69. fejezet - Vinnae

*Legort szemszöge*

  Az éjszakát Markus-szal egy nagyobb faluban, szinte kisvárosban töltöttük. Így is a szélén maradtunk, mivel nem terveztünk körülnézni, csak megkerüljük és megyünk tovább. Tegnap egész nap lovagoltunk, igyekeztünk kikerülni minden katonai csapatot, melyet a keresésünkre küldtek. Nekünk és a lovaknak is kellett már a pihenés, ezért is álltunk meg egy éjszakára. Mint kiderült Markus-nak nincs pénze, így mindent én álltam. Ha újra pénz nélkül jön Markus és én fizetek mindent, akkor korlátot kell szabnom neki, mert most is annyit evett, amennyivel öt embert jól lakott volna. Talán mégis be kéne térnünk ebbe a kicsi városba, csak pénzszerzés céljából. Amint jött ez az ötlet el is vetettem, nem húzhatjuk tovább az időt. Jelenleg, amire készülök, ahhoz nem kell pénz.
  A lovak a hozzánk legközelebbi istállóba lettek elszállásolva. Mivel Markus még az igazak álmát alussza, felkelteni pedig nincs kedvem, ezért egyedül fogom megetetni mindkét lovat. Amint végeztem megyek és Markus-t is kitessékelem az ágyból. Miközben abrakot adtam nekik valaki mellém lépett.
 - Tied ez a két ló? - kérdezte fennhangon.
 - Igen.
 - Mennyiért adod őket? - fürkészte Hollót - A feketéért adok száz aranyat, míg a barnáért nyolcvanat megfelel?
 - Nem eladók. - válaszoltam.
 - Akkor a csere jobban érdekel? Vannak kitűnő hátasaim, válassz nyugodtan. - mutatott maga mögé.
 - Nem cserélek.
 - Biztos van valami, amiért eladod nekem őket, ugye? - próbálkozott továbbra is a férfi.
 - Nem hallottad öreg, mint mondott? Nem eladóak, most tűnés innen! - hallottam az ajtóból Markus hangját - Ki kellene fizetni a reggelit Etron. - ásította.
 - Te már reggeliztél? - hökkentem meg.
  A férfi még mindig itt állt mellettünk, de most csöndben maradt.
 - Igen, ahogyan látom még nem szerszámoztad fel a lovakat.
 - Gyorsabban megreggeliztél, mint ők vagy én. - fogtam a fejemet.
 - Ó, már értem. - szólalt meg hirtelen a férfi mire mindketten odakaptuk a fejünket - Eddig a szolgával beszéltem.
  Mindketten meredten bámultunk rá, majd Markus hangosan nevetni kezdett, majdnem a földön fetrengett a nevetéstől. Csak vettem egy nagy levegőt a kijelentés hallatán, ez egy kicsit sértő volt. Markus nem tudott megszólalni, így én beszéltem helyette.
 - Nem vagyok szolga. - köptem a szavakat - A lovak nem eladóak, szóval ne zaklasson tovább. Markus visszamegyek, itt maradsz addig?
  Biztosan hallotta, mit mondtam de a válaszát elröhögte, nem tudtam kivenni mit mond, így egyszerűen csak ott hagytam. Jobb, ha ott marad, a férfi még ellopná a két hátasunkat, nélkülük pedig nehezen jutnánk bárhová is.
  A fogadóban már vártak rám. A kidobó, aki valamelyest felügyel a biztonságra, azonnal észrevett és a maga módján megkért fáradjak a pulthoz és fizessem vissza az adósságomat, ami Markus reggelijét jelentette. A maga módján, nem túl udvariasan kérte, de inkább nem is részletezném, még a végén Anna félreértelmezi az emléket. Annyi szerencsém van, reggel Markus kevesebbet eszik, mint délben. Kifizettem mindent, még azért kértem magamnak is reggelit és leültem az egyik asztalhoz. Egy éjszaka alatt az erszényem súlya a felére csökkent. Soha többé nem utazom Markus-szal, ha mindent nekem kell állnom. Gyorsan megettem a reggelit, ami kenyérből és főtt tojásból állt. Volt még hozzá hús is, de azt félretettem, megkímélve magamat egy egész napi hasfájástól. Reggeli után visszamentem az istállóba, Markus éppen az egyik ajtónak támaszkodva aludt.
 - Nem rég aludtál át egy éjszakát. Hogy lehetsz ennyire fáradt? - kérdeztem hangosan, mire felébredt.
 - Nem alszom jól. - vont vállat - Tovább megyünk?
 - Hacsak nem akarsz bevárni itt egy csapat katonát, akik minket keresnek. - néztem rá.
 - Rendben, induljunk. - hagyta rám.
  Kivezettük a lovakat, az istálló előtt öt katona várt minket előreszegezett dárdával.
 - Mondtam, hogy őket láttam! - kiabálta a férfi, aki meg akarta venni a lovainkat.
 - Adjátok meg magatokat! Túl erőben vagyunk ellenállni ostobaság! - szólított fel minket a középső ember.
  Markus sóhajtott egyet, majd szó nélkül a kezembe nyomta a lova kantárát és elővette a kalapácsát, mely akkora volt, mint egy katona.
 - Nos, mivel reggel van és kedvem sincs harcolni adok egy ajánlatot. Eltűntök innen, hagytok minket tovább menni, mire mindenki élve megússza ezt az egészet. Felőlem jelenthetitek Entera-nak hol találkoztatok velünk, a mese se érdekel, amit kitaláltok miért nem kaptatok el, de higgyetek nekem, így sokkal jobban jártok, ha tovább engedtek. - mondta Markus körbe nézve.
  Kíváncsi vagyok milyen hatást ért el ezzel a kis beszéddel, ha nem a leghűségesebb katonacsapatot fogtuk ki, akár harc nélkül is elmehetünk. Láttam a katonákon a viaskodást, hiszen ha elfogadják ellentmondanak Entera parancsának, viszont a támadással a saját halálukba rohannának.
 - Szerintem a királynőknek - kezdte a katona, itt igyekeztem moderálni magamat és nem vágtam pofát hozzá - értékesebb az információ, mint az emberei halála. - emelte fel a lándzsát.
 - Rendben. Viszont, aki követ arra nem vonatkozik az előbbi, azt egyszerűen élve a föld alá temetem. - vont vállat Markus - Ha most megbocsátanak tovább kell állnunk, jobb ha mielőbb elviszik a hírt az úrnőjüknek.
  Pedig már felkészültem egy emlékezet törlésre, de ha nem, akkor nem. Kint felszálltunk a lovakra és kivágtattunk a városkából. Ezt könnyen megúsztuk, de nem mindig vagyunk ilyen szerencsések.
 - Jó ötlet volt az alku, viszont így Entera-t a nyomunkra vezetted. - mondtam Markus-nak, mikor már kellően eltávolodtunk a falutól.
 - Ugyan, ezzel nem megy semmire sem. Mire ideér már nagy eséllyel a szülőfaludban leszünk, oda pedig nem követhet. - vont vállat - Viszont érdekes, senki se ismert fel azonnal a Pecsétről.
 - Még a falu előtt lefedtem. Most sokan keresnek, a Pecsét csak hátráltat.
  Erre nem mondott semmit, pedig általában mindig emlékeztet a rossz döntésemre, miszerint a Pecsét átvétele a háború után sokkal célszerűbb lett volna, mint most. Bár ismertük Vinnae lakhelyét az utat pontosan oda nem tudtuk, ugyanis a falujához nem vezet kitaposott út. Majd meg kell állnunk kérdezősködni. Még most egy úton haladtunk tovább kelet felé, azonban majd le kell térnünk róla, a kérdés csak az, hogy hol. A gondolataim mostanság sokszor elkalandoznak, nem mindig tudok egy valamire sokáig koncentrálni. Sokszor jut eszembe Anna állapota, a távolság miatt kevésbé érzékelem mi is van vele most pontosan, annyit biztosan tudok, még nem kelt fel tegnap óta. Emandiece azt a gyógyszert adta neki, ami miatt én is gyorsabban gyógyulok. Hatásos szer, csak a mellékhatásai között van az álmosság, lassúság, ájulás szerű elalvás, ami egy harctéren nem éppen ideális. De most már Anna jó kezekben van, biztosan hamar fel fog épülni és nem kerülhet újra börtönbe. Bár a Vadász miatt aggódom, nem bízok meg benne, nem tudom Anna telepata lévén, hogyan képes valakiben azonnal megbízni, szerencsére megfontoltabb vagyok nála, ami szerintem nem hátrány. Ha a Vadász miatt történik valami Annával, saját kezűleg fogok végezni vele, ezt biztosra állíthatom. Annát ismerve még erről is lebeszélne, a fölösleges öldöklést, ami nem önvédelem, azt utálja, amivel teljesen egyetértek, viszont így a bosszút is elítéli, amit viszont én néha jogosnak gondolok. Azonban pont ezért jövünk ki jól, vannak dolgok, amikben egyetértünk, és vannak dolgok, amikben különbözünk. Így meg tudjuk állítani a másikat, ha éppen egy hatalmas ostobaságra készül. Vagy is az estek nagy részében. Na jó, az esetek kisebb részében tudjuk megállítani a másikat.
