Az este folyamán egyszer csak nagyon rosszul lettem, majdnem lefordultam Hollóról. Utána pár óráig nagyon kába voltam, kénytelen voltam akkor lépésben haladni. Valami történt Annával, valami amibe majdnem belehalt! Nem tudtam másra gondolni csak az ő állapotára. Nem voltam képes hozzáférni az elméjéhez, biztosan mélyen aludt. Az éjszaka folyamán egy kisebb pihenőt tartottam, egyébként pedig igyekeztem az út jelentős részét most megtenni. Folyamatosan a főutat követtem, mely Broton-ba vezet, éjszaka több falut is magam mögött hagytam. A nap már pár órája felkelt, nem futtattam tovább Hollót. Úgy terveztem a következő településnél megállok, ellátom a lovamat és eszek valamit én is. Egy összevissza épült falu esett először az utamba. Le kellett térnem az útról, mert nem pont az út mellett helyezkedett el ez az egész. A falu bejáratánál leszálltam Hollóról, úgy vezettem őt be. Nem sokan vannak itt, mármint az utcán. Pár idős úr és asszony beszélget a kerítésnél, rosszallóan mértek végig mikor elhaladtam mellettük. Mégis furcsa érzésem van, mintha valaki esetleg valakik figyelnének. Mikor hátra pillantottam, már csak egy lengedező függönyt láttam egy közelebbi háznál, máshol még ennyit se. Nem akarok sok időt eltölteni itt. A falu közepén állt egy romos ház, amelyből sült hús illata csapta meg az orromat, egy pillanatra elfintorodtam, ugyanis emberként is rosszul vagyok a hústól, hála a tündei alakomnak. Az ajtó nyitva volt, beszélgetést lehetett bentről hallani. Nagy eséllyel ez a falu fogadója. A ház mellett egy istálló is helyet foglalt, mely már láthatott szebb napokat, ugyanis a kinézete alapján nem egy tomboló vihar mérte rá erejét. Két fiúcska üldögélt az istálló előtt, játszottak valamit.
- Üdvüzletem, - szólítottam meg őket - Ez a fogadóhoz tartozik?
- Igen. - jött a rövid válasz az idősebbnek kinéző fiútól.
- Hosszú út áll mögöttünk, megpihenhet itt a lovam?
- Igen, de csak ha ki is fizeti.
- Egy napig maradok.
- Öt arany. - vágta rá habozás nélkül.
- Öt? - ez viszonylag drága, de most nem válogathatok - Adok további kettőt is, ha adtok neki takarmányt és vizet, rendben?
A két fiú csak hevesen bólogatott válaszul. Kiszámoltam az idősebbnek a pénzt, míg a fiatalabb bevezette Hollót az istállóba.
- A holnapi napért nem fizet? Ha itt éjszakázik, akkor holnap is még itt lesz...
- Nem éjszakázom itt. - vágtam közbe - Csak pihenni álltam meg.
A gyerek erre nem felelt semmit se. Megint ez az érzés, valaki figyel. Oldalra néztem, de az utca a pár öregen kívül kihalt volt.
- Hol vannak a felnőttek? - kérdeztem.
- Akiket nem vittek el katonának, ők a földön dolgoznak, bár most mentek el, sokára jönnek vissza. - közben a gyerek egy üres vödörrel eltűnt a házak között.
Azonban, ha nincsenek itt a felnőttek, az öregek pedig kint vannak, akkor kik vannak a házakban és kik beszélgetnek bent a fogadóban? Valamiért mindenhol össze van húzva a függöny, még résnyire sincs nyitva és nem csak az utca felőli ablakokkal van ez így. Csak két-három óra és már el is megyek innen, bár minden ösztönöm a tovább haladásra sarkallt nem hallgattam rájuk. Holló már nem bírta volna az utat és mellette én is elfáradtam. Bementem a fogadó nyitott ajtaján. Egy nyitott kandalló állt a terem bal oldalán, körülötte a fal csupa korom, hiába volt felette a kémény. Jelenleg nem volt benne tűz, csak hamu. A faasztalok durva lapja, egykoron sima lehetett, de ezek felett is eljárt az idő, no meg persze sokat használhatták. Volt egy pult szintén fából, égett rajta egy gyertya, egyedüli fényforrásként az egész helyiségben. Senki sem volt itt rajtam kívül, bár a pult mögött volt egy ajtó, mely résnyire nyitva volt. Onnan áramlott ki a sült hús illata. A pulthoz sétáltam, megkerülve pár asztalt.
- Elnézést! - szólaltam meg.
Edény csörömpölést hallottam, majd egy fiatal lány kisietett az ajtón. Haját hátul felkötötte, de egy-két tincs mégis a szemébe lógott.
- Elnézést a késésért, nem hallottam, hogy bárki is bejött volna. - mentegetőzött.
- Semmi baj. - feleltem.
A lány behúzta maga mögött az ajtót. Valaki van odabent, de csak az elméjét érzékelem. Talán ők ketten beszélgettek?
- Miben segíthetek? - kérdezte mosolyogva a lány.
- Ételt szeretnék és pár órára egy szobát.
- Pár órára? Nem marad itt estére?
- Nem, sietős dolgom van. Lehetőleg ma éjjelre, legfeljebb holnap hajnalra Broton-ba kell érnem.
- Broton-ba? - kérdezte rémülten a lány és az arca falfehér lett - Mi célja ott magának?
