70. fejezet - Otthon

*Anna szemszöge*

  Jó nagyot ásítottam, mikor felébredtem. Az ablak el volt reteszelve az eső miatt, de volt rajta egy aprócska lyuk, aminek köszönhetően pont a szemembe sütött a nap. Már nem tudtam visszaaludni, így óvatosan a többieket kikerülve somfordáltam az ajtóhoz. Halkan kinyitottam azt, majd kiléptem a folyosóra, magam mögött becsuktam az ajtót. Még nagyon korán van, itt bent ahol az ablakokon keresztül nem áramlik be fény nagyon sötét a szoba, mintha még csak szürkület lenne. Egy alakra figyeltem fel a pult mögött, valamit csinált, nem vett észre engem, a szaga alapján ember, férfi. Miközben felé tartottam megnyikordult alattam egy deszka. A férfi felém nézett, az arcát még mindig nem sikerült rendesen kivennem. Mondott valamit halkan, de csak kérdőn néztem rá. Akkor láttam valamit a pult alatt csinált. Közelebb mentem, kíváncsi voltam ilyen korán mit csinálhat. A pult alatt furcsa szerkezetek voltak. Kötelek hálóztak be mindent, aprócska harangocskák és mellettük egy-egy aprócska fém kar sorakozott a pult alatt, mindegyikhez tartozott egy zsineg. A harangocskák felett jelek voltak a fába vésve. Ezeket igazgatta a fiú. Mikor kimászott onnan felnézett rám. Hátra is léptem egyet annyira meglepődtem, nagyon hasonlított Legort emberi alakjára. Elsőre azt hinné az ember ők testvérek, de Legort-nak biztosan nincs testvére. A fiú kinyújtotta felém a kezét, majd a másikkal magára bökött és kimondott egy szót.
 - Klirn.
  Ez vagy a neve vagy a bemutatkozás részét képezi. A névre tippeltem így kezet fogtam vele és elmondtam a nevemet. Mikor felállt csak akkor vettem észre, hogy alacsonyabb Legort-nál, azért még bőven magasabb nálam, de szemmel észrevehető ez a különbség. Hirtelen apró csengést hallottam a pult alól. A fiú gyorsan lehajolt valamit megmozdított, majd a hátsó ajtó felé vette az irányt. Lenéztem, de nem láttam semmi változást sem, valamelyik csengő megszólalhatott, de minek a hatására? Csak mi ketten voltunk idebent. Akkor követni kezdtem a madzagok útját. Mindegyiket ügyesen elvezették, így nem voltak útban, könnyedén lehetett közlekedni. A madzagok a ház hátsó falán lévő aprócska lyukakon kimentek a szabadba, ezért inkább a fiút követtem, kíváncsi voltam miért szólalt meg a csengő és miért ilyen korán. Egy hátsó udvarba botlottam. Rózsaszín, négylábú, viszonylag testes állatok egy csoportja volt elkerítve egy nagyobb területen. A terület csupa sár volt, de volt ott több kőből faragott kádszerűség is. A ház mögött közvetlenül volt egy majdnem akkora épület, mint maga a fogadó, az ajtó rajta kétszárnyú volt, ha mindkettő szárnya nyitva lenne egy nagyobb szekér is kényelmesen befért volna rajta, de most csak egy aprócska ajtó volt nyitva, amit az egyik szárnyba barkácsoltak bele. Ott tűnt fel a fiú, egy nagyobb fa vödröt cipelt a kezében és a hátsó kúthoz ment vele. Észrevett, de nem nagyon foglalkozott velem. Újra a különös teremtményekre terelődött a figyelmem. A kerítéshez mentem, mire az egyik nagyobbacska elém jött. Viszonylag nagy volt a füle és kicsi a szeme. Így most szemtől szembe azt mondanám úgy néz ki, mint egy vaddisznó, de azokat is csak ábrán láttam még mikor az óvilágról tanultam. Azt írták a könyvekben igazán ízletes ételeket lehet belőlük készíteni. Ki tudja lehet ez is egy olyasfajta állat. Legort emlékei között biztosan lennének ilyesmikről emlékek, de most nincs kedvem kutakodni közöttük. Az állat amint meglátta a fiút azonnal elfordult tőlem és minden figyelmét neki szentelte. A fiú nem ment be az állatokhoz, az oldalt lévő kőkádakba borította a vödör tartalmát, ami innen nézve mosléknak tűnt és a szaga is arra utalt. Még pár kört tett egy-egy ilyen teli vödörrel, egymás után megtöltve ezzel a kádakat. Aztán már csak a kúthoz ment annyiszor, ahány szabad kád maradt. Az állatok mind arra a kis helyre tömörültek, ahol az étel volt.
  Az ég tiszta volt, és a föld már újra száraz volt, csak ezeknél az állatoknál sáros. Nem lehetett nagy vihar. Végül újra bementem a fogadóba, átmentem rajta és a falu főútján lyukadtam ki. Pár tünde és ember lézengett ide kint. A tündék nem csináltak sok mindent, ennek ellenkezőjeként az emberek pedig céltudatosnak tűntek. Sokan használták a középen lévő kutat, lehet ezért kellett ilyen hamar megoldani a víz problémát.
  A fal felé vettem az irányt, igaz nem olyan nagy védelem, de mégis csak több a semminél. Bár nem tűnt valami masszívnak, mégse ingott meg egy pillanatra sem, míg felmentem a tetejére. Talán mégiscsak erősebb, mint amilyennek látszik. Érdekes volt a kilátás. Az alacsony erdő mellettünk, a föld előttünk, amiben nőtt valamilyen termény, gondolom az emberek keze munkája, páran már itt voltak közülük és a sorokat járták. Kitaposott út vezet a kaputól, de nem látom hová tart, messzebbre egy folyó csillog. Két aprócska pontot láttam előtte. Az elmémmel érzékeltem az egyikük Legort az. Nagyon megörültem, hogy épségben ideért, de nem szerettem volna maradni, amikor bejön a faluba. Sokat kell magyarázkodnia jobb, ha nem miattam kell neki állnia. Egyébként is még van pár elintézetlen ügye azokkal a tündékkel, akikkel hónapokig együtt lakott. Megfordultam és lemásztam a falról. Argot-ot kerestem a szememmel. Éppen kilépett az erdő távolabbi részéből. Gyorsan átvágtam a falun, beszélni szerettem volna vele mielőtt elmegyek repülni egy kört.
 - Jó reggelt! - szólítottam meg.
 - Jó reggelt. Miben segíthetek? - kérdezte.
 - Semmiben. - ráztam a fejemet - Csak elmennék egy kis időre. A vállam meggyógyult, szeretnék tenni egy kisebb utat madárként. Még nem szoktam meg azt az alakot, így jobb, ha minél többször gyakorlok benne.
 - A szakaszod tudja? - nézett rám.
 - Nem. Szólnál nekik kérlek?
 - Rendben. Miért sietsz ennyire? - nézett rám kérdőn.
 - Legort nem sokára megérkezik. Szerintem még fél óra sincs, nem szeretném lebuktatni. Mellesleg mennyit kéne magyarázkodnia az ismertségünkről, ha itt maradok, ezért úgy döntöttem ettől megkímélem.
 - Szóval a kínos részeknél inkább nem leszel itt. - szögezte le.
