71. fejezet 1. rész - Elvesztett emlékek

*Legort szemszöge*

  Este még sokáig nem tudtam elaludni, főként a falut körbevevő pajzzsal foglalkoztam. Az volt a baj, ha megsérülök a pajzs szintén meggyengül, ami nem éppen megfelelő hiszen, ha rosszul vagyok és még a pajzs sem működik akkor az itt élők magukra vannak utalva. Ezért a fél éjszakát eme probléma megoldásával töltöttem. Sok, szinte az összes, felmenőm lélekkövekbe vannak zárva, ezért maradhatnak életben a könyvekben. Egyeztettem az őseimmel, akiket nem ez a probléma aggasztott, hanem az új alakom és annak a megismerése. A velük való értekezés tartott a legtovább az egészben, de sikerrel jártam és megkaptam az engedélyüket a lélekkövek felhasználásához. A föld alatt a pincében vannak a falba beágyazva ezek a kövek, ha csak magukban lennének akkor a szellemek is csak pár évig élhetnek a könyvekben. Ezért megtanulták a környezetükből elvonni az életben maradáshoz szükséges energiát, ezért sem küzd ez a ház a patkányokkal és egyéb kártevőkkel. Nem épp a legjobb megoldás, de nem lehet erről lebeszélni az őseimet. Nagyon makacsok tudnak lenni, de legalább megértették a beszélgetésünk vége felé mekkora is a probléma, hiszen az esetemben nem csak magamra kell vigyáznom a pajzs miatt, hanem Annára is. Végül az útmutatásukkal sikerült megváltoztatnom a pajzs energia tartalékait rólam a kövekre. Kemény procedúra volt, közben pedig még egyszer teljesen le is kellett engednem hozzá a pajzsot, de szerencsémre ezt most nem követte egy támadás.
  Az ágyamat felajánlottam Markus-nak estére, hiszen nem tudtam mikor fogok tudni lefeküdni. Mikorra végeztem Markus már javában húzta a lóbőrt, így a sarokban lévő padra szorultam. Nem éppen a legkényelmesebb fekhely, de legalább nem a döngölt földön kell éjszakáznom. A pad eléggé rövid volt, ezért csak összegörnyedve fértem el rajta. Mivel nem ez volt a legkényelmesebb pozíció egész éjszaka forgolódtam és helyezkedtem néha félbetörtem ezt a procedúrát és aludtam egy keveset.
  Reggel viszont, mikor már a nap is felkelt elhagytam a kényelmetlen "ágyamat", inkább kimentem a még kihalt faluba. Ezután az éjszaka után remélem ez a nap nem lesz olyannyira megterhelő, mint a tegnapi. Kiléptem az ajtón, majd az utcára mentem. Anna még alszik, igaz tegnap nagy adagot kapott a méregből és hiába lett jobban, attól még a méreg nem örült ki teljesen a szervezetéből. A kapun kívülre értem, majd ásítottam egyet. Ma megpróbálom kialudni magamat.
 - Jó reggelt Etron. Ilyen korán fent? - hallottam Argot-ot.
 - Neked is jó reggelt Argot! - feleltem.
 - Beszélnünk kell a tegnapiról. - tért a tárgyra köszönés nélkül Dante, az az idegesítő tünde.
 - Mit kell róla beszélnünk? - kérdeztem.
 - Az alakváltásodat és a ti ismertségeteket. - jött az egyértelmű válasz.
 - Jobb, ha nem a falu közepén vitatjuk meg ezt. - tértem ki a válaszadás elől - Menjünk az erdőbe, ott ilyenkor kevesen lézengenek.
  Argot és Dante nem vitatkozott szó nélkül követett. Érdekes volt újra ezek között a fák között sétálni. Úgy emlékszem mintha magasabbak lettek volna, mondjuk sokat nőttem emiatt tűnik most minden sokkal kisebbnek. Határozottan sétáltam előre, míg el nem értem az emlékezetemben lévő legnagyobb fát. Kitűnik a többi közül, törzse kétszer, ha nem háromszor olyan vastag, mint a körülötte lévő fáké, magasságban nem térnek el annyira egymástól, de a lombkoronája sokkalta terebélyesebb, mint bármelyik fának, amit ezen a bolygón láttam. Anna lakhelyén minden fel van nagyítva, így az ottani fák nem számítanak. Anya sokszor kihozott ide, de nem emlékszem az okára.
 - Itt senki se fog zavarni minket. - fordultam a két tündéhez.
 - Szóval alakmásoló vagy. - szögezte le az elején Dante - Mi a többi alakod?
 - Van egy emberi, egy ezek szerint erdőszellemi, vagyis Anna így nevezte, és egy tündei. - feleltem most az egyszer készségesen.
 - A tünde alakodat szoktad használni? - kérdezgetett továbbra is.
 - Tündeként mindenki Legort-ként ismeri. - szállt be a beszélgetésbe Argot is.
 - Legort? - nézett rám kérdőn Dante - Emandiece tanítványa?
 - Igen. - felelt helyettem Argot - Hat évet élt tündeként, a legtöbb időt Emandiece felügyelete alatt, míg abba a faluba nem rakták, aminek a védelmét rám bízták.
 - Mikor jöttél rá a valódi kilétére Argot? - szegezte Argot-hoz a kérdést.
 - Az elejétől fogva tudtam kicsoda. - felelte Argot, egyáltalán nem fél Dante-tól.
 - Akkor miért engedted a faludba?
  Itt már kezdtem értelmetlennek érezni ezt a beszélgetést. Igaz én se leplezem mennyire nem bízok benne, akkor ő miért tegye?
 - Még fiatal. Akkor alig múlt tizennyolc éves. Visszahúzódó volt, senkivel sem beszélt, ha nem volt muszáj. Nem volt veszélyes. De ne a múltról beszéljünk az most nem érdekes. - terelte vissza a beszélgetést a jó irányba Argot.
 - Igazad van. Kicsit elkalandoztam. Az erdőszellemi alakod sokakat megfélemlített. Milyen sűrűn szoktad azt használni?