- A célom rám tartozik. - valamiért nagyon megrémült, pedig csak a fővárosba tartok, ezen az úton sokan mennek arra.
- Máris hozom az ételét. - hadarta a lány lehajtott fejjel és eltűnt az ajtó mögött.
Az ajtótól eső legtávolabbi sarokba ültem le. Innen lehet látni az ajtót és az összes ablakot, mégis olyan sötét az egész szoba, hogy engem elsőre biztosan nem vesznek észre. Evés után alszok egy órát azután megint útra kelek, remélem nem fogok elkésni. Entera jóval előttem jár, valahogy be kell hoznom a lemaradást. Ha csak egy órát alszom és ugyanolyan sebességgel haladnék, mint az éjszaka folyamán, akkor talán beérhetném Entera-t. Még sikerülhet is. A csuklómhoz nyúltam, ahol a korona volt. Nem tűnik szembe, egy kötésnek néz ki, remélem senki nem kezd el utánaérdeklődni. Hirtelen nyílt az ajtó. Egy pillanatra beláttam a másik helyiségbe. Tényleg volt ott valaki a lányon kívül. A lány egy tányérnyi ételt és egy kancsót hozott. Körbenézett nem is vett észre először, aztán megmozdultam. Felálltam és közelebb mentem. Elvettem a tányért és a kancsót. A kancsóban bor volt.
- Vizet tudna hozni esetleg? - kérdeztem.
- Persze, semmi akadálya. - felelte meghökkenve, visszavette a kancsót és újfent eltűnt a hátsó szobába.
Visszaültem a sarokba és szemügyre vettem az ételt. Főtt burgonya valamilyen pörkölttel. Remek. Az evőeszközzel, amit a tányérba rakott a lány, a hús darabokat a tányér szélére toltam. Elkezdtem a köretet a pörkölt levével enni. Még indulás előtt kérek kenyeret, az holnap reggelig, sőt délig kitart. Miközben ezen gondolkodtam visszaért a lány és letette a kancsót egy pohárral együtt az asztalomra. A tányérra esett a tekintete, majd megszólalt.
- Nem ízlik a hús?
- Csak reggelenként nem kívánom. - hazudtam - Köszönöm a vizet. Mennyit kell fizetnem?
- Mivel csak pár órára maradna, így elég lesz az ebédért fizetnie. Az két arany és három ezüst.
Elővettem az erszényt és kiszámoltam a pénzt. A lány eltette és elment a pult mögé. Egész éjszaka alig ittam valamit. A kancsó érintésre hideg volt. Megtöltöttem a poharamat és azonnal lehúztam az egészet. Édeskés utóíz maradt vissza. Nem kellett volna azonnal meginnom az egész pohárral. Oldalra sandítottam, a lány kíváncsian fürkészett engem. Reflexből az övemhez nyúltam, de ott a kardon és a tőrön kívül semmi sem volt. Még mindig nem a saját ruhámba vagyok, emlékeztettem magamat. Nincs nálam az altató ellenszere. Tudom a receptjét, de annyi időm nincs, hogy elkészítsem azt. Hallottam, újra nyílt az ajtó. A fejem elkezdett lüktetni ás fájni. Lépéseket hallottam melyek egyenesen felém tartottak. Kihúzták az asztalomnál a széket.
- Gratulálok tünde, elkaptál egy embert. - motyogtam.
Az elméjéről ismertem fel.
- Nem néztél fel, honnan tudtad mi vagyok? - kérdezte.
- Az emberek nem használják ezt a fajta altatót, mert a hozzávalókért mélyre be kell menni az erdőbe.
- Akkor az ellenszert is ismered.
- Igen.
- Miért jöttél ebbe a faluba? Entera utasított?
A tányért eltoltam magamtól. El fogok ájulni és nem szeretném, ha a fejem egy adagnyi ételbe esne.
- Pihenni - ásítottam - jöttem. Egész éjszaka úton voltam.
Alig tudtam ébren maradni. A tünde felfedte magát, ha azt hiszik tényleg Entera egy alattvalója vagyok akkor nem fognak elengedni. A tünde kérdezett valamit, de nem foglalkoztam vele. Elkezdtem egy varázslatot, mely lerövidítheti az altató hatását. Nem tudom mennyit ittam meg belőle, lehet az ételben is volt. Remélem még a mai nap felkelek.
xxx
Zavart a fény, erre keltem fel. Kelletlenül, hunyorogva kinyitottam a szememet. A fény túl éles volt még számomra. Pislogtam párat, mire már szét tudtam nézni a teremben. Az asztalok ki voltak tolva a falakhoz. Többen is álltak a terem másik végében, mindenki háttal volt nekem, de az elméjükről azonnal felismertem őket, mindannyian tündék. Bár a nap nem sütött be teljesen az ablakon, elég erős volt a fénye. Egy széken ülök, a kezeimet hozzákötötték, a kardot elvették, a tőröm nyomását a hátamnál éreztem, szóval az elrejtő átok még mindig hat. Mennyi lehet az idő? Remélem nem késtem el! Érzékeltem Anna elméjét még alszik, és Broton-ban van. Nem tudom mi történt vele az éjszaka folyamán, de biztosan nem úszta meg komolyabb sérülés nélkül, emiatt aludhat még mindig. A tündék nem figyeltek fel az ébredésemre. A csomókat könnyedén kibontottam, még a tőrömet se kellett használnom.- Nem kellett volna altatót csempészni az ételembe, anélkül is beszéltem volna. - jegyeztem meg nyersen - Ne menjetek el emberrablónak, förtelmes a technikátok és nagyon árulkodó. - dobtam le magam mellé a köteleket.