 - Ha nem most máskor megyek el repülni, amíg nincs itt addig is van időm rá. Megyek, nem zavarlak tovább. - azonnal sarkon fordultam.
  A falról könnyebb lesz indulnom, mint máshonnan, a fákra nem mászok, ki tudja Hidryt miket épített rájuk. Gyorsan visszaértem a falhoz, újfent felkapaszkodtam. Lehunytam a szememet, igyekeztem újra előkotorni az érzést, ami az átalakuláshoz kell. Kicsit keresgélnem kellett, de megtaláltam, átváltoztam és csak azután ugrottam le. Nagy lendületet szereztem ezzel. Pár szárnycsapásnak köszönhetően már fent is voltam a magasban. Jó érzés volt újra repülni.

*Legort szemszöge*

  Este hamar abbamaradt az esőzés, így tovább is indultunk. Szerencsémre Markus sokszor felkelt az éjszaka folyamán, így időben felkeltett engem is. Tovább indultunk a lovakkal. Felváltva vezettünk, általában többet aludtam nála, így sokszor ő vezette a lovakat. Mikor váltottunk, akkor is nehezen jött álom a szemére. Régebben nem voltak alvási nehézségei, képes lett volna egy csatatér közepén is állva, fegyverrel a kezében elaludni. Úgy látszik felcserélődtek a szerepek. Nem kérdeztem tőle mi baja van, ahogyan ismerem nem is válaszolna a kérdésre. Szerintem Nili miatt lehet ez az egész, ezelőtt sosem viselkedett így. Még pirkadat előtt megláttuk a falut körbevevő falat. Még egyszer utoljára megálltunk. Ki tudja, hogyan fognak fogadni minket, inkább itt kint feltöltöttem a kulacsomat a folyóban, a lovak is némi pihenőt megsejtve legelni kezdtek. A falu felé fordultam. Anna figyel engem, mármint meglátott. Igaz amilyen messze ő van biztosan csak két pontot vett észre. Aztán érzékeltem mit is tervez, hagyja had meséljek egyedül, itt hagy engem. Abban mondjuk igaza van a többi tündével beszélnem kellene, akik úgy kapták a hírt a fajtám felől, mint a hideg zuhanyt, de akkor se kéne elmennie.
 - A levelek még meg vannak? - kérdezte Markus.
  A belső zsebembe nyúltam, éreztem a papír érdességét.
 - Igen, meg vannak. - feleltem.
  Csak hümmögött egyet, majd felült a barna lóra. Én még lehajoltam utoljára és megmostam az arcomat a patakban, jobb ha teljesen éber leszek mikor beérünk a faluba.
 - Mi a fészkes fene ütött ezekbe a lovakba?! - hallottam Markus-t felhördülését.
  Mire felnéztem Holló ott ágaskodott felettem, egy ugrással a folyóba vetettem magamat. Lábra érkeztem, viszont majdhogynem combig elsüllyedtem. Nem lehet vizes az ingem, különben a levelek is eláznak. A lovak teljesen megbokrosodtak, Markus kapaszkodott a kantárba, az irányításukról lemondott, de leesni sem szeretne. Amint lehetett kikászálódtam a folyóból a partra, a lovak addigra a falu felé vágtattak, nem tudom ki áll e mögött, de ez nem volt szép húzás, most futhatok Markus után. Még mielőtt elindultam volna egy gyors illúzió varázslatot tettem magamra, így nem vesznek észre, ezek után indultam Markus nyomába. A lovakat esélyem se volt beérni és még a kapukat is becsukták mire odaértem a falhoz. Nem estem kétségbe, ugyanis már az idő vasfoga rajta hagyta a nyomát eme falon. Több mélyedés segítette a mászásomat. Nem nagyon magas, jó ha két embert kitesz a magassága. Senki sem őrködött rajta. Kíváncsian lenéztem a falról, mi is történik a faluban. Az emberek nem zavartatták magukat, továbbra is csak a saját teendőikkel törődtek, páran azért megálltak nézelődni. Klirn is kint állt a csárda falának dőlt, úgy figyelte az eseményeket. Lehet elengedte őt az anyja pár percre, esetleg újfent meglógott előle. A lovakra két tünde felügyelt, most valahogy sokkal nyugodtabbnak tűnnek, mint ezelőtt. Markus-t a többi tünde fogta közre, nem nagyon bíznak benne, de még nem támadtak rá. Látom Argot-ot, Belenior-t, mellettük egy ismeretlen áll, főként ő beszél, de hiába Markus-ból semmit se fog kihúzni, Shina, Merko, Alton, Emerisz és Lara is a tömegben van, a többiek vagy nincsenek itt vagy nem látom az arcukat. Belenior meg se próbált magyarázkodni, igaz nem is kérték a segítségét, helyette körbe nézett, tudja miként mennek a Névteleneknél a dolgok, Markus nem egyedül jött. Lementem a falról, éreztem ahogyan a hely felébred. A pajzs a falu körül megerősödött. Az őseim újra birtokba vették a Nitens-házat, ugyanis sok könyvünk ott van, abba írják fel a tudást, amit összegyűjtöttek, ami nálam van jegyzetfüzet, ez csak a még kiforratlan, kapkodva összegyűjtött tudást tartalmazza. Az egyik tünde, az ismeretlen, aki Belenior mellett állt, vette észre a pajzsot és a többi kisebb varázslatot. Aztán hamar felém kapta a fejét pedig meg sem mozdultam és még illúzió varázslat is volt rajtam. Igyekeztem jobban elrejteni magamat, aztán elfordult tőlem, de néha még felém sandított párszor. Óvatosan mentem közelebb igyekeztem hangtalan maradni. Hirtelen Belenior-tól kérdezett.
 - Szerinted van itt még valaki?
 - Csak egy valaki, de szerintem ezzel nem mondtam újat. - felelte Belenior.
  Bár a tündéken nem látszik érzelem és a hangjuk is érzelem mentes, attól még az elméjük árulkodó. Belenior és az ismeretlen nem szívleli egymást.
 - Ki van itt? - tett fel egy újabb kérdést.
 - Honnan kéne tudnom? - felelt félvállról - Szerintem, ha békén hagyjátok a társát akkor felfedi magát.
 - Tudtommal a Három közé tartozol, a Vezérük legfőbb bizalmasai közé. Valamelyikük csak hallgat rád, vagy tévedek? - próbálkozott továbbra is az ismeretlen.
 - Csak akkor, - egyezett volna bele - ha békén hagyod, nem zárod be, öleted meg, üldözöd el őket. A Vezér nem szokta két ilyen erős emberét holmi csekélységért elküldeni.
 - Rendben, amíg nincsenek ártó szándékaik nem fogjuk kiűzni őket. - engedett a követelményeknek az ismeretlen.
  Belenior még így se volt megelégedve, ennek egy sóhajtással adta a jelét. Markus nem fog rá hallgatni, de nekem muszáj minden parancsára engedelmeskednem.
 - Etron! - szólt és közben rám nézett.
  Ezek szerint nála van a Vérkövem, innen tudhatja hol vagyok.
 - Fedd fel magad és mondd el miért jöttetek ide!
  Az illúzió varázslatot leengedtem magam körül, a közelebb lévő tündék azonnal hátrálni kezdtek, amint észrevettek. Enyhén meghajoltam Belenior előtt és neki láttam a jelentésnek.