  Hirtelen Markus megállította a lovát, mire követtem a példáját. A két sziklát figyelte előttünk, ami az út két szélén állt.
 - Van mögöttük valaki? - kérdezte óriásul.
  Gyorsan szétnéztem telepatikusan. Négyen vártak ott ránk, míg ketten távolabb a bozótban guggoltak. Összesen hat ember.
 - Igen, de a bokroknál is vannak. - feleltem neki - Támadjunk, ijesszük el őket, vagy ne is foglalkozzunk velük?
 - Maguktól fognak elmenni. - morogta Markus és a fegyverét kézbe vette, majd a kalapácsot a földre ejtette.
  Ha használja a föld elemi mágiát, akkor azt valahogyan a kalapáccsal irányítja, hiába van régebb óta ereje, mint fegyvere. Bár már rákérdeztem, hogyan csinálja a válasz mindig ugyanaz maradt, miszerint az egész ösztönösen, szinte magától végbe megy. Bezzeg nekem meg kell dolgoznom érte rendesen, mindent fejben tartani, a szimbólumokat, a szavakat, a lerajzolási sorrendet és a hatást, amit el akarok érni vele. Ezért is van egy könyvünk Nitnes-eknek, mert máshogy ezt nem lehet észben tartani. Az út mellett lévő sziklák elkezdtek süllyedni a talajba. A szemem sarkából néztem a bokrokra, melyek megmozdultak. Gondolom a mögötte lévők lehetnek ennek az oka. Hamar előtűnt az a négy férfi, akik ki akartak volna minket rabolni. Felénk néztek, miután a sziklák eltűntek Markus felemelte a kalapácsát. Hamar rájöttek mi is történt az előbb, és úgy döntöttek, inkább felveszik a nyúlcipőt, mintsem harcoljanak ellenünk.
 - Ez gyors volt. Azt hittem akaratosabbak lesznek. - jegyezte meg Markus.
 - Úgy tűnik nincs közöttük varázsló, különben harcoltak volna. Mindegy haladjunk tovább, úgy látszik a mai nap minden ilyesmit kifogunk. - sóhajtottam.
  Tovább mentünk gyorsítottunk a tempón, hiszen most már kétszer is megálltunk, ami igaz nem volt sok időveszteség, de azért jobb lenne mielőbb a tündékhez érni, így is van nálunk két levél, amit kézbesítenünk kell. Bár nagy a kísértés nem olvashatom el őket.
  Már egy órája hagytuk magunk mögött az útonállókat, mikor velünk szemben egy vándor jött gyalog. Az oldalán tarisznya lógott, mely lapos volt, akár a tenyerem. A hátán valamilyen hangszer lehet, de nem értek a zenéhez, így nem ismertem fel mi is az. Megálltam mellette, hátha ismeri azt a falut, ahová tartunk.
 - Hé, vándor! - szólítottam meg - Keresünk egy falut. Egy levegő elemi mágus lakik ott, ismered? Valahol a közelben van, de még nem jártunk ott a barátommal, így lehet már elhagytuk azt.
 - Igen, tudom hol van éppen odaigyekszem. De miért keresitek Vinnae-t? Mit akartok tőle?
 - Csak kérdezni szeretnénk tőle valamit. Megmutatod az utat?
 - Igen. - felelte bizonytalanul - Entera parancsára keresitek?
 - Az a boszorkány nem parancsolónk. - feleltem.
  A férfi nagyon bizalmatlan mégis segít nekünk. Gondolom így könnyebben hazajut.
 - Ha már úgyis ugyanazon az úton haladunk tovább ülj fel mögém. - ajánlottam fel.
 - Rendben, köszönöm. - mondta, majd egy kis segítséggel feltornázta magát mögém - Már túljöttetek a lekanyarodásnál. Vissza kell menni egy kicsit. Láttátok azt a két sziklát? Az jelzi merre van a falu.
 - Ó, tényleg? - kérdeztem vissza, lehet nem kellett volna elsüllyeszteni.
 - Markus ugye emlékszel a helyére? - néztem rá gondterhelten, miközben visszafelé indultunk.
 - Igen, és vissza is emelem azokat a talajra. - felelte.
 - Miért? Eltűntek a sziklák? - hallottam a mögöttem ülő férfi hangját.
 - Így is lehet mondani. - tértem ki a konkrét válasz elől.
 - Sokszor vannak itt útonállók? - nézett a mögöttem ülőre Markus.
 - Ti is összefutottatok velük? - felelte csüggedten - Igen, mostanság sokkal több a lopás a környéken. Ezek a banditák nem riadnak vissza a haláltól sem.
  Markus-szal összenéztünk. Lehet egy leszakadt Névtelen csoport, akik nem tudnak magukkal mit kezdeni. Lehet beszélni kellett volna az útonállókkal, nem egyből elijeszteni. Remek, nem jó, ha ennyire felhívják ránk a figyelmet. Mindegy lehet elbeszélgetünk velük, viszont nagy eséllyel támadni fognak, akkor viszont mi sem tehetünk egyebet.
 - Miért keresitek Vinnae-t, ha nem Entera küldött az elfogására? - tudakolózott továbbra is.
 - Régi ismerősei vagyunk. Erre jártunk, gondoltuk megnézzük hogy van. - feleltem.
  A férfi nem hitt nekem, amit teljesen megértettem. Markus közben visszaemelte a sziklákat a helyére.
 - Te föld elemi varázsló vagy? - kérdezte kíváncsian.
 - Igen. - adott választ Markus.
  Nem nagyon szoktunk beszélgetni idegenek közelében. A férfi se szólt hozzánk az út alatt csak mondta, ha letértünk az útról. Egy idő után már láttuk a falu szélső házait a távolban. Érdekes, semmi mozgás a földről is eltűntek az emberek, pedig ilyenkor még aratni szoktak. Megállítottam a lovamat, Markus is ezt tette.
 - Rossz előérzet? - kérdezte, miközben a keze ügyébe vette a kalapácsát.
 - Igen, még hozzá elég rossz.
 - Hagyjuk kint a lovakat, a faluba gyalog menjünk észrevétlenül. Talán megtudhatjuk mi történt ott. - adta ki a parancsot Markus - Hol tudjuk elrejteni a lovakat?
  A férfi először csak döbbenten pislogott, majd megszólalt.
 - Az erdő közel van hozzánk, ha most bemegyünk észrevétlenül el tudunk jutni a falu közelébe. A közelünkben néha felbukkan egy-egy farkas falka, de mostanság nem látni őket.
 - Rendben, akkor az erdőben hagyjuk a lovakat. - döntötte el Markus - Hányan laknak a faluban?
 - Öhm, négy család, plusz Vinnae és még pár egyedüli lakos. Olyan huszonnégyen. - felelte a férfi.
 - Etron mennyien vannak most a faluban? - nézett rám Markus.
 - Hm. - nyúltam ki az elmémmel - Harmincketten.
 - Szóval plusz nyolc fő. Annyival könnyedén el lehet bánni. - gondolkodott el - Azonban nem tették szóval indulás.
  A lovakkal bevágtattunk az erdőbe. Minél előbb tetten kell érni ezeket a valakiket, még mielőtt egy falusi lakosnak baja esik. Az erdőben közel a faluhoz, egy fához kikötöttük a lovakat, majd kézbe vettük a fegyvereinket. A vándor vezetett minket, ő fegyvertelen, egyedül a hangszere van nála, de azzal most nem megyünk sokra. A falu közelébe érve átvettem a vezetést. Érzékeltem merre vannak az emberek, így kikerülhettük az esetleges járőröket. Beértünk az egyik ház mögé, ami mögül rá lehetett látni az emberekre. A falusiak egy sorban álltak az egyik ház fala előtt, előttük két fegyveres, ketten beszéltek Vinnae-val, az egyiküknél volt egy gyerek, a többi négy a falut figyelte. Nem tetszett ez a felállás.
 - Ki az a gyermek? - szűrtem a fogaim között.
 - Vinnae gyermeke. - felelte a férfi, aki holtsápadt lett miután látta mi történt a többiekkel.
  Markus húzott vissza minket a fedezékbe.
 - Te itt maradsz. - mondta a férfinak - Csak útban lennél. Etron, te a gyerekkel foglalkozz, vidd biztonságos helyre, ha kell öld meg a fogva tartóját. Vannak közöttük varázslók?
 - Nincsenek. - ráztam a fejemet.
 - Rendben, akkor a maradék hetet bízd rám. Amint elértél a gyerekhez szólj, akkor támadok.