Mindegyik tünde egyszerre fordult meg, fegyvereiket azonnal előkapták. Kettőnél íj is volt. Felemeltem a kezemet, jelezvén nincs nálam fegyver. Az egyik tünde arca nagyon ismerős volt. Hasonlított Merko-ra. Nem is tudtam a testvéréről, igaz nem ismertem a faluban senki múltját sem.
- Mit akartok tőlem? - kérdeztem - Már elmondtam, nem Entera-nak dolgozom. Ha neki dolgoznék, akkor már rég nem lennék itt és nagy eséllyel semelyikőtök sem úszta volna meg egykönnyen a kiszabadulásomat.
- Mégis honnan tudjuk igazat mondasz-e vagy csak egyszerűen hazudsz? - nézett rám gyanakvóan a Merko-ra hasonlító.
- Ha a tündék felderítése lett volna a célom már nem lennék itt. - vontam vállat - Viszont nekem mielőbb tovább kell mennem. - álltam fel.
Az íjászok kihúzták az ideget az arcukhoz.
- Maradsz. Ülj le!
Nem ültem le.
- Mennyi ideig aludtam?
- Miért érdekel?
- Mert két barátomhoz igyekszem.
- Szerintem még tudnak várni.
- Be kell érnem Entera-t. Még előtte Broton-ba kell érnem. - hoztam fel újra.
- Azzal már rég elkéstél, Entera a csapat nagy részét hátrahagyta és már nagy eséllyel tegnap este megérkezett Broton-ba.
- Ne. - ennyit tudtam kinyögni, aztán lerogytam a székre.
Tegnap éjszaka rosszul voltam, lehet Entera tett valamit Annával? Mi történhetett? Lehet már csak két árnyat szeretnék megmenteni? Markus és Anna halottak lennének? Ha Annának baja esik, akkor nekem is, így ha Anna meghal akkor már én se lennék itt, azonban Entera mindig képes meglepetést okozni, félek képes szétszakítani minket, emiatt nem érzékelhetem Annát. Azonnal beszélnem kell Annával! Most egyáltalán nem érdekelt a saját helyzetem, csak ő legyen életben! Újra megpróbáltam felvenni a kapcsolatot Annával, újfent csak az álmát érzékeltem. Folyamatosan "kopogtattam", jeleztem neki, de egyszer sem figyelt fel rám. Nem szerettem volna félbeszakítani az álmát, jobb lett volna, ha magától is észrevesz. Beléptem az álomvilágába.
Egyetlen egy rét volt, amerre a szem ellát, a fű élénk zöld és térdig él, egy-egy lágy szellő néha hullámzó tengerré varázsolta a rétet. A rét közepén egy hatalmas fa volt. Arra igyekeztem, onnan érzékeltem a tudatát. Egyáltalán nem figyeltem a rétre, csak minél hamarabb a fához akartam érni. A fa közelében már észrevettem hol is van pontosan Anna, a fa legalsó ágán ücsörgött. Nekem háttal ült, lelógatta a lábát és maga elé meredt. Biztosan történt vele valami, ha ennyire elgondolkodik.
- Anna! - szóltam neki, mikor a fa alá értem.
Kíváncsian hátra fordult, mire megcsúszott az egyik keze. Rögtön mentem neki segíteni, de szerencsére megtartotta magát.
- Álomban nem tudunk megsérülni. - jegyezte meg látva a reakciómat - Nagyon aggódsz.
- Csodálkozol? - néztem körbe, majd felmásztam mellé - Ezt a helyet még nem láttam soha azelőtt. Mi történt veled, az éjszaka folyamán egyszer nagyon rosszul voltam. Most pedig, mint kiderült, Entera pont tegnap érkezett Broton-ba, ahol most te is vagy. Ugye nem esett nagyobb bajod?
- Valójában nem tudom. - ingatta a fejét - Ezen gondolkodom már mióta.
- Nem tudod? Hogy érted ezt? Csak tudnád, ha bajod esett. - értetlenkedtem.
- Igen, idáig én is azt hittem. A tegnapi nap kicsit homályosan maradt meg, elég erősen bevertem a fejemet. Hátul maradtunk Markus-szal feltartani a katonákat, de még lehetségesnek tartottam egy menekülési utat. Madárrá változtam és úgy igyekeztem átjutni a falon. A magasságot pont elértem, de akkor egy mágikus pajzs vágta el az utamat. Teljes sebességemmel neki ütköztem, lassításra se volt időm, majd abból a körülbelül tíz méteres magasságból lezuhantam a hátamra. Alig bírtam mozogni, az átváltozás is több percet vett igénybe. Semmi erőm nem maradt, mindet kiszívta a harc és a zuhanás. Markus-nak nem lett semmi baja. Először azt hittem ott fogok maradni örökre, de aztán megjelent valaki és sötétbe burkolt engem. Azóta itt vagyok ezen a tisztáson.
- Mikor volt ez?
- Elvesztettem az időérzékemet, de nagy eséllyel akkor, amikor te rosszul voltál. - mondta - De szerintem nem vagyok halott. Mert akkor nem veled, hanem Halállal beszélgetnék.
- Úgy mondod, mintha egy barátod lenne. - sóhajtottam fel.
