárga szellemet, aki igyekezett mindenkit távol tartani magától. Ez a sárga szellem is folyamatosan halványult. A francba, a többiek elnyomták az energiáját, azért nem találtam meg. Hogyan került Merwoa ilyen helyzetbe?! Mit kezdjünk a szellemekkel? E világi fegyverrel vagy támadással csak felhergeljük őket, de nem tűnnek el.
- Használd az Erdőszellemi alakodat. - mondta Anna - Az Elmúlás Erdőszelleme vagy. Ezért jelenhettek meg itt ezek a szellemek.
- Hogy érted?
- Ezek azoknak a szellemei lehetnek, akik valamikor itt haltak meg csak nem tudtak tovább lépni. Mivel keresték az átjutás lehetőségét hamar megtaláltak téged, aki segíthet nekik. Ha átviszed őket akkor Merwoa visszamehet a testébe.
- Rendben, rendben. Átváltozom. - egyeztem bele.
Nagyon mélyre kellett lenyúlnom magamban ahhoz, hogy elérjem az Erdőszellemi énemet. Nem ő az erőm forrása, de szeret bújócskát játszani velem. Engedtem neki, hogy teljesen szétáramoljon bennem. Mikor már a fejemet is elérte számomra megszűnt a kinti világ. Mégis magamnál maradtam, csak nem tudtam irányítani a testemet. Érdekes ez az állapot. Lehet a hely pecsétje miatt csak így tudok átváltozni. Megmozdult a karom, felemeltem azt. Nem tudom miért, nem látok semmit se csak feketeséget. Valamilyen energia hagyja el az ujjaim végét. Abban az alakban tudok varázsolni? Viszont más az energia, amit használok, nem olyan, mint emberként. Hirtelen valami magához rántott engem. Még mindig nem érzek semmit.
- Többször ne hívj elő ezen a helyen! - hallottam a saját hangomat, ami még se az enyém volt.
- Ki vagy te?
- Az Erdőszellem, aki benned él.
- Szóval igazam volt. - nevettem magamban keserűen - Mindhárom alakomnak más személyisége van.
- Természetesen, ez az ismérve egy olyan alakmásolónak, akinek van Erdőszellemi alakja.
- Jó tudni. Eddig miért nem szóltál hozzám?
- Nem volt miért. De most ez fontos. Minden itt lévő szellemet a varázslóén kívül átküldtem. Többször ne hívj elő ezen a világon!
Éreztem ahogyan a testem felett az uralmat elkezdtem visszakapni. Először a lábaimat éreztem, majd a törzsemet és a karjaimat végül már ki tudtam nyitni a szememet is. Gyorsan végignéztem magamon. Emberi alakban vagyok. Megpróbáltam egy fénygömböt létrehozni, de nem történt semmi. Szóval az alakváltás miatt sem tűnt el a pecsét.
- Meg se kérdezed mi történt? - hallottam Anna hangját.
- Valamelyest érzékeltem mindent. - ingattam a fejemet - Feltűnt valami szokatlan?
- Miután végzett a szívéhez kapott, majd kihúzott belőle valami fehér fényt és beszélni kezdett hozzá. Utána a fény beléd olvadt és elkezdtél visszaváltozni emberré.
- Hogy az a... - értettem meg a történteket - Komolyan kitépett a testemből?!
Merwoa megmoccanása miatt Anna nem tudott rákérdezni hogyan értettem az előbbi mondatomat. Úgy látszik külsőleg jól van. Mellé sétáltam, Anna szorosan a nyomomban volt. Óvatosan megfogtam a vállát és keltegetni kezdtem.
- Merwoa, ébredj!
- Mi tartott ennyi ideig? - pattant fel azonnal a székből és lerázta a kezemet a válláról - Kiüldöztek a testemből és még csak észre sem vettétek. Majdnem végleg szellem maradtam!
- A majdnem nemet jelent. - mutattam rá erre az apró tényre - Mellesleg már nem vagy veszélyben a szellemek már nincsenek itt. Csak tudnám hogyan kerültek ide.
- Biztosan Entera küldte őket ide. - legyintett Merwoa - Elég kietlen vidék, ha nem látótávolságba tesznek le ettől az épülettől biztosan eltévedsz és órákon belül a homokviharok miatt meg is halsz.
- Szóval a lázadóknak ez volt a büntetésük?