  Csak bólintottam erre. Illúzió varázslatot használtam, mondhatni láthatatlanná tesz. Hallani halhatnak, de látni nem fognak. Sokszor használtam már ezt a varázslatot, már nem jelent akkora kihívást, mint az elején. Csak figyelni kell a környezetre, ennyi a titka. Könnyedén elhaladtam az őrök között, senkinek sem tűntem fel. Igyekeztem minél gyorsabban és halkabban a gyerekhez érni.
 - Állj be hozzánk és nem lesz baja se neki se a falunak. - hallottam annak a hangját, akinél a gyerek volt.
 - Mondtam már, felhagytam azzal az élettel. - sziszegte vissza neki Vinnae.
 - Úgy látszik a vártnál hosszabbra fog nyúlni ez a beszélgetés, de hát, ha a fiad élete csak ennyit jelent neked.
  Az idegességtől megmarkoltam a tőrömet, az ujjaim már teljesen elfehéredtek, olyan erősen szorítottam. Ez a helyzet nagyon ismerős, már megtörtént velem, ezért is vagyok sokkal dühösebb.
 - Intézem az itt lévő kettőt, kezdheted a saját részed. - üzentem Markus-nak.
  Annak a háta mögé léptem, amelyiknél a gyerek volt.
 - Szaladj anyukádhoz, most! - mondtam a gyereknek, bár biztosan nem értette ki szólt hozzá, de engedelmeskedett.
  A férfinek a gerincét hátulról átvágtam, a csigolyái között a velőben ment át a tőröm. A férfi összeesett, kínozta őt a fájdalom. A varázslatot leengedtem magam körül, a társa felém lendítette a kezét, amiben a kard volt, viszont közel álltam hozzá, így a karját könnyedén megállítottam, majd a tőröm a szívében végezte. Amíg meg nem halt nem szedtem ki belőle. A többit Markus rohanta le, hárman eldobták a fegyvereiket, ők életben maradtak, az ellenállók elestek. Akinek átvágtam e gerincét már meghalt, akárcsak a társa, akit szíven szúrtam. Vinnae magához szorította a gyermekét, a falusiak pedig dermedten álltak, nem tudták mi történt itt az előbb.
 - Mindenki visszatérhet a házába. - mondta hangosan Markus - Nem akarunk semmit se, még a mai nap továbbállunk.
  A falusiak gyorsan szétszéledtek, a vándorzenész is idejött, amint látta tiszta a terep. Határozottan Vinnae-hoz lépett, átölelte őt, majd csókot nyomott az ajkaira. Először nem értettem semmit se, de belegondolva sokat érdeklődött mit is szeretnénk Vinnae-től. A férfi utána a fiút is üdvözölte, felkapta a karjaiba, majd felénk fordult. Markus-szal egymásra néztünk. Végtére is nem kérdeztük tőle, milyen a kapcsolata azzal a személlyel, akit keresünk.
 - Szóval mit akartok a feleségemtől? - nézett ránk.
  Markus-szal köpni-nyelni nem tudtunk. Azt hittem a szeretője vagy a szereleme, de a házasságra nem is gondoltam.
 - Ne vágj már ilyen arcot Etron, még megsértődöm. - fenyegetett meg játékosan Vinnae - Miért kerestek?
 - Öhm, megházasodtál? - vakartam meg a fejemet - Ahogyan látom gyermeked is született.
 - Miután eltűntél, rá három évvel. Utána szültem. - foglalta össze - De nem ezért kerestetek. Hol van Nili? - nézett körül, mire Markus-nak a tekintete azonnal borúsabb lett.
 - Hosszú történet. Az anyjával van. - feleltem - Idetartottam, mert volt egy tervem, de nem tudtam a gyermekedről. Kértem volna csatlakozz hozzánk Entera ellen, de így nem kérem meg.
 - Sejtettem, egy terved miatt kellek. De inkább félredobod azt, mert családom van? - értetlenkedett - Nem így ismertelek meg.
 - Még ott - nem mondtam ki hol - sokat áradoztál a jövőbeli életedről. Nagyon szerettél volna családot. Sikerrel jártál, most meg kell védened őket. Ez nagyobb feladat, mint amit én valaha is rád sóztam.
  Érzékeltem Anna jelenlétét. Mit szeretne most tőlem? Vinnae válaszolt volna nekem, vagy legalábbis megszólalt volna, de megelőztem.
 - Várj egy kicsit, beszélnem kell valakivel. - próbáltam kedvesebben lerázni.
  Elnéztem, ha megváltozik a szemem színe sokan meglepődnek és megijednek.
 - Miért keresel? - kérdeztem azonnal.
 - Köszönöm jól vagyok, és te? - hagyta Anna figyelmen kívül az első mondatomat.
 - Bocsáss meg, de most egy kicsit rosszkor zavartál meg. Ezek szerint jobban vagy, nem érzékelek tőled fájdalmat. 
 - Még alszok. Mennyi az idő?
 - Nem tudom pontosan. Reggel van, talán dél körül. 
 - És máris megöltél két embert?!
 - Komolyan ezért kerestél fel? Nem volt más választásom.
 - Ezzel jössz, miközben telepata vagy és varázsló? Nem szeretsz ölni, ezt tudom, most se ez lett volna a megoldás. Ha közvetlen harcban vagy és önvédelemből teszed, rendben, de most? Telepatikusan is megbéníthattad volna őket. - puffogott.
 - Túl messze vagyunk egymástól, ilyenkor a varázserőmet és a telepátiámat kevésbé használom. Nem szeretném, ha véletlenül bajod esne, mert rád is kihatott egy támadásom. De nem öltünk meg mindenkit, ezt is vedd figyelembe. 
 - Tudom. Bocsi az előbbiért. Csak a gyerek előtt öltél meg két embert. Ez nem jó dolog, mindketten láttunk gyilkosságot gyerekként. Jobb, ha ezt más nem tapasztalja. Mikor érsz ide?
 - Ma már biztosan nem. Éjszaka elérhetjük a falu közelében lévő folyót, de csak reggelre időzíteném az érkezésünket. 
 - Várni foglak. Vigyázz magadra, ha megsérülsz még én is megtéplek!
 - Általában jobban vigyázok magamra, mint te magadra. Nem lesz bajom. Holnap találkozunk. 
  Befejeztem a beszélgetést. Igaza van, valamennyire, nem a gyerek előtt kellett volna kiiktatnom a két veszélyforrást. Visszanéztem Vinnae-ra, aki kíváncsian oldalra döntötte a fejét.
 - Ha telepatikusan beszélsz valakivel, akkor a szemed eddig mindig fehéres lett, most mintha sárga lett volna. Megváltozott az energiaszíned?
 - Nem változott meg. - feleltem röviden - Tovább kell mennünk.
 - Miért? Mit tervezel?
 - Jobb, ha nem tudtok róla. - vette át tőlem a szót Markus - Entera így nem tekint információnak és nem fog kerestetni. - Markus kezében voltak a lovak kantárai.
 - Mikor mentél el értük? - néztem rá értetlenül.
 - Majdnem húsz percig beszéltetek. - forgatta a szemét - Induljunk, most sietnünk kell. Ne feledd most kézbesítők is vagyunk. Ez a kitérő majdnem három óránkba telt az eltévedéssel együtt.
 - Etron! - szólalt meg Vinnae határozottabban, a tekintete újra ugyanolyan lett, mint amikor megismertem - Köszönöm a segítségeteket. De ne gyertek újra ide vissza, senkit se látok szívesen a múltamból.
 - Tudom. - feleltem - Azért reménykedtem, nem ölsz meg két barátot, akik nem arra törekedtek, mint ezek itt. - böktem a hullákra.
 - Nélkülem is boldogulni fogtok. Tűnjetek el. - majd megfordult és bement a házába.
  Mindenki csak döbbenten figyelt, már aki látta ezt az egészet. A mindig kedves és barátságos lány, hirtelen rideg lett. Egy volt Névtelen sosem fog tudni rendesen visszailleszkedni a többi emberhez. Felültem a lovamra, Markus már megelőzött ezzel.
 - Akkor a falud? - kérdezte Markus.
 - Más kitérőt nem terveztem. Induljunk, este még el akarom érni a folyót, ami közel van Tannart-hoz.
  Markus csak bólintott. Ki vágtáztunk a faluból, öt hullát hagytunk magunk után és egy egyre jobban eloszló porfelhőt. Végtére is volt már rosszabb távozásom is. Nem beszéltünk az út alatt. Egyre jobban hajtottuk a lovakat, este ha nem lesz hold, akkor nem fogunk tudni olyan gyorsan haladni, mint szeretnék, akkor fognak majd pihenni.
  Naplementéig sokat haladtunk. Viszont a lovak teljesen kifáradtak, ezért megálltunk egy kisebb erecske mellett. A víz épphogy csak csordogált lehet csak időszakosan alakul ki.
 - Ma este eső lesz. - nézett körbe még egyszer Markus.