 - A Vezérünk visszafoglalta fiától a helyét. Két levelet bízott ránk, ezeket kellett kézbesítenünk. Az egyik a Tolvajok Fejedelmét illeti a másik a tündék vezetőjét.
  Argot ekkor egy rosszalló pillantást vetett az öccsére, akinek szemmel láthatólag nem tetszett a megnevezés, azonban ha a mesteremnek szólítanám még inkább kinéznék őt.
 - Add át őket! - nyújtotta ki a kezét.
  A kabátom belső zsebéből elővettem mindkettőt, a fekete pecséteset nyújtottam át Belenior-nak, a piros pecséteset magamnál tartottam.
 - Neki add át. - bökött a fejével az ismeretlen tündére.
  Nem bíztam benne, Argot-nak sokkal szívesebben odaadnám ezt a levelet.
 - Nem bízol a Fejedelmedben? - kérdezte az ismeretlen.
  Ránéztem, egyáltalán nem szimpatikus. Miközben őt figyeltem véletlenül telepatikusan megérintetem az elméjét. Meglepődésemre ezt nem vette észre, de legalább megtudtam a nevét. Spes Dante. Érdekes név egy tündének.
 - Egyedül vezeti a tündéket? - kérdeztem szárazon.
  Nem válaszolt.
 - Etron, add át neki a levelet. - szólt rám Belenior - A Vezér parancsának ne szegülj ellen.
  Végül inkább engedtem ennek az érvnek és odaadtam neki a levelet.
 - Azért ennyire ne mutasd ki az ellenszenvedet. - szólt rám Anna is.
 - De ha egyszer ez ilyen ösztönösen megy?
 - Ez csak egy hiszti, sokkal jobban elfogadnád Argot-ot vezetőnek, mint egy ismeretlent. Alig pár perce ismered. 
 - Tudom, de idegesítő ahogyan viselkedik. 
  Anna nem válaszolt rögtön. Valami elterelte a figyelmét.
 - Észrevettél valamit? - kérdeztem.
 - A közelben van egy tábor. Olyan fél órányira a falutól nyugatra a réten. Közelebb megyek megnézem kik azok, tündék egy csoportja-e vagy sem. 
 - Légy óvatos, ha Entera küldte őket, akkor rád támadhatnak. 
 - Fémből vannak a tollaim. 
 - Entera-ról beszélünk bármit el tudok képzelni. Maradj lőtávolságon kívül. 
 - Rendben, nem lesz semmi baj. Ha támadnak azonnal visszafordulok. 
  Ezzel megszakította a kapcsolatot. Mindenki engem bámult, először nem értettem mi bajuk van, aztán felrémlett miszerint itt nagyjából senkinek sincs arról tudomása, miszerint Anna elméje és az enyém összekapcsolódott.
 - Baj, ha nem magyarázom meg? - kérdeztem Belenior-tól.
 - Igen. - válaszolt Belenior helyett Dante.
 - Szerintem olvassa inkább azt a levelet. - feleltem.
 - Etron! Udvariasabban, ha lehetséges. - szólt rám újfent Belenior - Mondd meg nekik.
  Igyekeztem visszafogni a nyelvemet, mert így emberként jobban eljár a szám és könnyedén kerülök emiatt bajba. Belenior tudja, ezért szól mindig rám.
 - Telepata vagyok. - mondtam a tündéknek szárazon.
 - Nitens-ként még telepata is? Érdekes erők birtokában vagy. - olvasta a levelet Dante.
  Nekem mondja? Érdekes képességek már most és nem is tudja mi vagyok. Talán jobb is, ha nem tud róla, addig is békén hagy. Argot-ra sandítottam az arcáról szokás szerint semmit se lehetett leolvasni, de az érzelmeit érzékeltem, de azok is zavarosak voltak. Valamin gondolkodott, csak ebben voltam biztos. Hirtelen megnyitotta az elméjét, tehát tudja, hogy figyelem. Kapcsolatba léptem vele.
 - Elnézést a figyelésért, csak tudni szerettem volna mit gondolsz éppen. - szabadkoztam azonnal.
 - Néha véletlenségből is megfigyelsz másokat. - rendezte le egyszerűen - Még ne mondj el mindent Dante-nak. Igaz, nem tudom milyen szándékkal jöttetek, de sejtésem szerint a Vezér alkut ajánlott nekünk.
 - Rábeszéltem eme szövetség megköttetésére. Visszamentem a Névtelenek Erődjébe, ami azt jelentette újra magamra vállalom a kötelezettségeimet, más szóval elvesztem a szabadságomat, amit így megismervén már nem igazán szeretnék, ezért megkértem Vezérünket, ajánljon egy ideiglenes szövetséget Entera ellen. Így valamennyire elszakadtam tőlük és megtarthattam a szabadságom egy részét. 
 - Értem. Ide most csak ti ketten jöttetek? 
 - Egy kisebb probléma folytán, újra kell építeni a Névteleneket. Gondolom Belenior levele is erről szólhat. Sok mindenre kell figyelni és a még nem teljesen hűséges Névteleneket figyeltetni kell, mondhatni szorosabbra fogja náluk a gyeplőt. Ha szükségünk lesz a Névtelenek haderejére, akkor biztosan küldeni fog valakiket.
 - Bízol a Vezérben. Meg kell mondjam, ez rólam nem mondható el. Viszont jó döntés volt nem rögtön felfedni magadat, ha szövetséget jöttetek kötni. Még így se bíztok egymásban Dante-val, ha még megtudná mi is vagy biztosan nem állna kötélnek, pedig most minden segítségre szükségünk lesz.
 - Igaz, nem a legmegbízhatóbb ember a Vezér, de ha harcról van szó, akkor ő nem futamodik meg. Megvívja a csatáit, ezzel is megfélemlítve a többi ellenségét mekkora hatalma is van neki, aki szövetségre lép vele annak nem esik bántódása, ha a szövetséges tartja magát a megállapodáshoz. De erről Belenior többet tudna mesélni mint én.
 - Belenior? Miért tudna erről mesélni? - értetlenkedett Argot.
  Ebben a pillanatban esett le, mit is mondtam Argot-nak az előbb. Néha túl hamar jár a szám. Ezért Belenior nagyon dühös lesz.
 - Semmi, semmi. - próbáltam hárítani - Ne nyaggasd ilyenekkel az öcsédet, így se jó neki erről beszélni. 
 - Mit nem mondasz el? Ez eléggé átlátszó hazugság volt, pedig még telepata se vagyok.
 - Nem mondhatok el semmit se Belenior-ral kapcsolatban, ahogyan ő sem mondhat el mindent magáról, mert ez a Vezér parancsa. Szóval, ha kérhetlek, ne kérdezgesd. Emberként többször eljár a szám a kelleténél. Ezzel csak az öcsédnek ártanál. 
  Szerencsémre Argot erről nem kérdezett többet. Nem lenne jó, ha Belenior miattam bukná el a szerződését a Vezérrel. Biztosan nem örülne neki.
 - Argot kérdezhetek valamit? 
 - Mit szeretnél tudni?
 - Miért nem te vezeted a tündéket? 