- Egykoron az összes alakváltó barátja volt, mert azokban az időkben egyik napról a másikra köszöntött téged. S ha már eljött tudtuk nincs visszaút. Én nem félek tőle.
- Tudom, de nem akarlak elveszíteni.
- Ha elveszítenél te is meghalnál, ne aggódj igyekszem életben maradni.
- Azt hiszed csak ezért aggódom?! - emeltem fel a hangomat.
Anna rám nézett.
- Reméltem nem. - motyogta és újra a rétet nézte.
Mindketten csöndben maradtunk. Hirtelen Anna nekem dőlt és a fejét a vállamra hajtotta.
- Olyan fáradt vagyok. - nyögte ki végül - Minden nap harcolni az már sok. Sosincs megállás, mindig sodródunk az árral, bármennyire erősen is küzdünk ellene az ár mindig is erősebb lesz, s csak nehezíteni fog a dolgokon, amik még ránk várnak.
Halkan beszélt és lassabban, mint ahogyan azt vártam tőle. Mindent alaposan átgondolt mielőtt kimondta volna.
- Én is fáradt vagyok, de küzdenünk kell. Sokak számítanak ránk. Azt mondod nem éri meg küzdeni az ár ellen? Hazugság. Ha nem tetszik merre visz állj ki ellene és tereld másfelé. Mondjuk ironikus ezt olyantól hallani, aki sosem járta a maga útját.
- Amikor átmentél a tündékhez, akkor ott saját magad döntöttél. Akkor szabad lehettél.
- Igen, de már annak is vége. Már tudják ki vagyok. Egy tolvaj, bérgyilkos, bűnöző. Ezt nem fogom tudni lemosni magamról bármennyire is szeretném. Nem fognak már bennem olyannyira megbízni, mint akkor. Már senki se fog megbízni bennem.
- Tévedsz. - egyenesedett fel és a szemebe nézett - Én mindig bízni fogok benned.
Teljesen elmerültem a szemeiben. Az agyam felmondta a szolgálatot, már csak ösztönösen cselekedtem. Óvatosan megérintettem az arcát, mire ő még jobban hozzábújt a kezemhez. Közelebb hajoltam hozzá. Hirtelen éreztem, valaki kint meglökött. Félre fordítottam a fejemet és átkoztam azt a személyt, aki úgy gondolta a legjobb pillanatot választotta a megzavarásomhoz. Anna a kezemet elvette az arcától és a két tenyere közé fogta.
- Most menned kell. - nézett rám komolyan - Nem tudom mibe keveredtél, de semmilyen helyzetben nem hagyhatod csak úgy ott a testedet.
- Sietek, ahogyan csak tudok. - ígértem és lemásztam a fáról.
- Tudom, várni foglak. - felelte.
A réten állva vettem pár mély levegőt, mintha egy álomból ébreszteném fel magamat. Mikor magamhoz tértem még mindig a széken ültem. Sóhajtottam egyet és fogtam a fejemet. Nem töprenghetek, most nincs időm rá.
- Te telepata vagy. - jelentette ki az egyik tünde.
- Erre csak most jöttél rá? - kérdeztem vissza nyersen.
- Kivel beszéltél? - tette fel a kérdést Merko hasonmása.
- Egy barátommal, akit Broton-ban tartanak fogva. - feleltem - Indulnom kell, amíg Entera meg nem látogatja őt. - álltam fel ismét.
A tündék újfent rám szegezték a fegyvereiket.
- Ismered Abies Merko-t? - néztem a rá hasonlító tündére.
- Az öcsémet?
- Ezek szerint igen. Én is ismerem.
- Nem ismerheted, hónapokkal ezelőtt meghalt. - rázta a fejét.
- El vagy informálva. Hónapokkal ezelőtt tűnt el, de nem halt meg. Négy napja még keletre tartott, a főági Nitens család utolsó lakhelyére.
- Hazudsz! Oda már csak a bolond menne, Entera már könnyedén elfoglalja azt a területet.
- Tévedsz, a birtokon lévő varázslatok újból életre keltek. Menjetek ti is oda, a többi tünde is arra van.
- Csak akkor aktiválódnak a varázslatok, ha egy élő főági Nitens van ezen a bolygón, de ők kihaltak.
- Mázlid van, a mai napot még túlélhetem, de ez csak rajtatok áll.
- Azt mondod főági Nitens vagy? - nevetett keserűen - Ennél jobb hazugsággal nem tudsz előállni?
- Nem hazudtam. - jelentettem ki - Adtam nektek útirányt, szóval már nincs is okom tovább maradni. Sietnem kell.
Elindultam az ajtó felé. Azonnal felém suhant pár vessző. Nem foglalkoztam vele, a pajzs körülöttem működött. A nyilakból por lett, amint hozzáért. A döbbent tündéket a fogadóban hagytam és az istállóba igyekeztem, ahol reményeim szerint még ott van a lovam. Az egész falu itt gyülekezett a fogadó előtt. Az egyik gyerek azonnal kivezette a lovamat, a másiknál pedig a kardom volt. Gondolom hallottak mindent, ami odabent történt. Előre ballagott egy vénember, erősen támaszkodott a botjára, nagyon idősnek tűnik.
- Nem lehetsz Nitens! Az utolsó Nitens fővarázsló Nintens Klant volt, és ő már halott. Senki sem vette fel a pecsétjét. - vádolt meg az öreg.