- Igen.
Úgy látszik most már nyugodtabb. Az előbbi kitörése szokatlan volt, de megértettem, hiszen nem mindennap üldözik ki az embert szellemek a testéből. Mintha Anna is nyugodtabb lenne. Lehet ez volt neki a baja.
- Jobban vagy? - intéztem Merwoa-hoz a kérdést, aki becsukott szemmel és nagy levegőkkel igyekezett nyugtatni magát.
- Kicsit. - felelte halkan - Szerinted vannak még?
- Nem hiszem.
Annához fordultam, mert ő minket nézett eddig.
- Te hogy vagy?
- Elmúlt az ösztönös félelmem. - felelte - Biztosan ezek a szellemek váltották belőlem.
- Rendben. Akkor most már egyedül is ki mersz menni megnézni hogyan alakul a vihar?
- Te nem jössz?
- Itt maradok vele, de ha akarsz te is maradhatsz, csak nem fogjátok érteni egymást.
- Megyek. - felelte.
Úgy tűnik tényleg csak a szellemeket érzékelte Anna. Láttam mi történt Merwoa-val, mégsem vagyok ideges vagy feszült. Valamiért még mindig nyugodt vagyok. Talán az erdőszellemi alakom tehet róla. Eddig soha nem beszélt velem, pedig úgy tűnik képes lett volna rá. Azt kérte itt ne hívjam elő többé. Mi ez a hely, amiért nem szeretne megjelenni? Mondjuk hiába vagyok kíváncsi, annyira nem szeretek Erdőszellem lenni, hogy újra átváltozzak. Ha pedig figyelmeztetett életemben először akkor annak oka van. Ki tudja mit érzékelt, amiért így döntött. Merwoa végre rendesen kezdte venni a levegőt. Van nálam kulacs, mióta az Erdőszellemhez élelem és víz nélkül indultam el, azóta mindig van nálam legalább víz.
- Kérsz? - nyújtottam felé.
Elvette és nagyokat kortyolt belőle.
- Köszönöm. - adta vissza - Bár azt hittem bor van benne.
- Úgy ismersz? - vettem vissza a kulacsot.
- Szinte sose iszol, ha mégis valamilyen csoda folytán akkor is legfeljebb egy pohárral.
- Nem szeretem az alkohol ízét. - fintorogtam.
- Azt nem szeretni kell, hanem meginni. A vihar?
- Anna most nézi.
Ebben a pillanatban lépett be a terembe a folyosóról. Kihúzta magát, bár még így is alacsony, de már nem érződik belőle az a félelem, ami egészen idáig emésztette. Ennek nagyon örülök.
- A viharnak vége. - jött felénk.
- Rendben. Köszönöm. - ezután Merwoa-hoz fordultam - Véget ért a homokvihar. El tudsz indulni?
- Igen. - állt fel - A Névtelenek képeztek ki. Az ottani kiképzéshez képest ez semmiség volt.
Kiment a teremből, Anna pedig visszaindult a helyére. Mellette álltam, de nem ültem le. Az ideérkezőket nekem kell majd elhelyeznem. Vajon kik érkeznek elsőként? Mondjuk jól feladtam Merwoa családjának a leckét. Kicsit több, mint száz embert kell elhozniuk ide.
- Nem sokára kezdődik? - kérdezte Anna.
- Igen.
- Nem kell aggódni. Jól fognak alakulni a dolgok. - mosolygott rám.
- Eddig nem úgy tűnik.
- Ezek a szellemek is tudnak időzíteni, de megoldottuk, nem? A többi probléma biztosan kisebb lesz ennél.
- Remélem is.
Bár Merwoa családja idehoz mindenkit, azonban idetalálni nekik kell majd. Csak nem lesz ebből probléma. Idegtépően lassan teltek a percek. Végre meghallottam az ajtó nyikorgását. Valaki bejött. Ha Merwoa jött vissza azzal, hogy senki nem szándékozik megjelenni, akkor többé nem fog érdekelni a varázsló családok sorsa. Nili bukkant fel hirtelen a folyosó ezen végén.
- Nili? - kérdeztem.
- Igen, itt vagyok. És ne jöjj nekem azzal, hogy nem kellene itt lennem! - háborodott fel azonnal.