 - Tegnapig azt se tudtam, hogy van ilyen alakom. Szerinted milyen sűrűn használom? - kérdeztem gúnyosan.
  Erre Dante nem felelt semmit, csak Argot-tól kaptam egy megrovó pillantást. Igaza van nem így kellett volna reagálnom, de most már mindegy.
 - A bajokat még csak tetőzi, miszerint még csak nem is vagy a magad ura abban az alakodban. - tette hozzá Dante.
 - Mondjuk te nem ismered a tünde alakomat, de akkor most elmondom. Minden alakomban más a személyiségem. Csak a tünde és az emberi alakomból vannak meg az emlékek, míg az erdőszellemi használja azokat, de mikor azt az alakomat használom az akkori tapasztalatok mondhatni eltűnnek. Igazából még én sem értem mi történik velem pontosan, de azt biztosra mondom, minden alakomnak más személyisége van.
 - Rendben, értettem. A tündei alakodról ki tud még?
 - Hát, öhm - vakartam meg a tarkómat - a faluból mindenki, ahogyan az alakváltók, Markus és Belenior is. Na meg persze Emandiece.
 - Ez sok. - fogta a fejét Dante - Lehetőleg maradj ebben az alakodban, akkor úgy nem lesz baj. Először szokjon hozzá mindenki miszerint alakmásoló vagy. Annával milyen kapcsolatban álltok?
 - Ezt hogy érted? - döbbentem meg, nem értem mi köze van ehhez.
 - Érzékelted Anna fájdalmát és helyzetét, ő pedig megértette mit mondunk pedig nem is az ő nyelvén beszéltünk. Milyen kapcsolat van közöttetek?
  Ó, hogy erre gondolt. Miért gondoltam rögtön másra? Remélem nem tűnt fel.
 - Egy baleset során még náluk összekapcsolódott az elménk.
 - Akkor te tudod, milyen kapcsolatban van azokkal a Vadászokkal, akik itt voltak az elmúlt pár napban?
 - Nübtel és Boren idáig eljött? A harmadikat is elhozta ide? - kérdeztem döbbenten.
  Még nem volt időm átnézni Anna emlékeit, beszélni meg pláne nem. A mai álmomra se emlékszem, bár lehet megemlítette egyszer.
 - Te is ismered azt a kettőt? - döbbent meg Dante is.
 - Együtt találkoztunk velük, de ők csak tündeként ismernek. A harmadik viszont emberként látott engem, úgy viszont még csak szót sem váltottunk. Még az arcomat sem láthatta.
 - Mennyire véled megbízhatóknak őket?
 - Szerinted ők árulták el az alakváltókat? - kérdeztem vissza.
 - Megtörténhetett?
 - Nübtel és Boren már korábban is megtehette volna, így ők biztosan nem lehettek, hacsak nem fenyegették vagy kényszerítették őket. A harmadikról semmit sem tudok, de ha Anna idehozta akkor megbízott benne, igaz néha kicsit könnyelmű és hamar bízik, de ez súlyos kérdés, a harmadik Vadász Anna adósa lehet, ő ezért nem beszél. De mindannyian tudjuk egy idő után mindenki megtörhet, bármennyire elszánt is legyen az az illető. Azonban van még egy lehetőség, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül.
 - Maga Entera hívhatta a Vadászokat, miután megszökött tőle Anna. - fejezte be Argot - Már gondoltunk erre, de mégis honnan tudhatta hol kell keresni őket? A nyomkövetést kizártuk.
 - Sok módszere van a nyomkövetésen kívül. Entera nagyon ravasz, szinte lehetetlen kijátszani őt, nem véletlenül jutott el idáig. - jegyeztem meg.
 - Ahogyan érzékeltem az éjszaka a pajzzsal szöszmötöltél. - emlékezett vissza Dante.
 - Igen, a tegnapiból kiindulva jobb, ha nincs hozzám kötve a pajzs ereje. Kétszer nagyobb az esélye a pajzs összeomlásának úgy, ha Annával össze van kötve az elmém. De ebből nekem is eszembe jut valami, melyik varázsló családból is származol?
 - Spes. - válaszolt röviden.
 - A tünde varázsló család, akinek az ereje forrása ismeretlen, emellett még veszélyesek is, ugyanis képesek megfosztani ideiglenesen egy varázslót az erejétől. - emlékeztem vissza a tanultakra.
  A Xiandre testvérek megtanították nekem az összes élőt és majdnem az összes kihalt családnak a különlegességeit.
 - Igen. - bólintott - Te ki vagy? A Pecsétet érzékelem érdekes, ilyen fiatalon fővarázslónak lenni. Mondjuk képes vagy az itteni erők befolyásolására. A Nitensekhez lehet közöd.
 - Igen, a főági Nitens vérvonal leszármazottja vagyok. - mondtam, bár szerintem ez eléggé egyértelmű.
  Dante értetlenkedve nézett rám, majd megszólalt.
 - Úgy tudtam Marina volt az utolsó leszármazott.
 - Marina az édesanyám. - közöltem vele, ugyanis máshogyan nem lehetek főági Nitens leszármazott.
 - Ki az apád?
 - Nem tudom. Nem volt mellettünk és nem is beszéltünk róla. Igaz nincs sok emlékem, hiszen csak három évesen szakadtam el az anyámtól. - amint kimondtam az utolsó mondatot keserűség markolt a szívembe.
  Elszakadtam, elszakítottak. A kettő egyre megy, nem voltam itt és a világ számára a Nitens főági vérvonal megszakadt, ezért élhettem titokban. Sokáig csak a kiképzőim tudták ki vagyok, de ők is csak sejtették. Engem pedig hiába kérdeztek, nem mondtam semmit se. Dante ezek után már nem kérdezett semmit se tőlem csak maga elé meredt.
 - A családodban volt már előtted alakmásoló? - szólalt meg hirtelen.