 - Ugyan, nem rég értem ide. Akik itt vannak és harcolnak, ők már több hónapja teszik ezt. Dante is itt volt azok alatt a hónapok alatt, míg én csak pár napja értem ide. Ha át is venném a vezetést nem bíznának bennem, akkor is csak Dante parancsait követnék, ha pedig így lenne több kárt okoznánk a másiknak, mint hasznot és még erős széthúzás is jelentkezne a tündéken belül, amit Entera kihasználhat. Segítem Dante-t, amiben csak tudom, egyenlő félként bánunk a másikkal, de Dante parancsait sokkal jobban elfogadják, mint az enyémet. 
 - Szóval, ha úgy tartja a kedve Dante bármikor átveheti a teljes vezetést. - vontam le a következtetést.
 - Igen, megtehetné, de a neve kötelezi. A Spes család a hűségéről ismert, jó barátok vagyunk, ezért nem szúrna sohasem hátba. Egy kicsit több bizalmat felőled is elvárnék. Dante nem bízik a Névtelenekben, ahogyan az emberi varázslócsaládokban sem, szóval neked nagyon sokat kell dolgoznod azért, ha el akarod nyerni a bizalmát és lehetőleg ne anyád kilétét fedd fel először, mert azzal csak összezavarod Dante-t. 
 - Nem terveztem beszélni a családomról, szóval ez a veszély nem fenyeget. Ránézek Annára, mikor beszéltünk azt mondta talált egy tábort tőlünk nyugatra és meg akarja nézni azt. Azt mondta, ha megtámadják akkor visszafordul, de te is ismered, nem mindig fordul vissza. 
  Argot erre nem felelt semmit se. Kis időre visszatértem a valóságba. Markus beszélt Dante-val, ez mondjuk jó ötlet. Belenior pedig a levelét olvasta, az arca kifejezéstelen volt az érzelmei pedig zavarosak. De mit várjak egy tündétől? Hirtelen a jobb karomnál fájdalmat éreztem, mintha egy vessző súrolta volna végig az alkaromat. Felhúztam a ruhaujjamat, egy vöröses csík húzódott végig széltében a karomon.
 - Anna! Most azonnal fordulj vissza! - szóltam rá, mivel velem semmi se történt biztosan rá lőttek.
 - Igyekszem, de elvágják az utamat a folyamatos lövöldözéssel. 
 - Viharmadár vagy nem? Akkor hogyan sebeznek meg téged a vesszők?
 - Ahol megsúrolt, ott vékonyabbak a tollak. Nem kell hozzá speciális vessző. 
 - Törj ki onnan! Repülj vissza!
 - Biztosan van valami tervük, ugyanis itt mindenki alakmásoló.
 - Akkor még inkább gyere ide! Ők nem vesztegetik az időt, simán megölnek. Anna, ne kockáztass gyere vissza olyan gyorsan, ahogyan csak tudsz! 
 - Rendben, igyekszem!
  Ezzel lezárta a beszélgetést. Nem érdekelt, mit fognak gondolni, de jobb, ha tudják.
 - Ellenséges tábor tőlünk nyugatra! - mondtam határozottan - Megtámadták Annát, éppen ide tart.
  Közben a fal felé mentem, ha jön Anna akkor ki kell neki nyitnom a pajzsot, különben nem fog tudni átjönni. Csak remélni tudom, az alakmásolónál nincsen egy varázsló sem, különben ezt a kevés időt kihasználhatja és lerombolhatja a védelmünket.
 - Mégis honnan veszed ezt az őrültséget? - kérdezte Dante gyanakvóan.
 - Beszélt Annával. - hallottam mögülem Argot-ot.
  Most nincs időm kivágni magamat, remélem Argot ezt elintézi. Olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam felmásztam a fal tetejére, onnan figyeltem mikor érkezik meg Anna. Láttam, amint igyekszik minél magasabbra törni miközben idefele tart. Aztán a táborra esett a tekintetem. Több Vadász is kijött a sátrak közül, az egyiknek a kezében akkor íj volt, mint ő maga a vessző, amit betöltött pedig érdekesen verte vissza a nap sugarait. Egy különleges vessző lenne, amit alakváltókra fejlesztettek volna ki?
 - Anna! Légy óvatos, egy íjász tartja rád a vesszőjét, lehet ez képes megsebezni téged!
 - Nem lehet, biztos képes rá! Igyekszem, de lőtávolságon belül maradok, abból nem tudok kikerülni.
 - A felhők takarnak téged? 
 - Csak ezért nem lőtt még, mert nem látja biztosra a célt. 
 - Próbálj meg lecsapni és átbukni a fal felett. Kinyitom a pajzsot, így átjutsz. 
 - Rendben, megpróbálom. 
  Ekkor hirtelen Anna lecsapott a felhők közül a falu irányába. Figyeltem, jobb ha csak pár másodpercre nyitom meg a pajzsot. Anna éppen felém tartott, mikor megnyitottam a pajzsot. Hirtelen fájdalmat éreztem a bal karomból, Anna felkiáltott és elkezdett a levegőben visszaváltozni. Ez nem jó, nagyon nem jó. Éppen a falu közepébe csapódott volna be emberként, de egy gyors ösztöni varázslattal megtartottam őt a levegőben és szép lassan raktam a földre. Éppen leértem a falról mikor úgy éreztem, mintha valaki teljes erővel hátba vágott volna egy lapáttal. Összeroskadtam, de magamnál maradtam. A pajzs pillanatnyi megnyitását valaki kihasználta. Éreztem, ahogyan a pajzs magától összeomlik, ez kívülről nem látszódhatott. Ilyen erős varázslatot, ami ennyire könnyedén összetörte a pajzsomat csak kevesen használnak. Még percekig kapkodtam a levegőt, mire képes voltam felállni. Ennyire nem szokott megviselni egy pajzsnak a leomlása, lehet Anna miatt vagyok érzékenyebb. Odamentem volna hozzá, de akkor szembesültem vele, a tündék védekező állásba álltak, Markus is elöl állt. Anna valahol mögöttük lehet, de most nem mehetek hozzá.
 - A pajzs? - kérdezte Markus.
 - Nili tönkre vágta. - feleltem és mellé álltam a kapuval szembe - Most már csak ez tartja vissza az alakmásolókat.
 - Alakmásolók? - nézett rám kérdőn.
 - A börtöntársaid is azok voltak, plusz az, aki mindig összeveszett Annával. - mondtam.
  Mindenki idegesebb lett a hír hallatán. Bár nem értettem az idegességük okát, azt hittem nem tudják kik azok az alakmásolók.
 - Mikorra érnek ide? - kérdezte Argot, aki egy kicsit odébb állt.
 - Tíz perc. - feleltem.
 - Nem lehet megerősíteni a kaput vagy a falat?
 - Nem tudok semmit se csinálni. Nili miatt most nem tudok erős varázslatokat létrehozni, a pajzstörője és Anna eltalálása miatt a varázserőm elenyésző. - "Pluszba még a bal karomat se tudom normálisan használni", de ezt a fél mondatot már csak magamban tettem hozzá.
 - Dante? - próbálkozott nála is.
 - Hiába erősítem meg a falat vagy a kaput, ha átmásznak felette akkor a varázslat semmit se ér. Sajnos még csak fogadni se tudjuk őket, mert a fal tetején egyszerre csak egy valaki állhat és túlságosa könnyű célt nyújtanánk.
 - Szóval marad az egyszerű harc. - következtetett erre Argot.