 - Honnan veszed? - néztem rá - Föld elemi mágus vagy.
 - Igen, tudom. Nagyon csúnyák a felhők nyugaton, Broton közelében. - nézett a főváros felé.
  Semmit sem láttam, de az óriásoknak nagyon jó a szemük, ugyanis mindegyiknek meg kellett tanulnia a lába elé nézni, hiszen nem lenne jó, ha véletlenül eltaposnának valakit.
 - Aha. - adtam neki igazat.
 - Nem látod, mi?
 - Tudod a választ. Mikorra ér ide?
 - Két óra, hanem változik a szél erőssége és iránya. De lehet mire ideér már nem lesz benne elég víz. - vont vállat.
 - Pár napja voltunk ott, semmi jele nem volt nagyobb felhőszakadásnak. - értetlenkedtem.
 - Az időjárást nem lehet irányítani. Az örökre kiszámíthatatlan marad.
 - Ez viszont akkor is érdekes. Így nem érzékelem a nagyobb erejű varázslatokat. Viszont engem sem érzékelnek.
 - Ne fújj mindig riadót, nem minden Entera műve. De azért kellene egy védettebb hely, ahol visszahúzódhatunk az eső elől.
 - Két óra alatt nem érjük el Tannart. De jussunk el addig, ameddig csak tudunk, akkor felállítok egy pajzsot. Az kitart a vihar ideje alatt. Viszont akkor nem tudunk tovább haladni.
 - Valamikor úgy is kell aludnunk. - egyezett bele.
  Tovább haladtunk, de egyre inkább jelzett az ösztönöm. Valami történik, csak nem tudom mi. Mindegy, lehet csak Anna túl távol van és ezért nem érzem biztonságban magamat. Nem szeretném, ha Anna elmenne ezután az egész után. Vinnae is valahogyan visszarázódott, ha neki sikerült, akkor nekem is lehet esélyem. Akkor könnyebb elhagyni a Névteleneket, ha megbízható vagy és nem árulod el őket. Gyorsan elkergettem ezeket a gondolatokat, nem zavarhatnak most meg. Előbb a feladat, aztán minden más. Azonban nem tudtam nem Annára gondolni. Ilyen még nem volt. Mármint volt, akire sokat gondoltam, de ha feladatom volt, az mindig előnyt élvezett és a személy háttérbe került. Most miért nem? Egyre közelebb vagyok hozzá, de nem érzem rosszul magamat, szóval neki sincs komoly baja. Egész idő alatt magamba fordultam. Most nem volt kedvem beszélgetni. Érdekes volt látni Vinnae-t valakivel, másfél évvel idősebb nálam, de vele jóban voltam, még tíz éves koromban. Aztán sok minden a feje tetejére állt. Lehet emiatt is néz csak egy Névtelennek a sok közül. Már bevett szokás azok, akik elhagyják a szervezetet olyan, mintha meghalnának. Senki se fog onnantól törődni velük. Hirtelen dörgést hallottam mire Holló megállt. Közelről jött, túl közelről.
 - Itt a vihar. Jobb, ha még azelőtt felállítod a pajzsot mielőtt még vizes füvön kellene töltenünk az éjszakát. - jött mellém Markus.
  Igaza van, jobb előbb megtenni. Fejben magunk köré képzeltem egy olyan öt méter sugarú kört. Erősen koncentráltam rá, majd elkezdtem bele képzelni a szimbólumokat. Egy-egy bonyolultabbat magam előtt a levegőben rajzoltam le. Lassacskánt összeállt a varázslat és egy láthatatlan kupola borult felénk. Markus nem látta, de számomra enyhén derengett a sötétségben.
 - Kész vagy? - kérdezte.
 - Igen.
 - Min agyaltál? - szállt le a lóról - Látszott rajtad egész úton, valami nagyon lekötött.
 - Semmi különös. - hárítottam el a témát.
 - Azzal a lánnyal beszéltél ott Vinnae előtt, igaz?
 - Igen, ő keresett. Megdorgált, mert a gyerek előtt öltem meg azt a két férfit.
 - Mi van vele? Vagyis mi ő pontosan? Az a férfi miért kereste őt? - buktak ki belőle a kérdések, amiket elfelejtettem megmagyarázni neki.
 - Jelenleg gyógyul a karja, ő egy alakváltó és a férfi, aki érte jött egy alakmásoló. Mivel a két nép ellenségként tekint a másikra, a férfi el akarta vinni Annát, mert veszélyesnek gondolta.
 - Őt, veszélyesnek? Igaz, jól harcol, de indok nélkül nem csinál semmit. Honnan ismered?
 - Emlékszel arra a helyre, ahol megtaláltatok?
 - Igen, fura hely. Hatalmasak a fák és sűrűn nőnek. - emlékezett vissza.
 - Ott ismertük meg egymást.
 - Érdekes a kapcsolatotok. - jegyezte meg hirtelen.
 - Hogy érted? - közben kipakoltuk a csomagokat, amiket a lovakra kötöttünk.
  Egy-egy pokróc, amit magunk alá terítünk. Volt még egy kulacsnyi vizem és egy kevés kenyerem. Elővettem estére, holnap reggel beérünk a faluba, ott majd fel tudjuk tölteni a készleteinket. A lovak a folyóból ittak és elég terület állt a rendelkezésükre a legeléshez.
 - Hol is kezdjem? Volt mikor csak az egyikőtök szólalt meg, majd percekre elhallgattatok, aztán újra hangosan folytattátok a beszélgetést, aztán elcsendesültetek. Nem értettem mit mondtatok más nyelven beszéltetek, de voltak közöttük szünetek. Mikor lenyúltad a katonától a Vérkövet, akkor ő volt az elterelés. Tehát bízol benne. Mikor egyedül volt velem a börtönben egy barátjával, tudta hogyan kell meggyőzni engem az együttműködésre. Mellette még a mostani eset is. Simán megdorgál két gyilkosság miatt és nem húzod fel magad rajta. Mióta ismered?
 - Pár hónapja. - gondolkodtam el - Háromszor kellett átváltoznom, olyan három hónapja.
 - Csak három hónapja?! Ahhoz képest már az ujja köré csavart. - nevetett fel.
 - Nem csavart az ujja köré. - ellenkeztem - Mindent tud rólam, és én is róla. Teljesen megbízok benne. Becsületesebb, mint bárki más, akit megismertem. A nála gyengébbeket ok nélkül nem bántja, ha harcol azt is csak önvédelemből. Ismeri a veszteséget, átérzi mit éltem át. Amikor kellett mellettem volt. Nincs nála jobb barátom.
 - Barát? - nézett rám kérdőn - Barátként tekintesz rá?
  Ingattam a fejemet. Nem tudom miként kezelem. Nem értem mi folyik közöttünk.
 - Nálad nagyobb barmot még nem hordott hátán e föld. - fogta a fejét.
 - Hogy érted?
 - Semmi. Majd megtudod. - felelte és lefeküdt a pokrócára - Aludjunk, korán lesz a reggel.
  Elfordult tőlem és már húzta is a lóbőrt. Leültem a pokrócra, kiittam a kulacsot és megettem a kenyeret, majd ledőltem és bámultam a felhőket. A pajzson látszódtak az esőcseppek. Nagyobb viharra számítottam. Néha a távolból hallatszott egy-egy dörgés, de nem a fejünk felett tombolta ki magát a vihar. Szöget ütött a fejembe ez a beszélgetés. Markus nem szokott célozgatni, mindig megmondja mire gondol, most mégse mond semmit. Miként tekintek Annára? Érdekes kérdés, még nem igen gondolkodtam el rajta, már olyan természetes számomra, hogy ott van mellettem. A fáradtság hamar győzött felettem, pár percen belül elaludtam.