 - Egy feljegyzés van egy alakmásolóról, de ő még a nyolc éves kort sem élte meg. Ha nyolc éves korunk előtt alakot váltunk az bajt jelent és az alakmásoló közeli halálát jelzi. Ugyanis akkor túl fiatal a szervezetünk, nincs felkészülve egy ekkora változásra.
 - Ühüm. - hümmögött Dante.
  Miért ez a sok kérdés? A legtöbbnek nincs is köze egymáshoz, de mindegy ha így bízik meg bennem hát legyen válaszolgatok az értelmetlen kérdéseire. Argot aggódva nézett Dante-ra. Tud valamit, bár szerintem jobb ha most nem kérdezek rá.
 - Etron, amennyire tudsz próbálj meg nem feltűnősködni. Jobban jár mindenki, ha most egy kicsit háttérbe szorulsz. Minden információt megkapsz, de nem fogunk komolyabb feladatokat rád bízni. - fordult felém Argot.
 - A tegnapi miatt?
 - Igen, most senki sem bízik benned, nagy eséllyel kerülni fognak, erre készülj fel.
 - Még szerencse, hogy nem szeretem a nagy tömeget. - feleltem.
 - Mennyünk vissza a faluba, a Vadászok nem mentek el. Ki tudja mit tervez az ellenség. Ilyen időkben nem tűhetünk el egy órára sem.
  Visszavezettem őket a faluhoz, igaz biztosan tudták az utat, de előre mentem. Valamit ők ketten meg akartak beszélni a jelenlétem nélkül. Út közben érzékeltem Annát, felébredt. Nem érzek fájdalmat, szóval elméletileg jól van. Amint kiértem az erdőből őt kerestem a szememmel. Kint állt a fogadó előtt. Az eget bámulta, közben a vállát fogta, amit tegnap meglőttek. Szeret repülni, megtetszett neki az érzés.
 - Jó reggelt. - mentem mellé.
 - Jó reggelt, bár úgy érzékeltem rosszul aludtál. - nézett rám.
 - Nem volt épp kényelmes az ágyam. - nyújtózkodtam az emlék hatására.
 - Lehet a földdel mégiscsak jobban jártál volna. - jegyezte meg.
 - Most már mindegy, de ugye nem zavartalak alvás közben?
 - Nem. - rázta a fejét - Érzékeltem, de nem zavart, ha zavart volna simán kiütlek.
 - Megtennéd? - kérdeztem kihívóan.
 - Visszafizetném azt, amikor te kiütöttél még az ünnepségünk előtt, ha emlékszel.
 - Az már mikor volt. - legyintettem.
 - Nem felejtek egy könnyen. - szegezte rám a tekintetét - De a mostani helyzet miatt egy ideig nem vehetek érte elégtételt.
 - Ahogyan az eddigi egymással töltött időnk telt abból arra következtetek sosem lesz nyugtunk, még ha a háborút is befejeztük. - néztem most én az égre.
 - A kis borúlátó. - mondta - Miért ne lenne ezután nyugtunk? Mégis mi más probléma adódhatna?
 - Hol is találkoztunk Nübtel-lel és Boren-nel?
 - Ó, szóval arra gondolsz. Are nem küldözget folyamatosan mindenkinek segítséget emiatt ne aggódj.
  Egy ideig csendben maradtunk, mindketten sejtettük mi is következik a beszélgetésben. Végül megszólaltam.
 - Are nem fog engem sehova se küldeni. Nem terveztem elhagyni ezt a világot. - mondtam halkan.
  Nehezen vettem levegőt, mintha valami összeszorított volna ott belül.
 - Tudom, de én se maradok itt. Minden ismerősöm engem visszahúz Are világához. - felelte.
 - Tudom. - levettem a szememet az égről és inkább a földet néztem - De nem szakadhatunk el egymástól, abba az egyikünk belehalna.
 - De ha egyik helyen se élnénk igazán, akkor mégis milyen más utat látsz? - kérdezte őszintén. Neki se tetszett ez a beszélgetés.
 - Majd meglátjuk. - néztem rá - A háború után minden eldől, már ha túléljük azt.
 - Túléljük. - felelte.
 - A harcokban a legrosszabb a barátaink elvesztése. - tettem hozzá.
 - Senkit se fogunk elveszíteni. - jelentette ki határozottan.
 - Ezt ugye te se gondolod komolyan? - néztem rá kérdőn - Senki sem halhatatlan és mi sem vagyunk csodatévők.
 - Tudom. - felelte halkan - De reménykedni szabad.
 - Hárman tartanak a falu felé! Hárman tartanak a falu felé! - kiáltotta az őrszem.
 - Mit mondott? - kérdezte Anna.
 - Hárman jönnek a faluhoz. - fordítottam neki.
 - Kik lehetnek? - gondolkodott el - Nagy eséllyel Vadászok, de miért hárman?
 - Gyere, nézzük meg. - indultam el a fal felé.
  Anna követett. Egyszer csak mégis megállt és látványosan a levegőbe szimatolt, pedig emberi alakjában van. Így is jobban érzékeli a szagokat, mint bárki más, de ez azért túlzás.
 - Te is érzed ezt? - kérdezte, majd gyorsabb tempóban szinte futva, ment a fal felé.
  Most én követtem őt. Az elméjében gyorsan váltakoztak a gondolatok, nem tudtam megállapítani mire jutott, mit vett észre.
 - Erős vérszagot érzek. - mondta miközben felkapaszkodott a fal tetejére - De nem sima emberi vér, mintha egy alakmásoló sérült volna meg, de nagyon.
 - Ez miért is olyan furcsa a tegnapi támadás után? - kérdeztem vissza értetlenkedve, közben segítettem neki feljutni.
 - Mert túl közel van, és Vadász ilyen súlyos sérüléssel csak feküdni tud, ez mégis mozog, tehát hozzák. De miért hoznának ide egy súlyosan sérült alakmásolót?