  Ekkor eszembe jutott valami.
 - Ugye az alakváltók az erdőben vannak? Jobb, ha nem jönnek ki onnan, sőt inkább minél jobban bújjanak el. A Vadászok értük jöttek, ha meglátják kérdés nélkül lemészárolják őket, hiába fiatalok még.
 - Rignot is erre a következtetésre jutott, mikor látta Anna sebét. Visszavonultak az erdőbe, vigyáznak Annára.
 - Rendben. - feleltem.
  Akkor már csak nem szabad áteresztenünk őket. Mintha ez olyan egyszerű lenne. Még mindig mozgolódtak a tündék, az íjászok a házak tetején várakoztak, a többiek itt lent szorították magukhoz a fegyvereiket, a falusiak visszavonultak a házaikba. Legalább miattuk nem kell most aggódnunk. A szablyámat tartottam a jobb kezembe, szerencsémre azt egy kézzel is tudom használni, általában még egy tőrt is szoktam a bal kezemmel használni, de ezt most hanyagolom. Anna nincs teljesen magánál és nem tud alakot váltani. Csak kerüljön elém az, aki ezt tette vele. Egyre közeledtek, pár perc és itt vannak.
 - Íjászok! Készüljetek! - adta ki a parancsot Dante.
  A bal karom egyre jobban lett, lehet mégis csak tudom majd használni a csata közben. Mivel Anna most távolabb van, csak saját magamat gyógyítom.
 - Ne zavarjon össze Nili, jelenleg nem a mi oldalunkon áll. - mondtam Markus-nak.
 - Tudom. - felelte - Nem kell emlékeztetned.
  Ekkor hirtelen valami beszakította a kaput. Egy rögtönzött varázslat megvédett bennünket a törmelékektől, de ezt a varázslatot nem én hoztam létre. A por még le sem ülepedett, de már ránk támadtak a Vadászok. Az íjászok a rossz látási körülmények miatt nem lőhettek. Hirtelen valami lilás fényt vettem észre, ami Markus felé tartott. Arrébb löktem őt, így az engem talált el. Elég sokáig repültem hátra ennek a hatására. Mikor felkeltem már valaki felettem állt, azonnal arrébb gurultam így a penge a földbe csapódott. Azonnal rátámadtam mikor már stabilan álltam a talajon. A bal karom még mindig fájt, de már elviselhető a fájdalom, így a kezembe vettem az egyik tőrömet. Sikeresen védte a támadásomat. Az ellenfél következő csapását a tőrömmel ütöttem félre, míg igyekeztem közelebb kerülni az ellenfelemhez. Ő még egyszer támadott, amit már a szablyámmal védtem ki, de már nagyon közel voltam hozzá, így a tőrömmel a mellkasa felé szúrtam, de erre ő maga elé kapta a pajzsát. A tőröm hegye elhajlott, de a pajzs is behorpadt és az ellenfelem a földre esett. Gondolkodás nélkül lendítettem a szablyámat a nyaka felé, már éppen elértem volna, amikor valaki más is beavatkozott a harcunkba és kivédte a csapásomat a társa pedig megúszta a lefejezést. Kettő egy ellen, ez így nem jó. Az új ellenfelem kinézete eléggé érdekes volt. Teljesen fehér haj, de fiatal arc, a szeme olyan halvány kék színű, ami már-már fehérnek mondható, a bőre is hófehér. Semmi más szín nem volt rajta a fehéren kívül, na persze a fekete pupillán kívül. Vékony alkata alapján az előbb csak szerencséje lehetett. Rátámadtam Fehérkére, aki meglepően erősen vágott vissza és azonnal támadott. Nagyon gyorsan mozgott, ezért igyekeztem tartani vele a tempót. A másik a földön maradt úgy nézte a párbajunkat. A védelmén szinte lehetetlen volt áthatolni. Így újra a kétkezes megoldást választottam. Mikor egyszer összeakadtak a fegyvereink, elég közel kerültem hozzá és a tőrömmel felé szúrtam, de csak az egyik kezét sikerült megvágnom, mert ő hátra ugrott. A vére piros, szóval úgy látszik az nem fehér pedig már kezdtem gyanakodni. Valami átsuhant az arcán, mintha elmosolyodott volna egy másodpercre, de biztosan csak beképzeltem ezt magamnak. Újra támadott, de most erősebben, mint eddig. Nem engedett engem újra támadni. Az egyik védekezésemkor lecsúszott a pengéje a tőrömről, így ő is sikeresen megsebesített a karomnál. Megragadtam a pillanatot is visszavágtam, de ő könnyedén kivédte a támadásomat és hirtelen oldalról belerúgott a térdembe, mire elestem. Ő ezt kihasználva lesújtott volna rám, de félreütöttem a pengéjét és felé ugrottam, újra csökkentettem a távolságunkat. Ki fog térni, méghozzá balra, ezt érzékeltem az elméjéből. Így egy másik tőrt vettem elő a bal kezemmel, aminek mindkét végén van penge. Előre szúrtam, de ahogyan sejtettem kitért balra, mire a tőr másik végével balra szúrtam és eltaláltam. Megfogtam az ugrásomat és felé fordultam, a tőr az oldalát sebezte meg a hóna alatt ment el a vágás. Odanyúlt a kezével és nézte az ujjaira került vért. Nem értem min csodálkozik ennyit. Újra neki támadtam volna, mire éreztem valaki a fegyvere markolatával a fejemre sújtott. Összeestem, szédültem és minden erő kiment a lábaimból. Megfeledkeztem a legelső ellenfelemről, biztosan ő tette ezt. Éreztem ahogyan az oldalamba rúg, mire oldalra estem. Még mindig forog körülöttem minden, de már kezdem felfogni a környezetemet. Sikeresen felültem, de a hasam nagyon háborgott, az első ellenfelem felemelte a kardját, nem bírtam el a szablya súlyát, így csak a kezemet kaptam magam elé, de meglepetésemre nem érkezett meg a várt penge. Fehérke éppen behúzott egyet a társának, valamiért dühös volt, de aztán ismeretlen hangot hallottam a csatából. Fehérke csak sóhajtott egyet, majd hirtelen növényi indák bukkantak elő a semmiből és a földhöz szegeztek engem, de nem csak engem, hanem mindenki mást is. Csak a Vadászok maradtak talpon. Fehérek elém jött. Na, most van végem.
 - Majd folytatjuk párbajunkat. - mondta nekem - Azonban, ha azt parancsolják öljelek meg, akkor gyors halálod lesz, ha szabad lehetsz akkor elengedlek. Ezt a mostani helytállásod miatt.
  Ezzel elfordult és elment tőlem, aki kapott tőle ő is utána kullogott. Nem értem mire ez a nagy "megtiszteltetés" felőle, hiszen csak harcoltunk. Nili-nek sincs semmi baja, de ő nem szólalt meg, csak végignézett mindenkin. Olyan, mintha semmi sem érdekelné.
 - Valaki meg tudott sebezni, Ventus? - kérdezte az, aki köré gyűltek a Vadászok.
  Erre Fehérke nem válaszolt semmit se. Szóval Ventus a neve. Nem értem miért olyan nagy szám az, hogy megsebesült. Igaz jól védekezik, de ember, mindenki megsérül harcközben.
 - Az ott sebezte meg. - bökött felém az az alakmásoló, akinek Fehérke behúzott egyet.