- Én küldtem érted Merwoa-t. - feleltem nyugodtan - Gyere megmutatom hova szándékoztam a családodat ültetni.
A folyosóhoz legközelebbi székcsoporthoz vezettem. Ott ő rájött az anyja fog majd az első sorban ülni, így a második sorban lévő egy székbe ült. Sorra utána érkeztek a többiek. Először azt hittem csak Merwoa tevékenykedik a családjából ugyanis Nili után Markus és Noren jött. Azonban utána megérkezett Entera is. Megfagytam a mozdulatba mikor megláttam ki jön utánuk. Igyekeztem elrejteni az iránta érzett gyűlöletemet. Végül elé mentem és köszöntöttem.
- Örülök, hogy elfogadta a meghívásomat. Kérem erre jöjjön. - igyekeztem egy udvariasabb hangnemet megütni.
- Milyen illedelmes lettél Etron. Köszönöm a meghívást. - felelte fagyos mosollyal.
Szerintem még az is rájött volna a viszonyunkra, aki nem ismer minket. Niliva-hoz vezettem ott is az első székre mutattam, miszerint fővarázsló szóval oda üljön. Entera után szállingóztak a többiek. Jöttek az elemi varázslók is. Nagy meglepetésemre még Vinnae is eljött, pedig azt hittem nem szeretné magára hagyni a gyermekét. Mindenkivel igyekeztem udvarias lenni. Mikor az Ilyses család utolsó tagja is megérkezett a terem közepére léptem. Ha egy hónappal ezelőtt azt mondják, hogy a jövőben önszántamból majd több mint száz embernek beszédet fogok tartani és egy vitát levezetni elröhögtem volna magamat. Most pedig itt állok ebben a szituációban.
- Üdvözlök még egyszer mindenkit! - kezdtem a bevezetést - Örülök, hogy ilyen sokan megjelentek ezen a tanácskozáson. Még az elején leszögezném ez egy békés tanács lesz, megkérek minden résztvevőt, hogy igyekezzen ehhez mérten viselkedni. Aki szándékosan veszekedésbe torkolló témát hoz fel a megszólalásaival, őt kénytelen leszek elküldeni. Van kérdés?
Senki sem jelzett, ezért folytattam.
- Már az üzenetben is közöltem, miszerint a varázslók jövőjéről... - hirtelen felállt Merwoa apja - Igen uram?
- Bizonyítsd nekünk, hogy a főági Nitens család leszármazottja vagy! Ha nem teszed csak egy csaló Névtelen leszel mindenki szemében.
Azt hittem Entera fog előállni ezzel a kéréssel.
- A varázserőmet nem fogom tudni bemutatni, a hely nem engedi. Mit szeretne? Mivel bizonyítsak? - kérdeztem.
- A Nitensek-nek sok olyan tárgyuk van, amihez más nem érhet az utódaikon kívül. - jött elő az ötletével.
- Rendben.
Elővettem a jegyzetfüzetemet, melyet csak Nitensek képesek kinyitni és használni, ha valaki más próbálja meg nem garantálom az életben maradását. Felmutattam így mindenki látta mit tartok a kezemben. Jobban mondva mindenki másképp látta.
- Kérem, uram. - fordultam Merwoa apjához - Írja le mi is van pontosan a kezemben.
- Egy szakadt füzet. - nézett rám.
- És ön mit gondol? - fordultam Entera felé.
- Te is tudod Etron. - felelte még csak rám se nézett - Nem látom azokat a tárgyakat, amiket a Nitensek a varázserejükkel készítettek. Ez igaz arra is, amit a kezedben tartasz.
- Valakinek kell még ennél több bizonyíték? - néztem körül a teremben, de senki sem jelzett - Akkor engedelmükkel folytatnám. A világunkban elég nagy szerepe van az egyensúlynak, ezért is élnek elemi varázslók és az ősi varázslók. Az ősi varázslók ereje a családjaikban maradt meg. Egy család nem birtokolhatja a többi család tudását, mert akkor az egyensúly megbillen.
- Mire szeretnél ezzel célozni? - kérdezte Entera.
- Túl sok tudást gyűjtött már össze. - fordultam felé - Ha mindenkinél erősebbé válik, nem lesz ki megállítsa egy olyan tettében, amiben a világunk fennmaradása a tét.
- El akarod venni az erőmet Etron?! Tudtommal te is több család tudását őrzöd.