*Anna szemszöge*

  A szemembe sütött a nap, arra riadtam fel. Vettem egy nagy levegőt, nyújtózkodtam egy kicsit, majd óvatosan, résnyire kinyitottam a szememet. A levelek közötti résen sütött át a nap, pont a szemembe. Újra vettem egy nagy levegőt és visszacsuktam a szememet. Hűvös levegő áradt a tüdőmbe. Korhadt fa, moha, és fű illatának a keverékét éreztem. Az oldalamon feküdtem, a sérült vállamat igyekeztem nem terhelni. Óvatosan megmozdítottam azt, tompa fájdalom jelezte a megmozdulását. Tegnap sokkalta rosszabb volt. Most épphogy csak bizsereg. Még egyszer nyújtózkodtam, majd felültem. Ásítottam egyet, miközben megpróbáltam kidörzsölni az álmot a szememből. Senki nem volt körülöttem, lehet mindenki bement a faluba. Nem lehet annyira korán, sőt inkább késő. A második adagja a gyógyszernek, amit Emandiece adott sokkal jobban elálmosított, mint az első. Egyszer csak eszembe jutott valami. Az egész éjszakát Lace helyén töltöttem, ő hol aludt? Meg kellett volna csinálnom a fekhelyemet Lace ágya elfoglalása helyett. Biztosan pipa lesz rám emiatt. Minden cuccom úgy volt, ahogyan hagytam még a délután. Felkeltem, magamra akasztottam az íjamat plusz egy tegeznyi vesszőt egy tőrrel párosítva. Igen, elértem a tündéket elméletileg biztonságban vagyok, de attól még ez egy idegen hely, ahol jelenleg háború van. Most nem szabad semmit se félvállról venni különben hamar megjárhatjuk. Érzékeltem az éjszaka folyamán Legort-ot. Rosszul aludt, sokszor felébredt, így mikor megkerestem volna, addigra újra felriadt. Nem tett jót neki a Névtelenek felkeresése. Újra minden emlék rázúdult. Biztosan nem mutatja magán, sőt látszani se látszik, de az éjszaka alig aludt valamit. De nemsokára ideér, remélem épségben. Csak ne kerekedjen felül a Névtelen énje, akkor képes bajba sodorni magát. Elindultam a falu felé, az erdőben még hangosak csiripeltek a madarak. Egyszer megláttam egy kisebb hosszúkás testű, aprófejű élőlényt a gyökerek között szaladni, de mire jobban szemügyre vettem volna eltűnt. Végül tovább mentem, most nem az élővilág felfedezése miatt vagyok itt. A faluban voltak a többiek beszélgettek a Vadászokkal, azért látszik a bizalmatlanság, mindenkinél van fegyver. A tündék a kutat állták körbe. Az emberek a napi teendőikkel foglalkoztak. Akik nem a házakban voltak, ők a szomszédos földön dolgoztak. A szakaszom felé vettem az irányt, mikor valaki megszólalt mellettem.
 - Kevesen kelnek ilyen korán a főzet után, amit tagnap adtam.
 - Hogy került mellém? - néztem rá - Azért így is sokáig aludtam. - morogtam.
 - Ki mit gondol soknak. - döntötte meg a fejét, de nem nézett rám - De ezek szerint már nincs szükség kötésre és gyógyszerre.
 - Nem, tényleg nincs.
 - Ne erőltesd meg magadat. Könnyen felszakadhat a seb felett kialakult bőr. - már éppen elment volna mellőlem, de utána szóltam.
 - Mi történik a kútnál?
 - Hirtelen kiapadt a víz. Tegnap még egészen magasan volt a vízszint. Most küldtek le valakit, aki víz elemi mágus, hátha tud kezdeni vele valamit.
 - Talán tudok segíteni. - gondolkodtam el hangosan - Megyek beszélek Argot-tal.
  Emandiece nem állított meg, sőt már el is sétált, miközben gondolkodtam. Nem nagyon érdekli őt bármi is. Nehéz kiigazodni rajta. Már értem miért nem lett soha sem tanítványa. Biztosan Legort is keveset beszélt vele, ezért is lehetett a tanítványa. Sietősen Argot-hoz mentem, aki a kút mellett át, így egy kicsit tolakodnom kellett, mire páran szemrehányóan néztek rám. Ennél jobban nem tudom összehúzni magamat, igyekeztem senkit sem erősen arrébb lökni.
 - Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem mikor előre értem.
 - Talán. - nézett rám - Érzékeled az elméjét annak, aki lent van?
  Arra felé nyúltam ki telepatikusan. Eddig lefele ritkán kellett használnom a képességemet.
 - Igen. - feleltem, mikor megtaláltam ott lent egy tündét.
 - Beszélj vele. - adta ki az utasítást.
  Óvatosan az elméjéhez értem, és megszólítottam.
 - Szia! Anna vagyok, a tegnap érkezett alakváltó. Argot mondta beszéljek veled.
 - Mit szeretne tudni?
  Argot-ra néztem.
 - Mit szeretnél tudni?
 - Mi az oka a víz eltűnésének?
 - Miért tűnt el a víz? - továbbítottam Argot kérdését.
 - Egy hosszú folyosó van előttem, látni nem látom, te a széleit kitapogattam. Olyan másfél méter magas és két méter széles lehet a járat. A falai vizesek, erre folyt el a víz. Viszont nem tudom mi okozta a járatot. Lehet egyedül nem tudom visszaereszteni ide a vizet. Az egészet mondd el Argot-nak!
  Minden tünde ilyen bizalmatlan? Miért ne mondanék el mindent neki? Nem szoktam hazudni, sem elhallgatni tényeket.
 - Aki lent van egy alagutat érzékel, másfél méter magas, két méter széles, nem rég keletkezhetett, azaz oka a víz eltűnésének. Hozzátette, egyedül nem biztos képes lesz elvégezni a feladatát.
  Argot elgondolkodott. Valamin nagyon töri a fejét.
 - Mennyire gyógyult meg a karod? - kérdezte végül.
 - Sokkal jobb állapotban van, mint tegnap. Tudom használni.
 - A kötélmászást is meg tudod vele oldani?
 - Talán. Megpróbálom. - ingattam a fejemet.
 - Távolról nem tudsz segíteni neki? - hozta fel az ötletet.
 - Ha el is tudnám jelenleg szellemként hagyni a testemet, nem lenne varázserőm, úgy pedig hiába az egész.
  Újra elgondolkodott.
 - Ha úgy gondolod képes vagy rá, akkor menj le és segíts, ha nem tudod megtenni, akkor szólj neki, miszerint egyedül kell boldogulnia.
  Remélem nem lesz baja a vállamnak, de gyorsan döntöttem.
 - Megyek. Szólok a lenti tündének.
 - Én megyek segíteni. 
 - Te? Értesz a víz elemi mágiához?
 - Egy kicsit. 
 - Gyere, de ha lehet ne nekem kelljen istápolnom téged.
 - Igyekszem nem láb alatt lenni. - már kezdek hozzászokni a tündék kicsit lenéző stílusához.
  Bár néha az idegeimre megy, most mégsem húztam fel magam rajta. A kötelet egy cölöphöz, közvetlen a kút mellett, erősítették. Remélem elbírja a súlyomat. Nem hasonlíthatom magamat egy tündéhez, hiszen egy tünde súlya szinte észrevehetetlen. Leszedtem magamról a fegyvereket, lent csak az utamban lennének. Megfogtam a kötelet, felálltam a kút szélére, majd óvatosan a lábamat a falnak támasztva elkezdtem lefelé haladni. Most nem tudom csak az egyik kezemet használni, szóval csak reménykedek, a seb nem akar felszakadni. Minél lejjebb mentem, annál nagyobb sötétség volt, nem lepődtem meg ezen, de legbelül valami nyugtalanított. A levegő is kevesebb, a fülemben hallottam a vérem zubogását. Ettől az egésztől felállt a hátamon a szőr. Olyan mintha a kút el akarna temetni engem örökre. Minél hamarabb el kell végeznem ezt a feladatot, lehetőleg a leggyorsabb módon vissza szeretnék jutni a felszínre.
  Egy ideje már nagy sötétségben mászok, egy kevés fény még fentről jut le ide, de nem olyan sok. A tüdőm is már nehezen telik meg levegővel és a lábam is sokszor megcsúszott a nedves falon. Úgy látszik a tündének, aki már lent van, igaza volt. Nem rég még volt itt víz, csak valami elvezette.
 - Úgy látom épségben leértél. - szólalt meg hirtelen a tünde.
  Nagyon megijedtem, a fegyvereimhez kaptam volna, mire a kötelet elengedtem és egy hangos cuppanással földet értem. Tömény sár borította a kút alját, elkezdtem süllyedni benne, mire kétségbeesetten a kötél után kaptam. Valamennyire visszaevickéltem a felszínre, mivel stabil talaj itt nincs, igyekeztem a kötéllel tartani magamat. Azt hittem még a felénél sem járok, erre ez megszólal mellettem. Enyhén szólva frászt kaptam.
 - Gyönyörű földet érés. - hallottam a tünde cinikus hangját.
  Csak morogtam egyet válaszul. A hátam és a nadrágom hátsó része csupa sár, látni nem látom, de érzem mennyire átnedvesedett az anyag.
 - Miért ilyen kevés idelent a levegő? - kérdeztem halkan.
 - Gondolom egy növény okozhatja. - felelte a tünde - Már hallottam erről, de ne vedd zokon, eddig észre se vettem.
 - Nincs szükséged levegőre? - néztem rá, vagyis a helyére, ahonnan a hangját hallottam.
 - Dehogyisnem, csak kevesebbre.
  Elkezdtem átváltozni, de a felénél megálltam. Mire kinyitottam a szememet úgy láttam, mint egy macska. Jobban kirajzolódtak a körvonalak és a tünde alakját is sikerült kivennem a sötétségből. Jelenleg nem hátrány a fekete-fehér látás, ugyanis itt nincs sok szín, amire figyelnem kell.
 - Tényleg elég nagy járat. Annak az alján is sár van?
 - Nem tudom.