  Mondjuk ebben igaza van. Nem csak mi voltunk a falon, több tünde már előttünk megérkezett. Három alak tartott erre. Ketten hozták a harmadik társukat, aki támogatás nélkül nem tudott volna menni, épphogy csak nem húzták a harmadikat. A kezéről vér csöpögött le, ahogyan az arcáról is. De még nem tudtuk kivenni minden vonásukat nem ismertük fel őket. Annával egymásra néztünk.
 - Szóval telepatikusan? 
 - Más ötletem nincs. - feleltem.
  Együttesen kinyúltunk, de óvatosan nehogy az idetartók észrevegyenek. Lehet ártó szándékkal jönnek, akkor viszont azonnal szólunk Argot-nak, meg talán Dante-nak. Ismerősek voltak az elmék, mind a három, de nem tudom honnan. Óvatosan beléjük néztem, de Anna visszarántott még mielőtt bármit is megtudtam volna.
 - Miért tetted? Majdnem megtudtam kik ők. - morogtam.
 - Azért mert én tudom kik ők és jobb, ha nem piszkáljuk más elméjét feleslegesen. - nézett rám - Nübtel, Boren és Retich tart ide, de Retich súlyosan megsérült.
 - Retich? - néztem rá kérdőn - Ő ki?
 - Aki át akart volna vinni a Vadászokhoz. - felelte Anna félvállról - De egy alku miatt lemondott eme szándékáról, cserébe a társaihoz hoztam őt.
 - Mondjuk el a többieknek? - kérdeztem miközben a három Vadászt néztem.
 - A mostani helyzetben árulónak hinnék őket. De amint ideérnek felismerik őket. - felelt Anna.
 - Szóljunk Argot-nak, de csak neki. Szerinted árulók?
 - Nem érzékeltem ártó szándékot, meg persze ha árulók, akkor miért is jönnének ide? Itt biztosan meghalnának. 
 - Akkor kérjük, hogy legyen egy kihallgatás? Akkor bejöhetnek és tisztázhatják magukat. - vetettem fel az ötletet.
 - Retich ilyen állapotban nem tud beszélni. Őt el kell látni különben meghal.
 - Értem, szóljunk Argot-nak. - megfordultam és lemásztam, Anna követett.
  Argot is már a kapunál várakozó tömegben volt. Azonnal kiszúrtam, ahogyan Anna is. Igyekeztünk nem túl feltűnően hozzásietni. Rövidre fogva, ez nem akart sikerülni. Mindig figyeltek engem, gondolom a tegnapi miatt. Így inkább elhagytam a tömeget, míg Anna beszélt Argot-tal. A fogadó előtt ácsorogtam, visszagondoltam a reggeli beszélgetésre, miszerint ne feltűnősködjek.

*Anna szemszöge*

 - Argot! - szóltam neki.
  Felém nézett, ahogyan még pár másik tünde is, de ők hamar elveszítették az érdeklődésüket irántam.
 - Anna? Gondolom rájöttél kik tartanak ide. - jegyezte meg rögtön.
 - Igen, Le... akarom mondani Etron-nal voltunk a falon, ő - körbe néztem - eltűnt, de itt volt még az előbb.
 - A lényeget, kik jönnek. - állított le Argot.
 - Nübtel, Boren és Retich. - feleltem azonnal - Retich súlyosan megsérült és nem érzékeltünk ártó szándékot felőlük. Javaslom hallgassuk meg mit akarnak, szerintem nem ők állnak a tegnapi támadás mögött.
 - Rendben, de a döntés nem rajtam múlik. - gondolkodott el Argot.
 - Még ha nem is rajtad áll minden, hallgatnak rád. - feleltem - Emandiece ráér? Mint mondtam Retich súlyosan megsérült, valakinek el kell látnia őt.
 - Emandiece általában egy héten egyszer egy napra teljesen eltűnik, csak este kerül elő. Ma is ez a nap van, szóval másnak kell ellátnia a sérültet.
 - Legort? - halkítottam le a hangomat.
 - Nem. - rázta a fejét - Nem válthat alakot, most jobb ha nem teszi. Emerisz és te. Ti ketten valamennyire még értetek is ehhez.
 - Más gyógyító nincs? - kérdeztem reménykedve.
 - Vannak. - kezdte - Kevesen.
 - Ők biztosan jobban el tudnák őt látni, mint mi Emerisz-szel.
 - Anna. - nézett rám határozottan Argot - A mi gyógyítóink semmit se tudnának tenni, ha Retich rájuk támadna, még csak üzenni se tudnának. Ha még Emerisz helyett valaki mást küldenék ő nem menne bele, hogy rajta kívül még valaki más is ott legyen, ugyanis nálunk a gyógyítás egy ősi tudomány, amit mester ad át a tanítványának, de másnak nem. Főleg nem egy más fajtájúnak, ezért menjetek ti Emerisz-szel.
 - Rendben, rendben. - adtam be a derekamat.
  Hirtelen az egyik tünde lekiabált Argot-nak, aki rám nézett majd válaszolt a kiabálónak. Nem értettem mi történik, így szépen csendben elosontam volna, de Argot újra rám nézett és a fejét rázta miszerint maradjak.
 - Szólj Emerisz-nek. - mondta végül.
  Kellett keresgélnem mire megtaláltam az ikerek elméjét.
 - Szia Emerisz! Anna vagyok, Argot üzeni gyere ide a kapuhoz. - szóltam neki, de az üzenet után lezártam a csatornát, így nem tudtak válaszolni nekem.
  Érdekes úgy keresni valakit, hogy az elméjén még két másik személlyel osztozik, de lehet ők így látnak minket Legort-tal, hiszen már a mi elménket is nehéz megkülönböztetni, ha egyáltalán még nem olvadt egybe.
  A kapu kitárult és besétált a három Vadász, azonnal közrefogták őket és a fegyvereiket is elvették. Emerisz is megjelent közben a tömeg szélén.
 - Anna, Emerisz vigyétek a sérültet és gondoskodjatok róla. Mellesleg szóljatok Etron-nak. - nézett ránk Argot.
  Átvettük a két Vadásztól Retich-et, majd elindultunk a fogadó felé.