- A Nitens és a Vellus, de a Vellus családnak csak a képességét örököltem a tudását nem.
- Tudtommal te vagy az utolsó ki tudja használni a Xiandre család erejét.
- Ez tévedés nem én vagyok az utolsó, de igaz engem képeztek ki a legjobban. Mellesleg ők nem kényszerítés hatása miatt tették azt, amit. - folytattam a vitát.
- Ne vádolj alaptalanul Etron! Hiába vagy a Nitens család fővarázslója minden állításodat támaszd alá bizonyítékokkal!
- Ahogyan szeretné. Noren, folytatnád, kérlek? - fordultam az egyedül ücsörgő felé.
- Ha ilyen szépen kéred. - morogta és felállt - Adatokat hoztam, hogy a Tekkern család fővarázslója mikor és miként szerezte meg egyes családok tudását. A Xiandre fivéreket, akik családjuk fővarázslói voltak egy munkára kérte fel azután pedig megkísérelte elvenni tőlük a tudásukat. A kísérlet kudarcba fulladt, mert a két varázsló életét vesztette. Ez történt fél évvel ezelőtt.
Már fél év eltelt azóta? Igaz máshogyan telik az idő a két világ között, de legalább nem évek teltek el.
- Ha már a fél évvel ezelőtti események kerültek szóba. - állt fel egy öreg, aki a Fusurt család fővarázslója lehet - Nitens Daren. - szegezte rám a tekintetét - Fél évvel ezelőtt eltűntél, nem láttalak a jövőben.
- Elnézést uram, a neve? - kérdeztem, közben Noren-nek intettem, így ő visszahuppant a helyére.
- Fusurt Anorum. A Fusurt család legidősebb tagja és egyben fővarázslója. Mi vagyunk a jövő látnokai. Három hónapig egy jövőben sem szerepeltél.
- Ezalatt a félév alatt nem tartózkodtam a Krentan-on. - feleltem egyszerűen - Ugyanis abba a munkába, amit a Xiandre varázslók hajtottak végre véletlenül belekeveredtem és egy tündecsapattal átkeltem egy ősi átjárón. Sajnos csak a napokban volt lehetőségem visszajönni. Van még hozzáfűzni valója, vagy Noren folytathatja?
- Megelégszem a válasszal. - ült vissza, de előtte még egyszer végigmért.
Noren felállt, amint az öreg helyet foglalt.
- Szóval miután a Xiandre családnál kudarcot vallott más taktikát választott. Utána Tekkern Entera udvarában többször is ellátogatott az Adinni család feje, aki egyben a fővarázsló is. A látogatások egy héten belül lezajlottak, nem egyszer könyvek is kerültek átadásra. Utána a Tekkern család képes volt használni több támadó varázslatot, melyek az Adinni család jellemzői. Bár ritkán mutatta meg eme erejét, azonban egyszer tetten értük, így a gyanúnk beigazolódott. Az Adinni család jelen van?
Noren mellett állt fel egy férfi.
- Kíván ehhez hozzáfűzni valamit? - kérdeztem tőle, mire ő csak megrázta a fejét és visszaült.
A hallgatása néma beleegyezést jelent a hallottakba. Nem tudom mivel vette erre rá Entera, de ha tartja emiatt a száját nagy benyomást tehetett rá.
Noren még öt család nevét sorolta fel, köztük a főági Vellus családot is. Szóval megkaparintotta az Adinni, Harus, Ilyses, Orciper, Posinten és a Vellus család tudását. Szép kis erők. Az Adinniket a legerősebb támadások megalkotóiként tartják számon. A Harus család mondhatni a Fusurt ellentéte, ők ugyanis képesek meglátni egy helynek vagy személynek a múltját. Merwoa családjáról volt sejtésem, ugyanis az apját a maradék két húgával könnyű megfenyegetni. Az Orciper család erejét nem mindenki tudná kihasználni, azonban ahogyan Entera-t ismerem neki ez nem jelent akadályt, ugyanis ők képesek bármilyen helyen, korban és állapotban eligazodni. Mindennek szinte azonnal tudják a felépítését, alaprajzát. Azonban a legnagyobb félelmem mégis a Posinten család volt. Ők az erejükkel képesek segíteni másokat az összpontosításra, így egy gyengébb varázslóból is erős lesz, ahogyan az elemi varázslók ereje is megnövekszik ezáltal. A Vellus család ereje meg annyit jelent, hogy telepátia használatával nem fogom tudni ő legyőzni és már meglepni sem. Miután Noren mindezt elmondta a teremre síri csend szállt. Újra nekem kellett megszólalnom.