 - Miért nem mentél be? Biztosan a végén van valahol a víz. - szegeztem neki a kérdést.
 - Ez a járat tegnap még nem volt itt, különben már a kút kiszáradt volna emiatt. Tehát ez ma keletkezett, és magától ilyen pontos alagút nem keletkezik, ami azt jelenti valaki vagy valami, nagyobb eséllyel valami, kiásta ezt. Jelenleg semmilyen fegyver, vagy látás nélkül nem szeretném megismerni a lényt, aki képes erre.
 - Azonban itt állva semmit se fogunk tudni csinálni. Menjünk be együtt, telepatikusan mindig előre nézek, ha van valami ott, akkor megállunk és visszafordulunk.
 - És ha támad? Mivel védekezünk? Gondolom nálad sincs fegyver.
 - Igyekszem telepatikusan kiütni.
 - Ez nagyon határozottan hangzott. - jegyezte meg fagyosan a tünde - Végtére is mit veszthetünk? Maximum meghalunk.
  Miért ilyen borúlátó az összes tünde? A regéink, legendáink mindig vidám népnek írta le őket, akiket nem zavar a világ gondja. Esküszöm, amint visszatérek az hazámba írok egy könyvet erről az egészről és megcáfolom azokat az írásokat, melyek olyasmi hazugságokat terjesztenek, mint például egy tünde kedvét nehéz szegni.
  Most nem változhattam át állattá, mert úgy varázslatot nem tudok használni. Azonban így is előre mentem. Elengedtem a kötelet, amivel eddig tartottam magamat, mire azonnal süllyedni kezdtem.
 - Csak addig megyünk be, míg el nem érjük a vizet. - suttogtam.
  A tünde nem válaszolt. Enyhén előre kellett dőlnöm a járatban, ugyanis olyan tíz centire süppedt el a csizmám a talajban, szóval alig pár centivel vagyok nagyobb az alagút belmagasságánál. Így lehetetlen halkan közlekedni. Mikor kiemelem a lábamat a sár sokszor hangos cuppanás szerű hangot ad ki. Igaza volt a tündének, így nem fogunk tudni védekezni, ha valami hirtelen ránk támad. Minden egyes lépésnél megpróbáltam minél jobban kinyúlni az elmémmel, de nem találtam semmit se. Remélem ez továbbra is így marad. Még olyan tíz lépés után éreztem távolból a vizet, ami egyre közeledett.
 - Erre folyt el a víz? - kérdeztem.
 - Ha nem erre folyt volna, akkor most nem sárban cuppognál.
  De ő is figyelni kezdett előre. Bár sokat nem láttam belőle, mégis mintha hátra lépett volna egyet.
 - Tűnés innen! Menjünk vissza a kötélhez! - mondta.
  Megemeltem volna a lábamat, de az nem akart mozdulni. A másikkal is próbálkoztam, de semmi esélyem sem volt.
 - Beragadtam.
  A tünde motyogott valamit, majd a folyosó végére nézett. Már hallani lehetett dübörgést, amit az ide özönlő víz okozott.
 - Megpróbállak kihúzni. - erre megfogta a kezemet és húzni kezdett.
  Vagy háromszor újra próbálta, mikorra engedett a sár. Ő hátra esett én pedig hasra. Most már futottunk, már amennyire tudtunk. Többször is megcsúsztam, de elértem a kötelet. Pont jókor, mert a víz hatalmas erővel kinyomult az alagútból és hozzávágott a kút falánk. Az összes levegő kiment a tüdőmből, de a kötelet nem engedtem el. Nagyon erősen örvénylett, egy ideig azt se tudtam hol van a fent és a lent. Használnom kellett az erőmet, mert majdnem megfulladtam. Amennyire tudtam a vizet kiszorítottam a fejem környékéről, így egy légbuborék keletkezett ott. Vettem egy hatalmas levegőt, majd elkezdtem felúszni a felszín felé, ugyanis így gyorsabb, mintha a kötelet használnám. A tündét nem érzékeltem magam mellett, valahol fentebb volt már. Nem kellett sokáig úsznom, bár nem volt könnyű dolgom, ugyanis szűk volt a hely és a ruháim is megszívták magukat, a sáros víztől pedig semmit sem láttam. Egyre világosabb volt, az utolsó rúgások után kibukkantam a víz alól. Vettem egy nagy levegőt, majd köhögnöm kellett, ugyanis a tüdőmet egy kicsit megviselte ez a kaland. Ilyen sokat még soha nem úsztam egy huzamban. Mivel az erdőben éltünk és a tenger túl veszélyes volt, nem kellett úsznunk.
 - Azt hittem lent ragadtál. - sóhajtott a tünde.
 - Menj fel te elsőként, majd követlek. - ajánlottam fel.
  Amikor a falhoz csapódtam a karom alám került így most sajog a seb, de nem vérzett, vagyis nem vettem észre. A víz egyre magasabb lett, így csak hagytam had vigyen feljebb, annyit sem kell a kötéllel másznom. Mikor a tünde felért elkezdtem mászni. Előtte féltem a kötél nem bírná a súlyunkat. Nehezen ment a mászás, a karjaim már elfáradtak az úszás és a sárral való küzdelem miatt. Azonban nem állhattam meg, ezért összeszorítottam a fogamat és tovább másztam. Most tényleg senki sem tud segíteni. Felértem a kút széléhez, ott ketten lenyúltak és felhúztak. Megálltam a kút mellett és nagy levegőket vettem, hogy újra normális legyen a légzésem. Most úgy nézhetek ki, mint egy csapzott kutya. Teljesen eláztam és még sáros is voltam. A víz, amit visszahúztunk a járatba valamilyen akadályt is ledöntött maga előtt, mellesleg teljesen zavaros volt, így egy sáros löttyben kellett úsznom. Mivel váltó ruhám nincs így maradok egész nap. Talán, ha a napon maradok még meg is száradhat a ruha. A karom lüktetett, ellenőriztem a sérülést, de szerencsémre nem szakadt fel. Argot a tündét kérdezgette éppen, így arrébb mentem az erdő széléhez és egy fához támaszkodtam. Lehunytam a szememet, az arcomat pedig a nap felé fordítottam. Élveztem, ahogyan a napsugarak melegítették a bőrömet. Valaki mellém lépett, majd megköszörülte a torkát. Sóhajtottam egyet, de kinyitottam a szememet és odafordultam. Meglepetésemre a tegnap szabadított Vadász állt előttem.
 - Igen? - kérdeztem.
 - Szép mutatvány volt. - jegyezte meg - Hogy van a karod?
 - Jobban. Meguntad a beszélgetést a szakaszommal?
 - Nem igazán, eléggé érdekes volt. Főleg a beszédetek.
 - Hogy érted?
 - Régiesen beszéltek. Kicsit érdekes, de meg lehet szokni.
 - Komolyan meglepőnek tartod a régies beszédünket?
 - Nem meglepő, csak érdekes. De másért jöttem.
 - Például bemutatkozni? Nem tudom a nevedet.
 - Még nem mutatkoztam be? - vakarta a fejét - Retich vagyok.
  Gyorsan elintézte, de mindegy ezután úgyse fogunk többször találkozni.
 - Mit szeretnél? - hunytam be újra a szememet és a naphoz fordultam.
 - Elmenni erről a világról.
  Erre mégiscsak ránéztem.
 - Elmenni? Miért?
 - Azért küldtek, mert Nübtel és Boren be voltak zárva. Mivel már kihoztam őket a fogságból vissza kell mennünk a mi bolygónkra. Kicsit feltűnő lenne, ha tovább maradnánk.
 - Értem. Mit fogtok jelenteni?
 - Nyilván egy szót sem ejtünk rólatok, csak annyi lesz a lényeg, miszerint Entera átverte és kihasználta a Vadászokat. Így nem fogjuk újra szolgálni őt.
 - Ha újra egy alakváltóval hozakodik elő?
 - Nos, egyet már át kellett volna adnia nekem, de hazudott, nem volt itt semmiféle vérszomjas alakváltó. A saját céljaira akart felhasználni engem és a társaimat, végül egy szökés következtében elhagytuk a bolygót.
 - A legjobb hazugság, félig igaz félig hamis. Ugye nincs telepatátok?
 - De, van egy-kettő.
 - Akkor kerüljétek őket, mert képesek kiszűrni a hazugságot.
 - Igyekszem, de nem szabhatom meg ki üljön a bizottságban és ki nem.
 - Akkor csak a szerencsében bízhatunk. - sóhajtottam - Szólj Argot-nak a szándékaidról, most nem tudok segíteni neked, eléggé legyengültem.
 - Rendben. Akkor viszlát!
 - Viszlát.
  Retich a tündéhez ment, utána a szakaszom felé vettem az irányt, akik még nagyban a Vadászokkal beszélgettek. Vagyis nem mindenki beszélgetett, Rignot ellenségesen méregette őket, Thalia szűkszavú volt, Lace, Enturin és Endrees vitte a prímet, Denrick halkan suttogott Amber-rel valamiről. Érdekes, azt hittem Denrick lesz a leghangosabb, de lehet most máson töri a fejét.