 - Biztosan jó ötlet odavinni? - kérdezte Emerisz.
 - Nincs más ötletem. Szerintem nyílt terepen ne hagyjuk, a házak közül pedig csak oda mehetünk be. - feleltem - Ott van Etron, majd segít.
  Amint észrevett minket Legort azonnal jött segíteni és átvette tőlem Retich-et.
 - Jó ötlet volt idehozni. - kezdte - Klirn ismer mindent csak szóljatok neki és hozza, amit kértek.
  Kinyitottam a fogadó ajtaját. Legort és Emerisz a közelükbe lévő első asztalra tették Retich-et, majd hallottam nyílt a hátsó ajtó. Klirn lépett be rajta. Kicsit megdöbbent, de aztán barátságossá vált az arckifejezése, majd megszólalt. Természetesen nem értettem semmit se, csak egy szó maradt meg, amit ő mondott. Daren, így hívta Legort-ot, még Emerisz is furcsán nézett rá. Beszéltek még egy-két mondatot, aztán Legort Emerisz-hez fordult neki is mondott valamit majd végül felém.
 - Ha kell valami szólj Klirn-nek. A sebek szerintem az egész testén végigterjednek. A legtöbben nem húzzák ilyen sokáig ezek mellett a sebek mellett.
 - Argot hívat. - vágtam közbe - Menj, ne várakoztasd, megleszünk.
  Etron kisietett az ajtón ránk hagyva a beteget. Emerisz-szel egymásra néztünk, majd rögtön a sérültnek szenteltük a figyelmünket. Emerisz elővett a táskájából egy ollószerű eszközt.
 - Le kell vennünk a felsőjét, különben nem tudunk segíteni. - indokolta tettét.
 - Tudom. - feleltem.
 - Tudsz hozni vizet? Sok kell majd belőle. - kérte Emerisz, de közben azzal foglalatoskodott, hogy az ollóval csak az anyagot vágja le.
 - Máris hozom. - feleltem.
  Gyorsan körülnéztem a teremben. Természetesen nem volt vödör, amiben hozhattam volna vizet.
 - Kell majd segítenem? - kérdeztem.
  Emerisz döbbenten felnézett.
 - Igen, egyedül nem megy. - felelte meghökkenve.
 - Rendben. - motyogtam.
  Szóval az erőm használata kilőve, túlságosan kell koncentrálnom a feladathoz nem tudnék mellette mást csinálni. Végül a pult felé vettem az irányt. Ott a pult mögött szerencsémre találtam vödröt, felkaptam és kisiettem az utcára. Bár a ház mögött is láttam egy kutat, de most inkább a másikat használnám. Siettem, ahogyan csak tudtam. A szemem sarkából láttam a kapunál a tömeg egyre csak nőtt. Gondolom mindenki kíváncsi a Vadászok okaira, amiért visszajöttek, pedig sejthették itt árulóknak tartják őket. Azonnal elhessegettem ezeket a gondolatokat. Mire beértem Emerisz már a főzetei között kutatott. Felnézett az érkezésemre.
 - Letisztítod a sebeket? Még meg kell találnom valamit. Ez itt tiszta. - nyújtott ágy egy fehér rongyszerűséget.
  Óvatosan a vízbe mártottam és igyekeztem az ép bőr felületről lemosni a rászáradt vért.
 - Öhm. - szólalt meg Emerisz, de végül nem folytatta a mondatát.
  Érzékeltem mit szeretne, valami Legort-ról érdekli őt.
 - Mit szeretnél kérdezni? - kérdeztem, de közben tovább folytattam a munkát.
 - Legort-nak azaz Etron-nak miért van három neve? Minden alakjához egy vagy ez hogy van? - a hangja nagyon bizonytalan volt.
 - Nos, a Legort nevet akkor vette fel mikor a tündékhez ment, a másikat a Névtelenek akasztották rá, de javaslom te ne hívd Daren-ként. Én is Legort-nak hívom.
 - Miért nem mondta el előbb? - bukott ki belőle a kérdés, mire én is ránéztem.
  Gyorsan elhallgatott utána és tovább túrt a táskájában.
 - Míg az embereknél megrémít mindenkit különleges képességeivel, addig a tündékben ösztönös bizalmatlanságot, gyanakvást és dühöt kelt. Mellette még egy kihalóban lévő varázslócsalád feje és Névtelen, mit ne mondjak az emlékei alapján erről a világról megértem miért is nem mondott senkinek egy szót sem. - ekkor megálltam a mesélésben láttam Emerisz is megállt a keresgélésben, csak hallgatott engem - Ha tovább maradtok elkülönítve a világunkba, akkor egyszer elmondta volna neked mi is ő. Benned bízott és most is bízik, ezért merte rád hagyni ezt a sérült Vadászt. Mindenkinek, köztük magának is, sokszor hazudik a múltja kapcsán. Számára ez természetes, szóval ne sértődj meg rá. Sosem tudok meg róla semmit se, ha az elménk nem kapcsolódik össze.
  Hirtelen Retich megmozdult, mire Emerisz észbe kapott és kihúzott egy üvegcsét.
 - Megtaláltam. - mondta.
  Egy-két seb újra vérezni kezdett a mozgás hatására.
 - Retich, ne mozogj! Azzal csak ártasz magadnak, ha ficánkolsz. Segítünk rajtad, ne aggódj. - próbáltam nyugtatgatni.
  Sosem ment a nyugtatás. Végül inkább a sebek tisztításával foglalkoztam. Nagyon sok sebe van és a legtöbb irányított vágásnak tűnik, mintha élve akarták volna feldarabolni. Viszont a vágások mélysége és hossza különböző, mintha minden vágást különböző pengékkel, különböző személyek okoztak volna. Emerisz is neki látott a munkájának, abból a fiolából pár cseppet egy másik rongyra öntött és azokkal kezdte magukat a sebeket óvatosan bekenni.
 - Mire jó az a főzet? - kérdeztem.