Háttal álltam neki, a lovamhoz fordultam. Elgondolkodtam a szavain. Nem bujkálhatok tovább, hiszen az utolsó családok közé tartozok, akiknek az ereje nincs Entera birtokában és erről a legtöbb ember nem tud. Ki tudja mit hisznek. Át kell vennem a családom fővarázsló szerepét, eddig nem tettem meg, mert nem akartam vállalni a vele járó felelősséget, most már meg kell tennem, ha érvényes félként szeretnék Entera szemébe nézni, nem pedig egy földönfutó senkiként. Akkor úgy látszik át kell vennem a nagyapám pecsétjét. A pecsét az egy erős érzelem, amit akkor éreznek majd az emberek, ha a közelembe lesznek, így jelezve nekik kivel is állnak szemben. Mindegyik fővarázsló a leginkább rá jellemző pecsétet kapja és az emberek tudatába az épül be. Ha egy pecsét létrejön, azt az összes élőlény megérzi és tudni fogja kihez kösse az adott érzelmet. A nagyapám pecsétje az igazságérzet volt, azonban ez már kikopott mindenki tudatából és meg kell újítani a Nitensek-hez kapcsolódó érzelmet. Azonban a rám jellemző érzelem nem olyan fennkölt, mint a nagyapámé vagyis azt hiszem. Senki se tudja milyen érzelmet kap fog kapni.
Az öreg felé fordultam. Elkezdtem magamban a varázslatot.
- Igaza van - mondtam neki, miközben szél kezdett el körülöttem fújni, mintha egy levegő tölcsérben állnék - Nincs értelme tovább bujkálni és hazugságban hagyni az embereket.
A szél folyamatosan erősödött körülöttem. Magam felé fordítottam a tenyeremet, amin egy fehér fénygömböcske jelent meg, ami egyre nagyobbodott. Minden energiám, amit varázslatra szoktam használni ebben a gömbbe gyűlt össze. Nem vártam meg, míg eléri a tényleges nagyságát. Az ég felé tartottam azt, mire egy felhő kezdett lenyúlni, mintha vonzaná őt az erőm. A felhő az égen egyre nagyobb és nagyobb lett teljesen beborította az eget, mire elért a gömbömhöz. A felhő elkezdte elszívni a gömböt. Majdhogynem közvetlen belőlem szívta ki az energiát. Hagytam, had tegye ugyanis ez a velejárója egy pecsét elkészítésének. Az erőd egy-egy darabkáját eljuttatja mindenkihez a természet, hogy felismerhessenek, mikor találkoznak veled. Sose szerettem volna ezt az egészet, mert így sose lesz titok ki is vagy te valójában. Szerencsémre a felmenőim is így éreztek, ezért kitaláltak egy varázslatot mely egy időre eltüntetheti a pecsétet és az emberek, akikkel találkozok nem fogják azt érzékelni. A gömb eltűnt a tenyeremből, mégis a felhő nem húzódott azonnal vissza. Pár másodperc után mégis elkezdett visszamenni az égbe, ahová tartozik, míg a szél körülöttem egyre gyengült. Megnéztem a tenyeremet, amin ott volt a pecsétem, az erőm rajzolta ki a szimbólumot. A szimbólum azt jelenti titok. Magyarán a titokzatosság lett a hozzám kapcsolódó érzelem. Ennél jobbat tényleg nem tudott volna kitalálni. Meglepetésemre nem fáradtam el a procedúrában. Az emberek még döbbentebben álltak ott, mint eddig. Nem adtam semmi magyarázatot sem az előbbire. Felszálltam a lovamra és kivágtattam a faluból. Még az este Broton-ba kell érnem. Mennydörgés kísérte a vágtatásomat, a természet is elkezdte a munkáját, méghozzá a hírt terjeszteni, miszerint a főági Nitensek-nek új fővarázslójuk van.
*Anna szemszöge*
"Mi volt ez? Miért nem tettem ellene semmit se? Mi van velem? Hagytam, had irányítsanak az érzelmeim, de ezt jelenleg nem engedhetem meg." - vitatkoztam magammal, miután Legort elment - "Talán mikor ennek az egésznek vége lesz."
Csak mosolyogni tudtam ezen a képtelen ötleten. Legort ehhez a bolygóhoz tartozik én pedig egy másikhoz. Nagy eséllyel Legort itt maradna az otthonán, nem jönne át, én pedig biztosan hazamegyek, most már az öcsém is a szülőbolygómhoz köt. "Szerintem ha magunktól képesek vagyunk egy bizonyos szintig szétválasztani az elménket, akkor utána Are már könnyedén szét képes kapcsolni minket. Utána járhatnánk mindketten a magunk útját." Mikor erre e lehetőségre gondoltam, úgy éreztem mintha szíven szúrtak volna. Legort-tal akarok maradni, de az nem lehetséges választás. Érdekes lesz újra normálisnak lenni, mikor egy-egy gondolatom után senki se fűz hozzá megjegyzést, vagy érzi át teljesen, amit érzek vagy aki tudja milyen is vagyok igazából. Nem szabad erre gondolnom. Megráztam a fejemet, el akartam hessegetni ezeket a gondolatokat. Az együtt maradásunkra nem is gondoltam. Minél többet gondolkodnék rajta csak annál jobban fájna az elválás.