- Jelenleg tizenhárom család vesz részt a gyűlésen, a Xiandre család sajnos végelegesen kihalt, ugyanis az utolsó varázslóinak nem volt családja, azonban az erejük még fent maradt. Ebből a tizennégy erőből héttel rendelkezik a Tekkern család fővarázslója és még a tünde családoknak az erejéről nem is beszéltünk. Az egyensúly már rég megdőlt. A javaslatom erre az lenne, hogy a Tekkern fővarázsló mától kezdve legyen próba időn. Ha megpróbálja még egy család erejét elvenni, esetleg más valamit tesz, ami még jobban kizökkentheti az erőviszonyokat, akkor kérem az engedélyüket az erejétől való megfosztásához és a pozíciójából való felmentéséhez.
A kijelentésem után a levegő szinte megfagyott a teremben. Senki még csak pisszenni sem mert. Mindenki várta mit szól ehhez a megvádolt varázsló. Kicsit már kezdtem feszengeni, végül eszembe jutott miért is nem szól egy szót sem Entera.
- Esetleg szeretne valamit felhozni a védelmére? - fordultam felé.
Felállt és nyájasan körbenézett. A mosolya inkább félelmetes volt számomra mintsem megnyerő.
- Minden, ami az előbb elhangzott igaz. - felelte.
Összerezzentem erre a mondatra. Azt hittem minden állítást cáfolni szeretne. Ez rosszat sejtet.
- Azonban minden tettemre alapos indokom volt. - folytatta - Ha az erőinket nem egyesítjük akkor a tündék könnyűszerrel eltiportak volna minket ebben a háborúban. Külön-külön támadással csak az ő javukra dolgozunk. Én mindent csakis az emberekért tettem.
Már kezdtek helyeslően morogni az emberek, mire újra középre álltam.
- Köszönjük a védőbeszédet, azonban megjegyezném mellékesen a mostani háborút főként a Tekkern családnak köszönhetjük. Azonban most ezeket félretéve kérem, hogy a többi fővarázsló döntsön a kérvényemben. A szavazás nem nyilvános lesz, ezzel is védve Önöket. Mindannyiuk előtt van papír és toll, melyet még a Tanács előtt készítettem oda. Kérem írják le miszerint megadják-e az engedélyüket vagy inkább megtagadják azt.
Mindannyian vártunk a fővarázslókra. A legtöbbjüket biztosan megfélemlítette valamivel Entera, szóval lehet csak Noren fog majd csak a pártomra állni. Miután mindenki megírta a lapokat éppen összegyűjtöttem volna, de az öreg Fusurt megelőzött.
- Fiam, jobb ha te és Entera nem nyúltok a lapokhoz, nehogy bárki is rátok fogjon valamit. - dörmögte az öreg.
Erre hátrébb léptem átadva neki a terepet. Nem is gondoltam erre a lehetőségre, amit az öreg mondott. Nem volt sok lap, Noren hamar összegezte, majd az öreg kihirdette az eredményt.
- A Fővarázslók Tanácsa úgy döntött, amint a Tekkern család Fővarázslója újfent áthág valamilyen szabályt, ami megsérti világunk egyensúlyát, vagyis rátámad egy családra legyen az tünde vagy ember akkor Etron elzárhatja az erejét és a helyét a lányának kell átvennie.
Entera megfeszült a székében a hallottakon, míg én megkönnyebbültem, de igyekeztem ennek nem jelét adni. Amíg korlátozva van egy kicsit a mozgástere, addig is nagyobb előnyhöz jutottunk vele szemben. Azonban van egy bökkenője is a tervnek. Más erős varázsló nincs, aki le tudná pecsételni Entera erejét, ha valami történik velem, akkor Entera újra kedve szerint tehet, amit csak szeretne.
- Ha ennyi lett volna a gyűlés akkor távozom. - állt fel Entera.
- Kérem még ne. - szóltam gyorsan közbe - Még az elemi varázslókról is kell beszélnünk.