 - Összehúzza a seb feletti bőrt. Gyorsabban fog gyógyulni.
 - Azonnal hat?
 - Kell hozzá egy fél nap. Utána fejti ki rendesen a hatását. Az erősebb főzetek használják a sérült szellemi erejét is, viszont ilyen temérdek vágásnál nem kockáztatnék meg használni egy olyat. - magyarázta meg.
 - Jó döntés volt.
  Éppen az egyik karjánál tartottam, mire újra megmozdult és rám nézett.
 - Retich, mindenki jobban jár, ha nem mozogsz. - néztem rá komolyan.
 - Valaki még mérget is használt. - suttogta, nagyon halk volt, teljesen más, mint amikor először találkoztunk - Ne hagyd, hogy elveszítsem ezt az alakomat! Kérlek, segíts.
 - Mindent megteszünk érted, csak pihenj, már nem vagy veszélyben. - csitítottam - Hallottad Emerisz?
 - Szóval méreg. - gondolkodott el - Ennyi vágást nem vizsgálhatunk át egyenként.
 - Mostanra már nem mindegy? Bármelyikből is indult el a mérgezés már a véráramban van.
 - Hatásosabb, ha onnan indítjuk az ellenszert, ahonnan a méreg is indult. - védekezett Emerisz.
 - Akkor várj egy kicsit.
  Elkezdtem átváltozni, de félúton megállítottam magamat. Nehéz megtalálni azt a pontot, amikor még nem változol át teljesen, de mára már olyan sokszor gyakoroltam, hogy nem igazán okoz nehézséget. A szaglásomra fókuszáltam. Mindennek más szaga van, a mérgezett sebnek is ki kell tűnnie. Három sebet éreztem ki. Egyesével rámutattam Emerisz pedig mindegyiknél bólintott egyet. Vajon mit akart Retich? Elveszíteni egy alakot? Azt hittem ez csak az alakváltók kiváltsága, mármint ha nem lefejeznek. Igyekeztem a nem túl mély sebeket bekötözni, ugyanis nincs annyi főzet, hogy az összes vágást ellássuk, így válogatni kell. Hirtelen Retich rángatózni kezdett.
 - Anna! Fogd le! - utasított Emerisz.
  Könnyebb volt mondani, mint csinálni. Alig tudtam csak a karját lefogni.
 - A fejét tartsd egy helyben, meg kell itatni vele ezt. - húzott elő a táskájából egy újabb fiolát.
  Gyorsan az asztal másik oldalához mentem, hogy egy helyben tarthassam Retich fejét, így viszont a testére nem tudok ügyelni és a vágások erősebben fognak vérezni. Ha nem sietünk elveszíthetjük. Emerisz óvatosan megpróbálta Retich szájába önteni a fiola tartalmát. Sikerrel járt. Utána igyekeztem minél jobban lefogni, hogy ne szerezzen még több sebet a mozgolódásával. Klirn is jött azonnal segíteni, így ketten már könnyebben boldogultunk.
 - Mit adtál neki? - kérdeztem.
 - Amit az elején nem akartam használni, mert tovább gyengíti a sérültet, azonban a sebek begyógyulnak. - felelte komoran.
 - Nem látok változást. - néztem újra Retich-re, aki mostanra már lenyugodott, így elengedhettük.
  A sebek tényleg nem kezdtek el begyógyulni. A láza viszont lejjebb ment. Furcsa érzés lett úrrá rajtam. Emerisz is idegesen vizsgálta Retich-et, gondolom nem érti miért nem hatott a főzete.
 - Szerinted még időben voltunk? - kérdeztem hirtelen - Mikor eszméleténél volt azt mondta nem akarja elveszíteni ezt az alakot.
 - Elveszíteni? - nézett fel Emerisz - De az időről nem sokat tudok. Ezek a vágások felszíni sérülések, de te is látod a szúrásokat, azok fontosabb belső szerveket is eltaláltak. Sajnos nem tudom megállapítani milyen szögben szúrták le. Mellesleg ki tudja milyen mérget használtak rajta.
 - Értem. Nem tudunk sok mindent tenni érte.
 - Amit tudtam megtettem.  - gondolkodott el Emerisz - Remélem elég volt és magától felépül.
  Furcsa érzés lett úrrá rajtam. Hirtelen kirázott a hideg és rossz előérzetem támadt. Úgy éreztem menekülnöm kell, minél távolabb kell kerülnöm ettől a helytől. Megálltam egy helyben és igyekeztem felül kerekedni az ösztöneimen. Elég nehéz, ha egy Vadász van a közelemben, de sikerült valamennyire lenyugtatni magamat.
 - Valami baj van Anna? - kérdezte aggódóan Emerisz.
 - Semmi, semmiség. - legyintettem, de közben minden érzékem az ellenkezőjét állította.
  A Vadászra néztem. Még mindig nincs magánál, így viszont miért nem tudok megmaradni mellette?
 - Úgy látszik kezd jobban lenni. - hagyta rám Emerisz és Retich-re nézett - A sebei elkezdtek eltűnni. A főzet, amit használtam nem hat ilyen gyorsan, szóval nagy eséllyel most magát gyógyítja valahogy.
  Eltűnnek a sebei? Akkor ránéztem. Tényleg kevesebb van rajta. De nem gyógyulás miatt tűnnek el ezek. Bár nem látszik rajta, de éppen alakot vált. Nagyon lassan, ilyen lassan csak akkor szoktunk alakot váltani, ha az alak amiben vagyunk túlságosan le van terhelve. Például tele van sérülésekkel, mint most. Ha mi alakváltók az egyik állati alakunkban szerzünk ilyen sebeket és alakot váltunk, akkor utána nem vehetjük fel többé azt az alakot. Vajon a Vadászoknál is így van?
 - Legort! - szóltam neki azonnal.
 - Mi baj van Anna?
 - Egy Vadász képes elveszíteni az alakját?
 - Mégis honnan tudjam? 
 - Ott van veled kettő kérdezd meg tőlük!
 - Most nem alkalmas rá az idő. Miért? Retich annyira rosszul van?