Most, hogy így Legort felhozta, engem is érdekel, mi is történt tegnap. Az alak megjelenése után minden kiesett. Fel kellene ébrednem, de még a testem nem engedelmeskedik nekem. Lehet valaki direkt az álomban tart? Az a feketeség akkor nem a halálom volt, esetleg gyógyítani szeretett volna? Á, kizárt, mégis miért segítsenek valakinek, aki betört az otthonukba és olyan ötven foglyot kiszabadított? Vajon mi történt a szakaszommal? Remélem épségben vannak. Szerencsére a tündékkel még megértik egymást, de az emberek már más téma. Igaz, ha mázlijuk van eggyel sem kell majd beszélniük.
Tovább néztem a tisztást, ami szép lassan megváltozott. Először a rét egyik részéből egy öböl lett, aztán tőle nyugatra a fűből hatalmas fák nőttek. Lemásztam a külön álló fáról, amiből aztán fű lett. Az otthonomat képzeltem el. Vajon mi folyhat most ott? Katret biztosan nem örül ennek az egésznek. Mióta tudom irányítani az álmaimat soha senkit nem jelenítettem itt meg. Azóta mindig egyedül vagyok itt, csak a tájat változtatom, de mindegy milyen lesz, mindig kihalt marad. Néha megjelenik egy-egy élőlény, de nem foglalkozom velük, mert tudom ők csak bábok, amiket én irányítok, nincsen valódi személyiségük, ezért szoktam annyira örülni, mikor Legort idejön. Emlékszem, először én hoztam őt ide. Rémálma volt, nagyon fájdalmas rémálma. Nem tudtam aludni így áthoztam őt ide és végre tudtam valakivel beszélgetni, akit nem én befolyásoltam. Remélem nem esett most baja, még én is érzékeltem, hogy valaki ébresztgette. De ez nagyon nagy felelőtlenség volt tőle, csak úgy otthagyni a testét és belépni az álmomba. A test így könnyen elveszhet. Tarthat Entera hatalmától, ha így elkezdett értem aggódni. Azonnal érzékeltem, mikor belépett az álmomba, nagyon meglepett a rémülete. Ilyennek még sosem láttam őt, jobban féltett engem magánál és félt attól, amit tudott. Eddig sosem félt egy tudástól sem. Vajon milyen lehet Entera, ha Legort-ból ilyen érzelmeket vált ki? Mit tehetett? A táj a távolban elkezdett elmosódni, a rét pedig egyre színtelenebb lett, az öböl se csillogott már annyira, az erdő fái szobrokká merevedve álltak. Úgy látszik mindjárt felkelek, általában ez azt szokta előre jelezni. Becsuktam a szememet és vettem egy nagy levegőt.
A következő, amit éreztem az a fájdalom volt. Lüktetett a fejem, az egész hátamban olyan érzésem volt, mintha tűvel szurkálnák minden egyes pontját. Kinyitottam a szememet, félhomály volt, egy fapadlón feküdtem. Mindenem sajgott, de ennek ellenére felültem. Abban a cellában vagyok, amiből tegnap Markus-t kiszabadítottuk Rignot-tal. Volt előttem egy tálca vízzel és kenyérrel. A gyomrom korgott egy nagyot az étel és az ital láttán. A szám teljesen ki volt száradva, a nyelvem akár egy száraz rongycsomó. Azonban nem ismerem ezt a bolygót, bármit tehettek a vízzel és az étellel, így nem nyúltam hozzájuk. Mozgást hallottam mellőlem, odakaptam a fejemet. Markus jött oda a rács mellé, kíváncsian végig mért. Látszódott az arcán mire gondol. Csak bólogattam miszerint jól vagyok. Csikorgást hallottam a kijárat felől. Két új őr ült a cellák előtt és kártyáztak. A csikorgás az volt, mikor az egyikük hátratolta a székét, felállt és a kijárat felé ment. Ezt a két őrt még nem láttam, mondjuk ez nem olyan meglepő hiszen csak tegnap estétől élvezem eme börtön vendégszeretetét. Kérdőn Markus-ra néztem, aki csak sóhajtott egyet. Mondjuk megértem, nehéz elmagyarázni mindent mutogatással, ugyanis könnyedén félreértés sülhet ki az egészből. Végül fogta magát a cellája hátsó részébe ment és leült. Ha ő nem segít, akkor nekem kell mindent elintéznem. Nem akarok lebukni, mint telepata és elemi varázsló, így az érzékeimre kell hagyatkoznom. Először a szaglásomra koncentráltam. A fa, a kenyér és a víz illata jutott el először hozzám, aztán már éreztem a két embert is. Szerintem őket még több kilométerről is kiszagolnám. Próbáltam ezeknél is több szagot kiszűrni a levegőből. Fentebbről éreztem a tündéket, még több embert és egy másik illatot, amit nem tudtam hová tenni, több virág illata keverve. Talán egy nő lehet az, de a valós illatát a virágok elnyomják. Közeledik ez az illat felhő, de nem csak a nő valódi szagát nyomja el, valaki még jön, az illata keveredik a többivel, nem tudom rendesen kivenni. Rossz előérzetem van, nem tetszik nekem az az idegen. Biztosan az őr szólt annak a nőnek és az idegennek, talán Entera lenne az? De legalább nem fognak tudni belőlem semmit se kiszedni, nem beszélem a nyelvüket. Felálltam, ugyanis nem tudok sokáig egy helyben ülni. A lábaimba rögtön olyan érzés szökött, mikor