Hirtelen hangos moraj kezdődött el az oldalukon. Lehet nem örülnek a sok várakozásnak, de nem tudtam mást tenni. Már ez az engedély is sok időbe telt, na meg előtte a vihar. Azonban nem csak Entera miatt kell aggódnunk, hanem a maga mellé állított elemi varázslók is sok gondot okozhatnak.
- Kérlek titeket - fordultam feléjük miután még mindig nem akartak halkabbak lenni -, hogy lehetőleg ne harcoljatok a háborúban. Elég lesz a földnek kibírnia a mi erőnket, ha még az elemi erők is csatáznának nagy eséllyel ártatlanok is meghalnak, nem mellesleg biztosra tönkre vágjuk az életet azon a területen egy időre. Tapasztalatból mondván egy elemi varázsló bármekkora is az ereje nagy károkat képes okozni olyanokat, amiket nem lehet egy könnyen helyrehozni.
- Szóval félsz az erőnktől. - állt fel egy tűz elemi varázsló - Ha ti szabadon használhatjátok a képességeiteket akkor minket miért akartok korlátozni?
- Nem így... - szólaltam meg, de közbevágtak többen is.
- Igaza van!
- Úgy van! Miért kezeltek minket úgy, mint egy bűnözőt?!
Ezek miatt a megszólalások miatt nem jutottam levegőhöz se, nemhogy szóhoz.
- Csendet! - állt fel Markus is, aki mindenki felé magasodott.
Hangja mély és erős teljesen betöltötte a termet. Rá hallgattak. Mindenki abban a pillanatban elnémult.
- Eddig azért siránkoztatok, mert itt kellett lennetek, most pedig miattatok húzódik tovább ez az egész Tanácskozás. - mondta tovább - Egy kérdés van, ami lényeges és titeket is érint. A háború után is élni akartok?
A legtöbben megkövülve figyelték az eseményeket. Páran, akik magukhoz tértek óvatosan bólintottak egyet. Az előzőleg felszólalt tűz elemi mágus adott újra hangot a véleményének.
- Természetesen! Mégis ki akarna meghalni? Csak azt mondom...
- Már hallottuk a mondanivalódat! - állította el Markus - Ha élni akartok akkor ne vegyetek részt a háborúban. Mert ha részt vesztek ezek ellenére is, akkor nagy eséllyel a szárazföldet könnyedén a víz fenekére süllyesztjük vagy rosszabb. Ha ez megtörténik akkor senki se fogja túlélni a háborút.
Leült és rám nézett miszerint ő rendet tett most folytathatom. Ilyenkor nagyon hálás vagyok a szűkszavúságáért.
- Köszönöm Markus. Nos a lényeget elmondta. Azonban még hozzáfűznék valamit. Az elemi varázslók nem mindig képesek az irányításuk alatt tartani az erejüket, ezért is kértelek erre titeket. Nem szeretnék fölösleges viszályt a varázslócsaládok és az elemi varázslók között. Természetesen mindenki maga dönt.
- Más szóval, ha megjelennék az egyik csatának a helyszínén azonnal megölnétek minket. - horkantotta a tűz elemi varázsló.
- Őszintén szólva... Igaza van. Az elemi varázslók minden csata végkimenetelét befolyásolhatják, az erejükkel segíthetnek, azonban árthatnak is. Ezek miatt a tényezők miatt a veszélyesebbek közé tartoznak a csatatéren. Azt pedig mindenki tudja, hogy az erősekkel kell legelőször végezni. Mindenki jobban jár, ha egy elemi varázsló se vesz részt az erejével a csatákban.
- Szerinted hiszünk neked? - veszekedett továbbra is - Markus, vagy tudja a fene hogyan hívják a te pártodat fogja, nagy eséllyel egymás oldalán harcoltok a csatákban. Neki is ajánlod, hogy fogja vissza az erejét?!
- Igen, nincsenek öngyilkos hajlamaim. Ha nem fogná vissza az erejét most nem vitatkozhatnánk. - zártam rövidre - Még valaki fel szeretne szólalni?
Erre a kérdésemre néma csönd állt be a terembe. Remek, akkor végeztünk ezzel az egész tanáccsal. Nem értem miért is szeretek ilyen dolgokat bevállalni.