  Kapott is egy metsző pillantást tőle. Még mindig nem értem mire ez a nagy felhajtás.
 - Meg kellene keresnünk az alakváltókat, hiszen miattuk vagyunk itt. - szólalt meg Fehérke - Az itteni harcokba ezenkívül nem szólhatunk közbe. Ez van az egyezményben, amit minden lakott világgal kötöttünk.
 - Megkeressük őket, csak tudnunk kell merre induljunk. - mondta neki a vezetőjük.
 - Az erdőben rejtőznek, mindig oda mennek. - vont vállat Fehérke.
 - Kell valaki, aki ezt alá is bizonyítja. - mire rám nézett.
  Miért én? Hogyan lehet ilyen jó ösztönük? Pontosan csak én tudom hol is bujkálnak az alakváltók. Igyekeztem nagy levegőkkel nyugtatgatni magamat.
 - Ugyan, nincs szükségünk a segítségükre, akár félre is vezethet.
 - Valamennyire telepata vagy, érzékeled mikor hazudik.
 - Nála ez nem működik, ő is telepata, elrejti a gondolatait. - védekezett Fehérke.
 - Amikor az a madár felettünk repült - szólalt meg Niliva - akkor beszélt valakivel. Érzékelsz itt más telepatát?
 - Nem. - felelte Fehérke.
  Utállak Nili. Miért képes ilyen gyorsan észrevenni az összefüggéseket?
 - Egy másik alakváltóval is beszélhetett. - nézett rá Fehérke.
 - Biztosan nem alakváltóval beszélt, te mondtad egy ember volt a másik. - vitatkozott vele Niliva.
 - Akkor biztosan tud valamit, az alakváltókról. - szögezte le a vezetőjük, már éppen elindult felém én pedig felkészültem.
  Bár le vagyok kötözve és a varázserőmnek is kampec, attól még a telepátiámat használhatom ellene. Fehérke állította meg a vezetőjüket.
 - Mint mondtam telepata, és igen erős, ha közelebb megy, akár még támadhat is.
 - Szóval, ha közelebb megyek akkor támadni fog. Tehát ő semmit se fog mondani.
 - Nem kell megszólalnia, elég ha felveszi a kapcsolatot az alakváltóval. Akkor követni lehet a nyomot, ami elvezet hozzá. - vetette fel az ötletet Nili.
  Ez így nem jó. Igyekeztem teljesen elvágni magamat Annától. Bár legmélyen magamban tudtam ez nem fog sikerülni, túl erős a kapcsolatunk, ha el is zárom magamat Annától, attól még vissza marad egy érzékelhető átjáró, azért igyekszem minél jobban elrejteni. Niliva-ra néztem, aki szintén engem figyelt. Érzékelni fogja a kapcsolatunkat.
 - Visszavonom, nem kell beszélnie vele, valamiért alapból is kapcsolatban állnak egymással. Nem tudják eltakarni ezt. Így viszont könnyedén követhetjük a kapcsolatot közöttük. - tette hozzá az előző mondatához Niliva, a megdöbbentő ebben az egészben csak annyi, hogy közben a hangja teljesen érzelemmentes volt.
  Viszont, ha így állunk akkor figyelmeztetem Annát. Ha érzékeli, akkor mindegy milyen erős a kapcsolat, attól még nem lesznek gyorsabbak.
 - Sajnálom Anna. - kezdtem - Itt mind elbuktunk, az egyik Vadásznak hatalmas varázsereje van, mindenkit megbénított. A telepatikus kapcsolatunk alapján keresnek meg titeket. Olyan messzire menjetek, amennyire csak tudtok, bújjatok el vagy bármi, de ne kapjanak el! Ne válaszolj, igyekezzünk minél jobban elvékonyítani a kapcsolatot, hátha egyszer csak elveszítik azt. 
  Ezzel le is zártam a beszélgetést. Niliva arcán most viszont döbbenetet láttam, de egy percen belül megint semmit mondó volt a tekintete.
 - Figyelmeztette az alakváltókat. - bökte ki végül - Óvatosnak kell lennünk.
  Az alakmásolók halkan beszélgettek valamiről. Végül a vezetőjük rám nézett.
 - Niliva, azt mondtad két Félvér lesz itt. - szólalt meg hirtelen.
  Nagyon nem tetszett nekem ez a kezdés.
 - Igen, így van két Félvér van itt. - mondta Niliva határozottan.
 - Csak egy Félvért érzékelek és az is a félóriás.
 - Az nem lehetséges. - döbbent meg Nili - Etron is Félvér. Van egy tünde alakja is, igaz még nem láttam, de amiatt nem ehet húst, mert még emberként is rosszul lesz tőle.
  Ha tekintettel ölni lehetne, akkor Nili már halott lenne általam. Egyszer utaltam a félvérségemre, mikor még nem tudtam kinek a lánya, utána már csak bántam azt az elhamarkodott döntésemet és úgy látszik volt rá okom.
 - Nem lehet uram. - fordult a vezetője felé Fehérke - Ezen a bolygón még soha nem született...
 - Te is érzékeled Ventus, ezért véded. Niliva kisasszony, ahogyan ígértük a Félvér a magáé, de Etron nem Félvér, ő alakmásoló, ami azt jelenti magunkkal kell vinnünk őt is. Ventus, vezesd a többieket az alakváltók után, használd a telepatikus kapcsolatot.
 - Értettem uram. - felelte Fehérke és a fél csapattal bevonult az erdőbe.
  Ez a nap ennél rosszabb nem lehet. Nem tudtam senki szemébe se nézni. Csak a cipőm orrát figyeltem. Nem hagyhatom el a bolygómat, főleg nem ezekben az időkben.
 - Úgy volt átadja nekem Markus-t és Etron-t is. Entera úrnő ennek nem fog örülni, ha csak Markus-t kapja meg. Etron értékesebb a számára. - veszekedett Niliva a vezetővel, aki elengedte a füle mellett a lány szavait.
  Ahogyan teltek a percek egyre idegesebb lettem. Nem nézhetem meg mi történt Annával, mert akkor könnyebben követik a kapcsolatunkat. Ha megtalálják Annáékat, akkor megölik őket, viszont ha Anna meghal akkor én is. Viszont úgy már biztosan nem visznek el innen, azonban holtan semmi hasznom sincs, de akkor már nem kell aggódni a Nitens, Vellus és Xiandre-család tudása miatt. Csörtetést hallottam az erdőből. Elkapták őket. Kerestem a szememmel Annát, látni szeretném hogy van, mi történt vele. Egyesével hozták elő az alakváltókat, pár tündével együtt. Anna is köztük volt, a keze be van kötve, egy kicsit imbolyog, de más sérülést nem látok rajta. A tündék között ott voltak az ikrek is. Az egyik Vadász keze megégett, ő vitte Emerisz-t, akin látszódott, hogy nincs magánál. Biztosan megpróbálta megvédeni a testvéreit.
 - Az összes alakváltó itt van? - kérdezte a Vadászok vezetője.
 - Kilencet kaptunk el. - felelte Fehérke.
  Egyet nem sikerült, de ezt nem tudják. Annát figyeltem folyamatosan, ahogyan ő is engem.
 - Örülök, hogy viszonylag épségben megúsztátok. - mondtam neki.