 - Amit tudtunk megtettünk, de most már a teste kényszeríti az átváltozást. 
 - Akkor az egy lassú folyamat, és nem lehet visszafordítani, ha elkezdett átváltozni és nem önszántából, akkor át fog változni. Ezt nem lehet megállítani. Ezt az egyet tudom. Az alakmásolóknak nincsen feles alakjuk, nem tudjuk megállítani félúton az átváltozást, nem úgy mint ti.
 - Akkor van tipped arra mi történhet, amiért Retich nem akar alakot váltani. Azt mondta nem akarja elveszíteni azt az alakját.
 - Nem tudom mi történhet. Lehet csak annak az alaknak a képességeire van szüksége. De most megyek, már kezdek kicsit feltűnő lenni. 
 - Rendben.
  Ezzel megszakította a kapcsolatot. Emerisz-re néztem, aki a dolgait pakolgatta.
 - Szerintem a sebei azért gyógyulnak, mert Retich éppen alakot vált. - mondtam neki.
 - Tudunk tenni ellene valamit? - nézett rám kérdőn.
 - Nem. - feleltem.
 - Nem nagyon látszik rajta. Egy emberhez hasonló alakot vehet fel. Mi történik, ha így alakot vált?
 - Nem tudom. Csak az ösztöneim azt súgják jobb lenne ha nem itt lennék, de minden Vadász közelében ezt érzem, csak felerősödik, ha a Vadász alakot vált.
 - Lego... akarom mondani Etron közelében is ezt érzed? - vált kíváncsivá Emerisz.
 - Nem, az ő közelében nem. Talán mert az elménk összekapcsolódott. - gondolkodtam el - De lehet más oka van. Soha sem féltem a közelében csak azért mert alakmásoló.
 - Miért nem mondta el hamarabb kicsoda volt ő? - kérdezte halkan Emerisz, nekem mondta de sejtettem valójában magának tette fel a kérdést - Ennyire nem bízott volna bennünk?
 - Ne rágd magad ezen. - próbáltam nyugtatgatni - Nem fogok bocsánatot kérni a nevében. Majd ő mindent el fog magyarázni, de ez a helyzet neki is új. Szerintem akar veled beszélni, csak még ő se tudja hogyan álljon ehhez az egészhez.
  Hirtelen kipattantak Retich szemei. Ijedten meredt ránk, majd legurult az asztalról és a fegyvereit kereste.
 - Nyugodj meg! Nem akarunk bántani! - ment közelebb hozzá Emerisz.
  Én inkább távolságot tartottam.
 - Emerisz, gyere hátrébb!  - szóltam rá.
 - Nem lesz baj. Túl sok vért vesztett mikor idehozták csak ezért nem emlékszik ránk. - felelte.
  Majd más nyelven kezdett beszélni, amit én nem értettem. Így csak figyeltem az eseményeket. Végül Retich is megszólalt. Megváltozott az elméje. Kicsit más mint előtte. Azért feszengtem a közelében. A fegyvereimet fent hagytam a szobában, így most teljesen védtelennek éreztem magamat. Még mindig nincs jó előérzetem. Hiába beszélt vele Emerisz nem lettem nyugodtabb. Retich személyisége megváltozott, ahogyan az emlékei is. Azonban most inkább nem turkáltam az elméjében, lehet könnyebben észrevenné és jobban meg is haragudna. Igyekeztem minél jobban eltávolodni tőle. A kijáratot figyeltem, de nem mertem itt hagyni Emerisz-t, ezért inkább minél jobban a falhoz préselődtem. Vajon feltűnt már neki ki is vagyok? Mi is vagyok? Emerisz még mindig beszélt vele egyszer rám mutatott, akkor Retich rám nézett de nem foglalkozott velem.
 - Legort! Valami baj van!
 - Mi baj van? Meghalt a Vadász?
 - Nem. Felébredt, de alig ismerek rá az elméjére. 
 - Rátok támadhat?
 - Látok rá esélyt. 
 - Tudtok védekezni?
 - Minden fegyverem a szobában van, Emerisz-nél nincs semmi. Mellesleg nem szívesen hagynám egyedül.
 - Indulok, lehetőleg ne adj okot a támadásra. 
 - Argot és a többiek? 
 - Fontosabb vagy náluk. 
  Ezután lezárta a beszélgetést. Nem vagyok azaz ijedős fajta, de egy Vadászt mindig is más veszélyként érzékeltem, mint bármi mást. Ha vadabb lett, mint ezelőtt, akkor nagy eséllyel minden erejével rám támad. Jelenleg alig ha lenne esélyem ellene, főleg fegyver nélkül. Alakváltással kiegyenlíteném a számlát, de akkor már nem foghatom vissza magamat és nagy eséllyel valamelyikünk halálával érne véget. A varázslatot mellőzném, még valami rosszabb sülne ki az egészből, mint amilyen a mostani helyzet. Igyekeztem óvatosan az ajtó felé araszolni, hiszen ha támad akkor nagy eséllyel az első számú ellensége leszek, szóval Emerisz-szel nem foglalkozna. Innentől kezdve nyílt terepen sokkal jobban mozgok és nagyobb esélyekkel indulok, mint idebent. Na meg persze az erősítés is kintről jön. Hirtelen a Vadász felém lépett, mire én automatikusan hátra egyet. Emerisz rögtön mondott néhány szót a Vadásznak, aki válaszolt neki.
 - Csak meg akarja köszönni, amit eddig érte tettünk. - nyugtatott Emerisz.
 - Mennyire emlékszik? - szegeztem a Vadásznak a kérdést.
 - Nem sok mindenre. - zavarodott össze a Vadász - De hát ez történik, ha elveszítjük az egyik alakunkat. Az abban az alakban szerzett emlékek több, mint fele törlődik, a maradék pedig elhomályosul és szinte már csak érzések maradnak belőlük. - megint közelebb lépett, mire újra hátráltam.
 - Emlékszik rám? - tettem fel a végső kérdést.