- Senki sem szeretne még valamit megvitatni akkor a Tanácsot bezárom. Felkérem az Ilyses családot, hogy mindenkit szállítsanak vissza Kren-re. Kezdjék a varázslócsaládokkal, aztán folytassák az elemi varázslókkal, a legvégére pedig maradok én.
- Már megint minket hagynak utoljára. - kezdte a felhördülést újra a tűz elemi varázsló.
- Köztudottan az elemi varázslók sokkal tovább képesek elnyomni a teljes erejüket, mint a varázslócsaládok tagjai. Ez nem kivételezés, csak egyszerűen nem szeretném, ha bárki is veszélybe kerülne. - elkezdett miatta fájni a fejem.
Lassacskán elkezdtek fogyni az emberek a teremből. Senki sem ment ki az előtérbe, mindenki idebenn maradt.
- Sikerült mindent megbeszélni? - kérdezte Anna.
- Igen, szerencsére. Bár az egyik elemi varázsló eléggé az idegeimre ment.
- Láttam. Sokszor feleselt. Bár erre csak a hanglejtéséből következtetek.
- Nagyon unalmas volt?
- Nem éppen a legérdekfeszítőbb dolog, ha számodra érthetetlen nyelven vitatkoznak valamiről, amihez semmi közöd. Azonban viszonylag hamar lezavartad, azt hittem egy napig is eltarthat ez az egész.
- Én még rövidebbre terveztem ezt az egészet, de a formalitásokat be kell tartani. - sóhajtottam magamban - Végtére is ettől függ mennyire hisznek neked és bíznak meg benned.
- Eléggé szervezetten mennek ki. - jegyezte meg.
- Még a végén elmondtam a rendet a visszajutásról.
- Mikor megyünk?
- Már megint rossz érzés kerített a hatalmába?
- Sosem nyugodtam le teljesen.
- Utolsók leszünk. Mivel én hívtam össze az embereket, az én felelősségem mindenki visszajuttatása is.
- Értem. A sima varázslók mentek el legelőször. Miért? - lett kíváncsi hirtelen.
- Az elemi varázslók ereje és a varázslócsaládok ereje sokban különbözik, bár már ezt párszor elmondtam. Az elemi varázslók ösztönből varázsolnak, az erejük az egész testükben szétterjed. Ha túl sok van képesek bármiféle baj nélkül egy keveset a környezetükbe ereszteni belőle. A varázslócsaládok ezzel szemben korlátoltak. Az erejük a szívükből fakad, mármint a legtöbbször vagy annak a környékéről. Ahogyan a varázslatokat is formákkal és szavakkal alakítjuk, úgy magunkban is egy helyre zárjuk. Ha kiengednénk sokkal kisebb és erőtlenebb varázslatokra lennénk képesek. Azonban van egy rés azon a falon, amivel elzárjuk az erőnket. Ezen a résen keresztül használjuk és formáljuk azt. Mondhatni egy csap, ami folyamatosan csöpög, nehogy az edény szétfeszüljön és eltörjön. Az elején nem értettem mire akarsz kilyukadni a pecséttel, de most már érzem mi is történt. Az a pecsét teljesen lezárja az erőket tároló edényt. Ha túl sok energia gyűlik fel benne akkor... Az illető eléggé rosszul járna. Bár nem tudom mit is csinált ez a pecsét pontosan az elemi varázslókkal, de biztos vagyok benne, nincsenek akkora veszélyben.
- Aha. Ahogyan látom, rajtuk is van pecsét. De te nem leszel veszélyben? A te erőd is el lett teljesen zárva.
- Nem. Valamiért most kevésbé érzem a feszítését. - nyúltam automatikusan a szívemhez, ahová létrehoztam a varázserőm magját.
- Talán a beszélgetésünk miatt? - mutatott rá Anna.
- Várjunk csak... Miért tudunk mi telepatikusan beszélgetni?!
- Miért? Nem kellene tudnunk?
- Lehet csak az egyik erőmet zárta el? Nem, nem hiszem. Annán nincs pecsét, de akkor csak egy oldalú lenne a kapcsolat. Miért is nincs pecsét Annán?
- Hangosan gondolkodsz. - szólalt meg Anna - Egyébként ezen gondolkodtam miközben folyt ez a vita. Két lehetőségre lyukadtam ki. Az első Are nyaklánca miatt hagyott ki, a második pedig, miszerint valahogy az épület nem érzékelt engem.