 - Ha nem az erdőben, akkor itt végeznek velünk. 
 - De azt nem hagyom!
 - Rólad tudnak? 
 - Miután Nili elárulta, miszerint Félvér vagyok rájöttek az a Félvér inkább alakmásolót jelent, szóval igen, rólam is tudnak.
  Megszakította a beszélgetést. Fehérke mellém jött, nincs bennem annyi erő, hogy most telepatikusan rá támadjak.
 - Remélem elbúcsúztál tőle. - mondta nekem.
  Kérdőn néztem rá.
 - Megsebesült, túl gyenge, nem visszük magunkkal. Viszont nem hagyhatjuk itt életben. - magyarázta meg.
  Na azt már nem. Azonnal elborult az agyam, láttam ahogyan a Vadászok vezetője Anna elé lép, aki már tudja mi vár rá. Nem, nem és nem! Nem hagyom, hogy Annát megöljék! Újra elkezdett fájni a mellkasom és minden elsötétült.

*Anna szemszöge*

  Az erdőben, Legort üzenete után, igyekeztünk gyorsan kitalálni valamit. Vállaltam miszerint elszakadok a többiektől és csak engem találnak meg a Vadászok, de ezzel senki sem értett egyet. Pár tünde, köztük az ikrek is velünk tartottak. Végül a csapdánál maradtunk. Mindenki elbújt körülöttem én pedig egy jól látható helyen maradtam. Páran felmásztak a fákra, majd onnan támadnak a Vadászokra. Leültem egy kisebb tisztás közepére, úgy várakoztam. Emandiece ellátta a sebemet, amit a nyíl okozott, de a fájdalom nem szűnt meg. Mellesleg alakot sem válthatok miatta. Ennyire kiszolgáltatott csak akkor vagyok, mikor mélyen alszok. Érzékeltem a közelségüket.
 - Szóval itt vagy alakváltó. - hallottam a hátam mögül.
 - Szép időnk van, csak egy kicsit hideg. Nem egyedül jöttél, pedig csak én vagyok itt. Ennyire félnétek tőlem? - fordultam meg és közben felálltam.
  Egy teljesen fehér alakmásoló állt előttem.
 - Azt hittem az erdőszellemi alakmásoló csak egy mese. - néztem végig rajta - De ahogyan látom Etron-ban ellenfeledre találtál.
 - A madár alakváltók is a ritkább fajtába tartoznak. - felelte - Hol vannak a társaid?
 - Miután figyelmeztettek bennünket vállaltam az eltereléseteket. Különváltam tőlük. - hazudtam.
 - Bár telepata vagy és elrejted mikor vezetsz félre minket, de most biztosan tudom, hogy hazudtál nekünk. Az alakváltók rendkívül hűségesek a társaikhoz. Nem hagytak itt téged, még ha veszélyt is jelentesz rájuk.
 - De nincsenek itt a társaim. - emeltem volna fel a karomat, de a mozdulatra fájdalom hasított a bal karomba.
 - Szóval nem csak súrolt téged az a vessző. - nézett rám a Vadász.
 - Ha csak súrolt volna, akkor most állati alakomban lennék, nem pedig emberként cseverésznénk.
  Addig a többi Vadász is megérkezett a réthez. Elkezdtek kijönni a nyílt terepre. Nem sokára kezdődik a támadás.
 - Vissza! - szólalt meg az erdőszellemi alakváltó - Csapda!
  Azonban késő volt, a többiek lerohanták őket. Ekkor vettem észre mit csinál a fehér, a fél Erdőszellem varázsolni kezdett.
 - Lace, maradj a fán! Még nem vettek észre, maradj ott ahol vagy!
  Talán így megmentem őt és nem kapják el. Nincsenek nálam a fegyvereim, azokat letettem, úgysem tudom használni őket. A varázslat ide is eljutott. Növényi indák kapták el a lábamat és a kezemet. A többiekkel a többi Vadász foglalkozott, hozzám az erdőszellemi jött.
 - Nem védekeztél. - jegyezte meg, míg a lábamat szabaddá tette és a kezeimet kötéllel kötötte hátra.
 - A vessző miatt nem tudom használni a bal karomat, nem tudok alakot váltani és még le is gyengültem. Így ha támadok is nem érnék vele semmit se.
  Nem beszéltünk többet. Elindultunk a falu felé. Ha át akarnak minket vinni hozzájuk, akkor engem itt hagynak, sebesülten nem biztos a túlélésem, akkor viszont már itt megölnek. Ezt nem mondhatom el Legort-nak különben kiakad és valami olyat tesz, amit később megbánna. De szerencsémre Lace-t nem vették észre. Mikor kiértünk láttam Legort-on mennyire aggódik. Azonban neki maga miatt is aggódnia kellene, ugyanis ha tudják mi ő, akkor kérdés nélkül elviszik. Bár enyhén utaltam a halálomra, nem mondtam el neki mindent. Néha a tudatlanság jobb, mint a tudás. Az erdőszellemi alakmásoló Legort mellé ment, láttam ott beszélgettek. Most fogja megtudni. Aztán a Vadászra néztem, akinél a kard volt. Becsuktam a szememet, nem akartam látni. Miközben vártam a halálos csapást megmozdult alattam a föld és megváltozott Legort elméje is. Növényi indák törtek fel a semmiből és a lesújtani készülő Vadászt magukkal rántották a föld alá. Oda kaptam a fejemet, ahol az erdőszellemi alakmásoló állt, de ő kivont karddal egy ismeretlenre támadt, aki elég egyszerűen kivédett mindet és a támadásai is erősebbnek bizonyultak. Kellett pár perc mire leesett azaz idegen Legort, de teljesen megváltozott. Szintén teljesen elfehéredett, de a szeme más volt, neki sötét kék volt, nem pedig világos. Nem tudtam az erdőszellemi alakjáról, de van egy olyan sejtésem ő se tud róla. Megváltozott az elméje, mintha nem is Legort vagy Etron lenne. Valaki más. Harmadjára támadt Legort és az ellenfele kezéből kiesett a kard, de nem ölte meg. Aztán még kettő másik Vadász a vezetőjük halála miatt rárontott Legort-ra. Ez volt életük utolsó rossz döntése. Most egy új személlyel harcolnak, akit nem érdekel, ha valakit meg kell ölnie. Ridegebb, pontosabb és erősebb most, mint emberként vagy tündeként. Markus felől érdekes érzelmet érzékeltem. Ő már látta ilyennek Legort-ot. A két Vadászt könnyűszerrel megölte, mire a másik erdőszellemi alakmásoló újfent rátámadt. Legort most nem játszadozott vele, egyből kiverte a kezéből a fegyverét és a szablyáját a torkának nyomta, de nem ölte meg.
 - Elhagyjátok ezt a falut és nem tértek vissza. Minden alakváltót itt hagytok, hanem akkor mindegyikőtökkel végzek. Értetted? - hangja rideg volt, félelmet keltő.
  Láttam, amint Niliva varázslattal próbálkozik mögötte.
 - Mögötted! - szóltam Legort-nak, aki erre csak hátra sandított de nem foglalkozott vele komolyabban.
  Még valamit mondott a másik erdőszellemi alakmásolónak, aki szintén mögé nézett, majd biccentett egyet. Végül Legort leeresztette a kardját. Mire Niliva varázslata eltalálta őt, de meglepő módon visszapattant róla Niliva irányába.