sokáig nem használjuk, aztán hirtelen megerőltetjük. Elkezdtem a cellában fel-alá járkálni. Valahogyan szökni kéne, mert nem szeretem az ilyen kicsi helyeket. Palkot börtönében még elvoltam, hiszen alakváltók ejtettek fogságba, az ő szokásaikat pedig ismertem, akárcsak a bolygót, ahol a börtön volt. Itt se a népet se a világot nem ismerem, így sokkal frusztrálóbb ez az egész helyzet. Hangos csikorgást és nyikorgást hallottam, most jönnek ide le a vendégeink. Kirázott a hideg és veszély érzetem támadt, az a titokzatos idegen, akit alig érzékeltem egy Vadász! Biztosan nem Boren és Nübtel. Most aztán tényleg nagy bajban vagyok. Az itt maradt őr azonnal felállt, mikor belépett a nő. Barna, hullámos haját kiengedte és a derekáig ért. A ruhája egyszerű volt mégis tekintélyt parancsoló. Bőre hófehér, magasságban nálam nagyobb egy kicsit, szeme sötétbarna, már már fekete. A tekintete jeges és erőt sugárzó, olyan személy akinek nem jó az útjába állni. Azt hiszem ezért se kedveli Legort-ot, mert ő már egyszer szembe nézett vele. Markus példáját követve hátrahúzódtam, amennyire csak tudtam. A Vadász is előlépett a fáklya fényébe. Nem is láttam először az arcát, olyannyira felhúzta a csuklyáját, a köpeny, amit viselt teljesen fekete volt és a bokájáig ért. Magasságban, nos ez is egy különbség az alakváltók és az alakmásolók között, míg az alakváltók kicsit kisebbek vagy normál magasságúak, addig az alakmásolók mindenkit túlnőnek. Kard lógott az oldalán kétkezes hosszú pallos, és egy alkar hosszúságú tőr. Kesztyűt viselt feketét, pedig most nem is harcolni jött ide. Míg én figyeltem őket, addig ők is figyeltek engem. A nő megszólalt, bár ahogyan sejthető volt egy szót sem értettem belőle. Kérdőn néztem rá, de egyszer se vágtam a szavába. Egyszer majd csak rájön, miért is nem válaszolok. Nem beszélt hangosan mégis a hangja betöltötte az egész termet, határozott egyszer sem csuklott meg vagy állt meg. Ezek szerint mindent előre elgondolt. A hangsúlyából ítélve nem kérdez inkább magyaráz valamit, de nem értem mit szeretne elérni nálam. Vagy egyáltalán nekem beszél? Biztosan értesült a beszédképtelenségemről. Oldalra sandítottam, Markus még mindig ült a cellájában látszólag nem érdeklik őt az események, azonban egyre feszültebb a testtartása. Hirtelen Entera elhallgatott és kérdőn nézett rám.
- Elnézést, de egy szót sem értettem. - mondtam közömbös hangon.
A Vadász fordított, a hangja alapján inkább dörmögött, mint beszélt. Entera is mondott neki valamit, majd a Vadász felém fordult.
- Miért jöttél ide Alakváltó? - kérdezte.
- Te vagy ő kíváncsi rá?
- Nem mindegy az neked? - vakkantotta vissza.
- Sokat beszélt az előbb - merengtem el - Nem hiszem, hogy ez az egész csak erre az egy kérdésre kellett, szólva szerintem inkább most te kérdezel és nem tolmácsolsz.
- Úgy látszik van eszed, de nem sok, ha volt merszed két társamat elrabolni.
- Nem raboltam el őket. - ráztam meg a fejemet - Itt voltak elszállásolva valaki közbenjárásának köszönhetően, úgy gondoltam segítek nekik, ha már nem akartak azonnal megölni ennyit megérdemeltek.
- Boren nem akart azonnal megölni? - döbbent meg a Vadász.
- Az egyikük eléggé agresszív volt, de a társa lenyugtatta és segítettek megérteni másokkal. Ugyanis mint észrevehetted kicsit bajban vagyok az itteni nyelvvel.
- Miért segítettek neked?
- Úgy tűnik nem szeretik a bezártságot. - tetettem a hülyét.
- Ne hazudj nekem! - húzta fel magát a Vadász.
Nem igazán hatott meg az előadása. Jó lenne, ha beszélgetés közben nem buktatnám le Boren-t és Nübtel-t, miszerint már régebb óta ismerjük egymást. Nem vetne rájuk jó fényt, hiszen egy Vadásznak minden szembe jövő alakváltóval végeznie kell.
- Minek hazudjak, ha már a sorsom eldőlt? - néztem rá - A megölésem miatt vagy itt, esetleg tévedek?
- Tévedsz. - mosolyodott el.
Gonosz mosoly volt, kárörvendő. Ha a Vadász nem megölni akar, akkor félek rosszabb sorsot szán nekem, mint a halál. Egyre idegesebb vagyok, de nem szabad kimutatnom, még a végén kihasználná.
- Azt hittem a Vadászok élvezettel ölnek, minden vágyuk egy alakváltó vérének kiontása. Akkor miért hagyna életben?
- Jelenleg egyedül vagy itt - kezdte a mesélést - De többen vagytok. Madár alakodban kaptak el, ők az első alakváltók egyike, mondhatni az ősalakváltók, ha még egy ős is él, akkor nyilvánvalóan a többi fajtátok se pusztult ki. Mellesleg a hírekből, amiket kaptam, kiderül ketten törtetek be és egy kisebb csapat várt rátok odakint.
- Ha azt hiszed bármit is elmondok neked, akkor tévedsz Vadász! De emberek segítettek nekem, nem pedig alakváltók.