 - Már találkoztunk? - nézett rám kérdőn - Azért hátrál?
 - Ne-em. - nyújtottam el a válaszom, de hirtelen közelebb lépett, én pedig hátrálás közben megbotlottam és majdnem elestem.
  Szerintem a Vadász ösztön szerűen cselekedett és elkapta a kezemet. Abban a pillanatban láttam meg a szemén a felismerést, de azért visszarántott állásba. Éreztem a szándékait, gyorsan Emerisz-re pillantottam, majd megszólaltam.
 - Had menjen a gyerek. Ne keverjük bele. - néztem farkasszemet a Vadásszal.
  Igyekeztem úgy beszélni, hogy Emerisz ne halljon ebből semmit se.
 - Miért meredtek egymásra? - kérdezte kíváncsian Emerisz.
  A Vadász nem vette le rólam a tekintetét és nem is válaszolt neki.
 - Tűnj el innen, Emerisz. - szólaltam meg - Menj ki innen!
 - De még lehetnek sérülései... - kezdte.
 - Nem hallottad kölyök? Tűnj el! - mordult rá a Vadász - Különben a saját sérüléseid miatt kell aggódnod.
  Emerisz már éppen válaszolt volna, de hirtelen kinyílt az ajtó és Legort lépett be rajta. Azonnal rájött mi is folyik itt éppen.
 - Ha bárkire is rátámadsz meghalsz. - jelentette ki Legort és egyre közelebb jött.
 - Ha megmozdulsz támadok! - tartotta volna sakkban Legort-ot.
  Legort megállt, de a tekintete nem sok jót ígért. Éreztem, ahogyan a telepátiáját használja. Hirtelen a Vadász előttem összegörnyedt és a fejét fogta, miközben nyöszörgött a fájdalomtól. Legort elkezdett felénk jönni.
 - Azt hitted karddal fogok neked rontani? - a hangját nem ismertem fel, semmilyen érzelem nem volt benne - Ha azt mondtam nem támadsz senkire, az nem azt jelenti, hogy fen tartom a lehetőséget bárki megtámadására. Nem öllek meg, ahhoz Anna és Emerisz túl keményen dolgozott, kár lenne veszni hagyni a munkájukat. Dobd el a fegyvered, annyira még tudsz mozogni és akkor elengedlek.
  Nem szóltam közbe. Bár kívülről úgy tűnhet Legort tényleg képes lenne megölni, éreztem neki se fűlik hozzá a foga. Inkább csak ráijesztett, viszont így Emerisz is sokkot kapott. A Vadász elengedte a kardja markolatát, amit eddig szorított.
 - Rendben, rendben. Békén hagyom az alakváltót. - nyögte.
 - Emerisz! Vedd el kérlek a fegyverét. - szólt rá a halál sápadt tündére, aki azonnal engedelmeskedett.
  Miután minden fegyver eltűnt a Vadász közeléből Legort elengedte az elméjét.
 - Te direkt akarod kinyíratni magadat. - hordott le Legort.
 - Szerinted ezt élvezem?! Honnan kellett volna tudnom, hogy minden emlékét el fogja veszíteni?!
 - Ezen a bolygón jobb, ha a fegyvered nincs messze tőled. Még háború nélkül is elfajulhat egy helyzet. 
 - Mert Are világa olyan béketűrő egy holdtigris társaságában.
 - Menj fel a fegyvereidért aztán lehetőleg kerüld ezt a Vadászt. - fejezte be a vitánkat.
 - Nem is szándékoztam a nyakába ugrani. - puffogtam, majd elindultam a szobánk felé.
 - Egyébként mi volt kint? - kérdeztem vissza.
 - Nagy balszerencséjük volt. Entera informálta a többi Vadászt és Retich-et tette mindenért felelősnek. Persze Retich hiába is védekezett volna, élve hagyott egy alakváltót. Büntetésként el kellett veszítenie az eredeti alakját. Boren és Nübtel börtönbüntetéssel megúszta volna,de látván társuk életveszélyes sebeit inkább megszöktek és segítségben reménykedve elhozták őt ide.
 - Szerinted vissza tudjuk állítani Retich elméjének az állapotát?
  Legort megdöbbent a kérdésemen.
 - Anna, ő meg akart ölni! Ilyenkor nem próbálunk meg segíteni neki. - oktatott ki, mintha semmit se tudnék az ilyenekről.
 - Tudom, tudom. De, ha az emlékei megmenekülnek, még egy Vadász lesz az oldalunkon, ami viszont nagy előny. 
 - Előny ide, előny oda. Meg. Akart. Ölni. Szótagoljam?
 - Értem, felfogtam! De ha Nübtel vagy Boren megkér rá, akkor szó nélkül segítünk, rendben?
 - Rendben, ebbe beleegyezek. 
  Mikor visszaértem Legort még árgus szemekkel figyelte Retich-et. Szerintem nem akar egyedül hagyni vele. Beszélgettek, de nem tudom miről. Nem azon a nyelven folyt a társalgás, amit én is megértek. Enturin elméjét érzékeltem kintről. Valamiért eléggé feszült. Hirtelen rontott be a fogadóba. Először kérdőn nézett körbe, de amint meglátott felém tartott.
 - Nem találjuk Amber-t és Denrick-et! - mondta nekem azonnal - Jössz?
 - Persze, azonnal!
  Hova a tűnhettek el? És pont most, mikor még egy csoport Vadász is van a környéken!
 - Vigyázz magadra! Ne légy felelőtlen! - szólt utánam Legort - Kérlek szólj, ha találtatok valamit!
 - Rendben. Ügyelj Retich-re!
 - Szerinted mit csinálok?!
  Amber és Denrick egyszerre tűnt el? Ez nem rájuk vall. Főleg nem Denrick-re, ilyen helyzetben ő lenne az utolsó, aki ennyire felelőtlenül elhagyná ezt a helyet. Mondjuk mostanság furán viselkedtek, de ez még nem ok az eltűnésükre. Mibe keveredhettek?