- Az első nem hiszem, hogy megfelelő. Az nyakék tele van varázslattal, biztosan érzékelte az épület.
- Mit érzékel? Hogyan különbözteti meg az elemi és a varázslócsaládokat? Ugyanis két különböző pecsét van rajtuk.
- Ha jól emlékszem erre az egyik ősöm is kereste a választ. Bár csak következtetés, de szerinte az elmét figyelte az épület.
- Mégis miért tenné? Nem a varázserő helye lenne a logikus?
- Az elméből is lehet következtetni, jobban is akár a varázserő helyéből. Egy elemi varázsló is képes az erejét egy helyre besűríteni, és amint említettem nem feltétlenül minden varázslónak az ereje a szívénél van. Entera például szétosztotta, a Vellus család pedig mindig a fejében tárolja azt. Az elme azért árulja el milyen pecsétre van szükség, mert az alkotja meg a varázslatokat, az formálja az erőt, amit használsz.
- Értem. Ha az elmét figyeli, akkor engem azért nem vett észre, mert egynek érzékelt veled?
- Már ennyire összeolvadt volna az elménk? Akkor értened kellett volna egy kicsit a vitát. - gondolkodtam el.
- A megszólalásaidat értettem, csak a végén kicsit elbóbiskoltam. - vallotta be.
Ha már ennyire összeolvadt az elménk akkor már szinte esélytelen szétválasztani.
- Hé, figyelj már! - nézett a szemembe Merwoa.
Hirtelen mégis elkapta a tekintetét.
- Valami baj van? - ekkor körbe néztem, már csak mi ketten maradtunk itt Annával.
- Már akkor szobrot játszottatok mikor megjöttem, és mióta itt vagyok azaz olyan tíz perce nem változott a helyzet így gondoltam megszólítlak. - felelte - Mehetünk?
- Igen, indulhatunk.
Anna is felállt a mondatom után. Szóval tényleg érti, amit mondok.
- Miért fordultál el hirtelen? - kérdeztem Merwoa-t.
- Szerinted miért? - fortyant fel - Nincs élő ember, aki percekig tudna bámulni a szemedbe.
- Most csak sima zöldnek kellene lennie. - jegyeztem meg.
- Sima zöld? Milyen sima zöld?! - fordult felém - Nem tudom miért, de a szemed színe megváltozott, belül már sötét kék és csak kívül zöld.
- Kék? - hökkentem meg.
- Tényleg kék a szemem? - fordultam Anna felé.
- Jelenleg beszélgetünk szóval sárga.
Abbahagytam a beszédet. Lehunytam pár pillanatra a szememet, csak aztán néztem Annára. Közben kiértünk az előcsarnokba.
- Tényleg kék. De csak középen. Pedig mikor idejöttünk még sima zöld volt. Olyan, mintha félig erdőszellemi alakodban lennél. - méregetett.
- Merwoa azt mondta nem tud sokáig a szemembe nézni.
- Nekem nincsenek ilyen jellegű problémáim. Lehet akkor változott meg, mikor itt alakot váltottál. Mivel az erőd el van fojtva nem változtál teljesen vissza.
- Remélem amint visszaérünk minden rendben lesz. - motyogtam.
- A lány most érti a nyelvünket vagy sem? - nézett ránk Merwoa - Bár más nyelven válaszolt, mint amin beszéltél hozzá.
- Csak akkor érti, ha én szólalok meg rajta.
Merwoa erre nem mondott semmit. Elkezdte létrehozni az átjárót. Nem sokára elhagyhatjuk végre ezt a helyet. Semmi változást nem érzékeltem magamon, ha nem említik meg a szemem színét akkor azt mondtam volna az alakváltás minden baj nélkül lezajlott. Ezek szerint mégsem volt igazam.
Visszaérvén Anna azonnal a szakaszához ment, míg én a Vezért kerestem fel Merwoa-val együtt. Noren és Markus már biztosan jelentést tett, de szerintem tőlünk is hallani akarnak majd mindent. Ugyanott volt, ahol délelőtt mikor elindultam. Mostanra késő este lett. Beléptem a teremben mindenki ránk várt. Korith, Zurtan, Belenior, Dante, Argot, Markus, Noren és a Vezért.
- Örülünk, hogy megjöttetek. Most kérem a jelentést. - szólalt meg a Vezér.