 - Megismerkedtetek? - kérdeztem derűsen.
 - Már amennyire hagyták magukat. - felelte Boren.
 - Retich beszélt veletek?
 - Igen, nem sokára elmegyünk innen. Így nagyobb biztonságban lesztek és nem hívjuk fel rátok a figyelmet.
 - Mi alapján választjátok ki az alakmásolókat? - kérdezte utoljára Lace.
 - Mire kellene kiválasztani? - értetlenkedett Boren.
 - Mármint nem minden alakmásoló lehet Vadász, régebben csak úgy lehetett bekerülni, ha megöltél egy alakváltót. Most mivel érdemled ki ezt a megtiszteltetést? - magyarázta Lace.
 - Semmivel sem. - rázta a fejét - Egyre kevesebb alakmásoló születik, ha találnak egyet, akkor beszervezik.
 - Hogyan találhatnak egyet? - érdeklődött Enturin.
 - Vannak világok, ahol nagyobb eséllyel születnek alakmásolók, oda gyakrabban látogatunk. Itt például eddig egyszer sem született. Vagyis nincs róla tudomásunk. Mivel sokszor felbérelnek katonának, vagy egyszerűen bérgyilkosnak sok helyet bejárunk. Ha valahol találunk egy hozzánk hasonló gyermeket akkor magunkkal visszük.
 - A szülei engedélyét kéritek hozzá? - nézett gyanakvóan Endrees.
 - Vannak olyanok, akiket nem érdekel a szülő véleménye. Ők általában az öregebbek, akiknek nem tetszik a létszám csökkenés. Mi ketten már találkoztunk alakmásoló gyerekkel, de a szülei nem akarták elengedni így nélküle mentünk vissza a bolygónkra. Ez Vadásztól függ.
 - Hány éves korig gyűjtötök gyerekeket? - kérdeztem.
  Legort alakmásoló, és itt született. Nagy ereje van, akár el is vihetik őt, ha felfedezik.
 - Nincs életkor határ, de nyilvánvalóan az ötven évest már nem fogjuk harcra biztatni, ha eddig csak a földeken dolgozott. - felelte - Elfehéredtél, jól vagy?
  Kicsit megráztam a fejemet. Legort-ot kiképezték a harcra és gyógyítónak is tanult, mivel csak tizennyolc éves még elvihetik őt.
 - Persze, jól vagyok, csak kicsit fázom. - feleltem halkan.
  Nem kéne emiatt aggódnom. Boren azt mondta ritkán jönnek ide, mert eddig nem találtak itt alakmásolót. Szóval Legort lebukási esélye nagyon alacsony. Mellesleg nem kell őt félteni, képes megvédeni magát.
 - Mennünk kell. - nézett át felettem a Vadász - Remélem jobb körülmények között valamikor újra találkozunk.
  Ezzel elment, Nübtel már kicsit korábban elhagyta a társaságunkat. Nem szeretnek búcsúzkodni, ez látszik rajtuk.
 - Hirtelen nagyon elfehéredtél. - jegyezte meg Lace is, mikor Boren már hallótávolságon kívül volt.
 - Legort is alakmásoló. - feleltem.
 - Őt nem fogják tudni elkapni. - vont vállat - Nem kell emiatt aggódnod.
  Denrick és Amber még mindig külön beszélgettek, egyre idegesebbnek tűntek.
 - Valami baj van? - kérdeztem.
 - Semmi, semmi. - felelte gyorsan Denrick.
  Hazudik, de nem kérdeztem rá. Végtére is csak tudja mit csinál. Amber aggódóan nézett rá, de nem szólalt meg, pedig ő ki sem állhatja a hazugságokat. Nem nézek az elméjükbe illetlenség volna és az ígéretemet is megszegném. Elmondják, ha nekünk is tudnunk kell róla. Bár eléggé furdalta az oldalamat a kíváncsiság, nem néztem az elméjükbe. Bíznak bennem, ezt viszonoznom kell, nekem is bíznom kell bennük.
 - Ugye szóltok, ha van valami? - kérdezte Rignot is.
 - Nyilvánvalóan, de amíg semmi se biztos jobb, ha nem keltek vaklármát. - felelte Denrick - De ez most mindegy. Itt vannak még a Vadászok? Lenne hozzájuk még egy-két kérdésem.
 - Pár perce mentek el. - lomboztuk le a kedvét - Legközelebb jobba figyelj oda. - tettem hozzá.
  Aztán valami belém nyilallt. Argot felé kaptam a fejemet, aki tündékkel beszélgetett.
- Mondott bármit is Legort-ról? - néztem még mindig felé.
 - Nem, semmit.
 - Akkor nagy meglepetést fog okozni, mikor beállít. - jegyeztem meg.
 - Ide tart? - néztek rám a többiek.
 - Igen. De tesz egy kitérőt az egyik ismerőséhez.
   Ezután Argot felé vettem az irányt. Legort reggel megölt két embert, de nem nagyon hatotta ez meg. Nem érzett utána semmit se, ez természetes volt számára. Bár láttam az emlékeit, de az teljesen más, mint ott, akkor annyi éves fejjel. Négy évesen már kardot fogott a kezében és ölni tanították. Nem tudom mi játszódhatott le akkor benne, és ő is már elfelejtette. Viszont emiatt a kiképzés miatt képes hidegvérrel ölni. Szerencsére nem esik túlzásokba és annyi még megmaradt benne, hogy nem jó embereket a másvilágra küldeni. Kíváncsi vagyok, Argot miért nem beszél Legort-tól. Igaz emberként fog beállítani, de így is sok kérdést fog felvetni.
 - Argot! - szólítottam meg.
 - Ne most, nem érek rá. - és tovább beszélgetett a két tündével, számomra érthetetlen nyelven.
 - Beszélnünk kell! - néztem rá határozottan.
 - Anna, Entera itt bármikor ránk támadhat. Jelenleg nem nagyon tudnánk mivel feltartóztatni őt, szóval ha nem baj, most erről társalognék velük. - nézett rám, nem szereti, ha ellent mondanak neki.
 - Etron holnap délelőtt megérkezik. - feleltem.
  Nem tudom mit mondtak Legort-ról, de az emberi nevét a tündék nem ismerik, nem úgy mint a tündeit, így inkább az emberi nevén szólítottam. Erre bezzeg rám figyelt. Mondott még pár szót a másik tündének és felém fordult.
 - Ne itt beszéljük ezt meg. - majd elindult az erdőbe.
  Követtem őt. Egyre beljebb haladtunk, a végén már nem hallottam semmi zajt se a faluból.
 - Hol van jelenleg? - fordult meg hirtelen.
 - Ide tart. Csak ennyit tudok.
 - Miért hoztad fel?
 - Miért nem szóltok róla egy szót sem? - válaszoltam neki egy kérdéssel.
  Erre vett egy nagy levegőt majd felnézett az égre.
 - Eső lesz. - terelte el a témát - Javaslom menjetek be a faluba és kérjetek szállást valakitől.
 - Nem ezt kérdeztem. - forgattam a szemeimet.
 - A Névtelenekhez tartozik és nem leplezte ezt. Most se egyből idejött. A hűsége a Névtelenekhez húzza, így viszont mi nem tudunk megbízni benne. Ismerem őt senkit nem ölne meg, de nem tudom meddig képes feszegetni a saját határait, mennyire van elköteleződve a Névtelenekhez. Nem ismerem régóta, de tudom nem szeret ölni, viszont attól még felmerül a kérdés, a tündékhez milyen viszony köti? Képes lenne-e hátba szúrni minket, hogy a saját bőrét mentse? Esetleg munkát kapott és azt végzi el éppen? Mi, tündék, megérezzük a hazugságot, nem mindig, de a legtöbbször, a Névteleneknél viszont nem tudjuk mikor hazudnak és mikor mondanak igazat. Még bizalmatlanabbak vagyunk velük szemben, mint bárki mással. - mondta el egy szuszra.
 - Az öcséd is Névtelen mégis itt van és él. - hoztam fel.
 - Felelősséget vállaltam érte, bármit is csinál rajtam csattan az ostor. Nem ostoba, meghúzza magát.
 - Legort csak ahhoz hűséges, aki kiérdemelte a hűségét. Argot, lehet másra itt nem fog hallgatni csak rád és Belenior-ra. Minket alakváltókat barátnak tekint, nem képes parancsokat elfogadni tőlünk. Azonban rád másként tekint, ha mondasz neki valamit, azt teljesíti. Szóval bármi céllal is jön ide kordában tudod tartani, ha netán ettől félnél.