 - Tűnjetek el és vigyétek magatokkal Niliva-t. - aztán Legort Markus felé fordult - Túlélte, csak a varázslata fele csapódott rá vissza.
 - Mindenki, visszavonulunk. - adta ki a parancsot az erdőszellemi alakmásoló.
  A Vadászok nem ellenkeztek és az ájult Niliva-t is magukkal vitték, amint megfelelő távolságra értek, Legort megszédült és újra emberi alakot vett fel. Mikor körül nézett értetlenség ült ki az arcára. Végül Markus kérdezett rá.
 - Nem tudod mi történt, igaz?
 - Tudnom kellene? - kérdezett vissza.
  Nem emlékszik, az elméje újra visszaváltozott és az emlékek, amiket akkor szerzett mikor erdőszellemi alakban volt, eltűntek.
 - Komolyan nem emlékszel semmire? - kérdezte Argot is.
 - De, valamire emlékszem, utoljára arra mikor kihozták az alakváltókat, utána még beszéltem Fehérkével és ennyi. Mi történt itt?
  A két hallotton is megakadt a szeme, de könnyedén tovább nézelődött, majd a friss megbolygatott földet nézte előttem egy ideig. Senkitől sem kapott választ.
 - Szerintem - szólaltam meg - jobb, ha nem tudod mi történt itt.
 - Eddig sosem mondtál ilyet. - nézett rám gyanakvóan, majd újfent körbenézett, végül a még a kezében szorongatott szablyára is ránézett, ami még véres volt.
 - Én tettem ezt?! - kérdezte tőlem.
 - Nem tudtad befolyásolni a tetteidet. - védtem őt.
 - Mi történt itt? 
 - Van egy harmadik alakod is. Nem csak tünde és ember, hanem egy harmadik. Ha azt használod akkor nem emlékszel mit tettél abban az alakban. De szerintem abban a harmadik alakban a másik kettő alakod emlékei is meg vannak. 
 - Tudod micsoda a harmadik alakom?
 - Igen. Emlékszel a teljesen fehérre?
 - Fehérkére? Még szép. Miért?
 - Ő az erdőszellemi alakját használta, nagyon ritkán de megeshet, hogy egy alakmásolónak legyen egy erdőszellemi alakja. Neked is van egy erdőszellemi alakod és valamiért azaz alak nem engedi, hogy emlékezz rá. 
 - Mit tettem, amiért mindenki így néz rám? 
 - Láttad azt a frissen túrt földet előttem? Azt a Vadászt húztad le növényi indákkal, amelyik éppen megölt volna. Aztán még kettő rád támadt, őket még láthatod. A másik erdőszellemi alakmásoló is rád támadt, de őt nem ölted meg, hagytad had meneküljön el a többi alakmásolóval és Nili-vel együtt. Még valami, Nili eltalált egy erős varázslattal, de az visszapattant rá. Azt mondtad csak a fele pattant vissza így csak elájult. Ezzel akartad megnyugtatni Markus-t.
 - Még beszéltem is?
 - Nagyon rideg volt a hangod, szinte semmilyen érzelmet nem érzékeltem felőled. Nagyon furcsa volt ez az egész, viszont sokkal gyorsabban gyógyulsz abban az alakodban.
 - Ezt honnan tudod? 
 - Begyógyult a karomon a vessző ütötte seb. 
 - Ezt az akciómat mindenki látta?
 - Igen, de Markus nem lepődött meg rajta. 
 - Akkor már biztosan használtam előtte ezt az alakot. Francba.
 - Mi a baj? - kérdeztem óvatosan.
 - Az alapján, amit elmondtál még én is megijedtem magamtól, akkor vajon a többiek hogyan érezhettek? Nem akartam mindenkire a frászt hozni. 
 - Most már mindegy. Majd csak lesz valahogy. 
 - Csak hármat öltem meg?
 - Igen, csak hármat.
  Ezzel lezárta a beszélgetésünket. Még mindig mindenki őt figyelte, Legort pedig a halottakat nézte. Szerintem próbálja elő kotorni az emlékeit.
 - Anna mindent elmondott? - kérdezte tőle Argot.
 - Igen. - felelte Legort - De semmi se rémlik. Az se, hogy hárommal végeztem.
 - Sosem emlékszel mikor ebben az alakodban vagy. - jegyezte meg Markus, mire ő került a figyelem középpontjába - Általában megvisel mikor ezt az alakot használod, de most jól megúsztad, igaz nem régen használtad.
 - Mikor Brotonból szöktünk? - találgatott Legort.
 - Ott az egész főutcát belepted ezekkel a növényi indákkal. - felelte Markus.
 - Vagy, amikor menekültetek a Koronával a zsebetekben. - jegyezte meg Belenior is.
 - Ott? Mikor? Hiszen elájultam. - rázta a fejét.
 - Csak azután miután száz emberrel végeztél. - tette hozzá Belenior - Mivel másnap semmire sem emlékeztél nem mondtuk el neked mi történt.
 - Ezek szerint egyedül én nem tudtam róla. - morogta maga elé Legort.
 - Nagyon érdekes vagy abban az alakodban. - nézett rá Belenior - Mindenre és mindenkire emlékszel, de nem tudsz senkihez sem kötődni, akkor nincsenek érzelmeid, mikor bajban érzed magadat akkor veszed fel ezt az alakodat.
 - De most nem voltam bajban. - védekezett.
 - De. - szólaltam meg - Közvetetten bajban voltál, hiszen engem készültek megölni, ha meghalok akkor te is, így bajban voltál.
  Legort erre nem mondott semmit se. Mindenki csöndben maradt. Elég kínos helyzet.
 - Rendben, később vitatjuk meg ezt a helyzetet. - vette át a szót Dante - Most tegyük rendbe a kaput és a falat, a következő támadásnál is hasznát vehetjük, mellesleg a nap is kezd lemenni. Aki ért valamennyire a gyógyításhoz segítsen Emandiece-nek ellátni a betegeket. Valakiknek pedig őrt is kell állnia, mert csak a faluból lettek elűzve. - ekkor Legort-ra sandított, akit nem nagyon érdekelt az utolsó célzás.
 - Dante, én elmennék. - szólalt meg Belenior.
 - Pont most akarsz elmenni?
 - Maradnék, de nem tehetem, a levél amit Markus és Etron hozott azt követeli, menjek mihamarabb a Vezér színe elé.
  A szakaszom mellém jött.
 - Ti értitek mi folyik itt? - kérdezte Lace.
  Ekkor jöttem rá, hogy mindenkinek értettem a beszédét. Biztosan csak Legort miatt, mivel ő tényleg értette, így lehet én csak az emlékeit láttam.
 - Én értettem, bár szerintem Legort által. - gondolkodtam el - Segíteni kell visszaépíteni a falat és Emandiece-nek a gyógyításban, plusz kell pár őrszem.
  Hirtelen elkezdett fájni a fejem, lehet még a méreg hatása, ami nem engedi az alakváltásomat.
 - Elmegyek, lefekszem. A méreg még hat rám, nem tudnék most miben segíteni. - mondtam a szakaszomnak.
  Senki se tartott vissza. A fogadóban felmentem a szobába, a sarkomba a hevenyészett pokrócomra lefeküdtem és szinte azonnal elaludtam.