 - Nem ettől félek. - rázta a fejét - Mindenkinek meg kell őt ismernie, mint ember. Ez nehéz lesz, mindenki a tündei énjére gondol és arra mennyi ideje hazudott nekünk. Elveszítette azt a bizalmat, amit nagy nehezen sikerült elérnie.
 - Szerintem még nem veszítette el mindenki bizalmát.
 - Nem bánhatok máshogyan vele. - nézett rám - Ha Névtelenként érkezik akkor nem tudok sok mindent tenni az érdekében. Menj, sötétedik és át kell mennetek a faluba.
 - Ti hol szálltok meg? Ti is eláztok.
 - Már régebb óta vagyunk itt, egy kicsit már berendezkedtünk.
Szóval ők már megoldották az eső problémáját. Argot-tal visszamentünk a faluba, majd elváltak egymástól az útjaink, én a szakaszomhoz mentem, míg ő a tündékhez. A szakaszom még mindig itt volt az erdőszélén.
 - Figyeljetek, be kell jönnünk a faluba estére. Azt mondják vihar lesz.
 - Igen, Emerisz már szólt. - felelte Rignot - Már mindent elpakoltunk abba a házba.
  Bökött egy nagyobb házra. A legnagyobb lehetett az egész faluban. Gyertya világított bent a szobában és finom étel illat szűrődött ki onnan.
 - Két vendég szobája van. - folytatta Rignot - Az egyik a lányoké a másik a fiúké, de mindkettőben egy-egy ágy van, szóval azért majd küzdeni kell.
 - Rendben. - ásítottam - Pedig alig pár órája keltem fel és máris újra álmos vagyok.
 - Hiába nem látszik a sérülésed még gyógyulsz, többet kellene pihenned és a kutas mutatványt is hanyagolhattad volna. - jött ki az erdőből Denrick.
 - Miért voltál még ott? - néztem rá.
 - Csak körülnéztem otthagytunk-e valamit. - vont vállat.
  Hirtelen csepegni kezdett az eső. Akik kint maradtunk mind bementünk a fogadóba. A nő mosollyal fogadott minket, kedvesnek tűnt. Elkezdett mondani nekünk valamit, azonban semmit sem értetünk. Egy kevés mutogatás után rájött semmit sem értünk hiába mond bármit is. Végül felmutatott az emeletre. Mindannyian felmentünk, a lányok elméjét követve balra tartottam a fiúk így jobbra mentek. Bementem a szobába ott már mindenki lefeküdt. Az ég teljesen besötétedett a felhők miatt és a szobában nem volt gyertya. Igyekeztem nem átesni mindenkin. Végül a szoba egyik sarkában találtam egy leterített, használatlan pokrócot, amin aludni tudok. Nem kellett sokat várnom az alvásra. Amint leért a fejem már aludtam is.
  Ott álltam az álmomban, vártam hátha megjelenik Legort. Általában idejön. A lakhelyemet képzeltem el, de most az erdőben voltam, nem pedig a mellette lévő réten. Felmentem a faluba, ahol régen laktam. Itt éltek a tündék is. Leültem a közház elé és vártam. Mivel esik az eső feltételezem Legort-ék megálltak aludni. Ki tudja mekkora vihar lesz az éjjel, ilyenkor jobb nem kockáztatni.
 - Szervusz Anna! - ért hirtelen a vállamhoz Legort.
  Összerezzentem, váratlanul ért az érintése. Nem is érzékeltem az ittlétét. Emberi alakjában volt itt, még meg kell szoknom ezt a kinézetét.
 - Nem érzékeltelek. - szögeztem le az elején.
 - Akkor úgy látszik bevált. - felelte és letelepedett mellém.
 - Bevált? Mégis micsoda? Miért akarsz elrejtőzni előlem?
 - Csak kipróbáltam ide tudok-e jönni lebukás nélkül, na meg persze kíváncsi voltam mennyire ijedsz meg. - húzta pimasz mosolyra a száját.
  Tettetett sértődöttséggel összefontam a karomat és lefordultam tőle. Felnevetett a reakcióm láttán, mire én is megengedtem magamnak egy kis mosolyt. Jelenleg sokkal derűsebb, mint általában. Valami nagyon jó kedvre derítette. Hirtelen a fülemhez hajolt.
 - Most azért vagy dühös, mert megijesztettelek? - kérdezte halkan.
  Válaszolni akartam, ezért nagy lendülettel felé fordultam. Akkor vettem észre mennyire is közel van hozzám. A torkomban akadt a szó, nem tudtam mit is akartam mondani neki. Eddig soha se fagytam le senki miatt sem. Legort először értetlenül nézett rám, aztán hátrébb húzódott mikor rájött miért nem szólaltam meg.
 - Bocsánat. - szabadkozott, majd lefeküdt a lépcsőre, a napsugár felé fordult, amit át tudott jutni a lombokon.
 - Semmi baj. - motyogtam halkan - Igazából nem tudom miért nem szólaltam meg.
  Közben én is az eget néztem. Halk szellő suhogtatta meg a leveleket, de más zajt ezen kívül nem lehetett hallani.
 - Nem volt nyomasztó mindig ilyen kihalt világban lenni? - kérdezte Legort - Nekem főként rémálmaim vannak, de azok sokkal elevenebbek mint ez a hely.
 - Néha az volt. - feleltem - Kevesebb mint egy éve, még a beosztásom előtt, még rendes álmaim voltak. Tele volt az erdő különböző állatokkal és egy csomó személy mászkált körülöttem. Igaz már akkor is a tudtomnál voltam, de ez nem tartott vissza a játéktól. Teljesen beleéltem magamat az álmomba. Azon az éjszakán ritkán rosszul aludtam, az álmaim egytől-egyig rémálmok voltak. Mindig valami elpusztította az otthonomat az ott élőkkel együtt. Kész felüdülés volt reggel felkelni. Teljesen leizzadtam alvás közben és nagyon szaporán vettem a levegőt. Kimentem az épületből kiszellőztetni a fejemet. Senki sem kelt fel rajtam kívül, de nem szúrt szemet, ugyanis még nagyon korán volt. Az egész délelőttöt kint töltöttem. Mikor visszaértem még mindig nem volt kint senki sem. Ekkor kezdett gyanússá válni a dolog. Visszarohantam az árvaházba, még a nevelők is aludtak. Az egyiknek megnéztem az elméjét, pont azt tette, amilyen szerepet az álmomban ráosztottam. Akkor döbbentem rá, hogy az erőmmel mindenkit a rémálmaimban tartottam fogva. Kétségbeestem, lerogytam a szoba közepére. Több percig még megmozdulni se tudtam a rádöbbenéstől, mit is csináltam. Aztán nagy nehezen rávettem magamat a segítségnyújtásra. Egyesével kellett haladnom, ugyanis minden egyes alakváltó után át kellett élnem azt a lidércnyomást, ami elől a reggelben kerestem a menekülő utat. Ha az összes rémkép egyszerre szabadult volna rám, lehet visszaesek az álmaimba. Majdnem két teljes napon keresztül jártam házról házra. A végén már voltak, akik maguktól felébredtek. Senkinek sem mondtam el mi történt, miért esett ki egyeseknek egy egész nap. Azóta nem vagyok hajlandó senkit se megjeleníteni az álmomban. Nem viselném el még egyszer, ha az incidens újra megtörténne.
  Legort erre nem mondott semmit, csak rám nézett aztán a falu túl oldalára vándorolt a tekintete.
 - Amikor először áthoztál - kezdte - Ridegen viselkedtél, szinte nem is vettél rólam tudomást. Emiatt volt?
 - Igen. Te itt ugyanolyan hatalommal rendelkezel mint én, nem tudok ártani neked, ahogyan te se nekem. Azonban egy olyan embert behozni, akinek nincs olyan képessége mint nekünk az veszélyekkel jár. Ezért megtanultam elfogadni a magányt, így nem árthatok senkinek sem.
  A lábamat a mellkasomhoz húztam, egy könnycsepp gördült végig az arcomon az emlék hatására. A többiek tehetetlenek voltak az erőmmel szemben. Pedig soha sem akartam ártani senkinek sem. Éreztem, ahogyan Legort közelebb jön és átkarol.
 - Mindenki megmenekült. - mondta halkan - Most már nem kell félned, nem fog újra megismétlődni.
  A vállára hajtottam a fejemet. Igyekeztem elfojtani a könnyeimet, de minél jobban próbálkoztam annál inkább fojtogatott a sírás. Jobban magához húzott, majd a adott egy puszit a fejem tetejére. A sírás helyét valami más vette át, amit eddig még nem éreztem, de hagytam had sodorjon magával.
 - Aki ekkora erő birtokosa sokszor találja magát hasonló helyzetekben. Valakit megmámorít valaki megtántorodik tőle. Nem kell félned saját magadtól, már ura vagy az erődnek. - mondta.
  A hangjában volt valami nyugtató hatás, mert már nem éreztem magam annyira zaklatottnak. Ott maradtam Legort ölelésében, most csak rá volt szükségem.