- Ha téged átadlak a Tanácsnak, akkor a csapatod után megyek, legyenek emberek vagy alakváltók. Ezzel nem segítesz nekik, csak a saját helyzetedet rontod.
- Ennél még lehet rosszabb?
- Hidd el, rosszabb mindig lehet.
- Felőlem, de a segítőimet nem fogom elárulni. - vontam vállat.
- Hova vittétek a két Vadászt, akiket megmentettetek?
- Honnan tudnám? Itt vagyok és nem velük.
- Merre menekültek?
- Északra talán. De ezt se tudom, a katonákkal foglalkoztam. - néztem rá unottan.
- Te keletnek tartottál. - jegyezte meg csípősen.
- Egyszer próbálj meg te éjszaka tájékozódni. - morogtam - Úgy látszik eltévesztettem az irányt.
- Miért törtél be ebbe az épületbe?
- Valójában véletlenül kerültem ide. - ingattam a fejemet - Kíváncsi voltam a városra, aztán egy katonaszerűség megállított az utcán és ide lehozott, miszerint vigyáznom kellett helyette a rabokra. A két Vadászt azonnal felismertem. Onnantól meg minden csak úgy jött magától.
- Két Vadász védtelenül és bezárva. Miért nem használtad ki a lehetőséget Alakváltó?
- Nem szeretek ölni, főleg nem olyanokat, akik még védekezni sem tudnak és ők se akartak velem harcolni így a kérdés el volt döntve. De az nem érdekel miért is voltak ők ketten ide le zárva?
A Vadász erre nem válaszolt.
- Holnap reggel elviszlek a Tanácshoz, addig maradj életben. - szólalt meg végül.
Erre nem mondtam semmit se, a Vadász elfordult, mikor megszólaltam.
- Miért vadásztok ránk?
A Vadász megtorpant, de nem fordult meg. Gondolkodott. Biztosan nem kérdezik meg tőle ezt sűrűn. Végül megfordult.
- Nem tudod? - kérdezte elgondolkodva.
- Mindig csak tippjeim voltak, de nem értettem az üldözésünk okát.
- Túl erősek voltatok minden nép számára. Ezért kellettek valakik, akik képesek megállítani titeket.
- De miben is pontosan?
- Az öldöklésben.
- Az elsők sokkal lobbanékonyak voltak, mert inkább az állati alakjuk dominált, de az állatok csak akkor ölnek, ha éhesek. Tehát csak úgy nem öltünk. Rendben, tegyük fel hiszek neked, de miután megállítottatok, még pár évszázadig üldöztetek. Annak már mi értelme volt?
- Bármikor előröl kezdhettétek az egészet. - felelte halkabban, mint eddig.
- Pár százan maradtunk, nyilván háborúzni akartunk még. - néztem rá - De hagyjuk is, mert látom te sem tudod a valódi okát.
Most én fordult a cella hátsó fala felé.
- Majd reggel találkozunk. - mondtam búcsúzóul.
A Vadász erre nem felelt semmit, már csak a dühös lépteit hallottam, ahogyan elhagyja ezt a részét a börtönnek. Az emberek biztosan nem értettek ebből az egészből semmit, igaz nem is bánom, ez csak ránk tartozott.
Ez azt jelentené szerencsés vagyok? Eddig valahányszor egy Vadásszal találkoztam, mindig túléltem az esetet és még ölnöm se kellett. Tegnap szükségessé vált, de egy percét se élveztem. Ebbe a háborúba nem szabad túlságosan beleavatkoznunk. A Vadászoknak és az alakváltóknak ki kellett volna az egészből maradniuk, de ez nem jött össze. Entera a Vadászokat hívta, míg Legort minket alakváltókat hozott ide. Mi lesz még itt? Remélem a többiek épségben vannak. Nem is figyeltem fel a többi ember és Entera távozására. Nem sokkal a Vadász után mehettek el ők is. Leültem a cellám legsötétebb sarkába és a két őrt figyeltem, akik itt maradtak. Összekuporodtam, úgy gondolkodtam ezen az egészen. Legort, talán nem érsz ide időben és soha többé nem találkozunk? Mit takarhat az, amit a Vadász mondott? A tanácsuk elé akar vinni, de miért? Mondjuk nem hülyeség, amit mond, ha én élek, mint alakváltó, akkor többen is élünk, de vannak olyan bolygók, ahová ők nem léphetnek, mint például Are bolygója is, ahol mi élünk. Nem akartam mindenkit cserben hagyni, de ha elvisznek innen, akkor az itt élők minden reménye elveszik Legort-tal együtt. Vajon mennyi lehet az idő? Hány órám maradt, amíg el nem visznek innen egy sokkal rosszabb helyre? Újfent hallottam az ajtó nyikorgását. Azonnal tudtam ki jött be, felismertem az elméjét. Mégis le hajtottam a fejemet, nem szabad lebuknom. Nagyon örültem és megnyugodtam. Végtére is ideért. Valamit beszéltek az őrök vele, végül mindketten felálltak és elmentek. Miután becsukódott a vasajtó, azonnal felpattantam és a cella elejébe mentem.
- Azt hittem már nem érsz ide időben! - kiáltottam fel.
- Halkabban Anna! - csitított Legort - Még a végén leleplezel.
Elővette a kulcsokat és kinyitotta mindkét cella ajtót. Ösztönösen megöleltem Legort-ot, amint kinyílt az ajtó. Eléggé megdöbbent rajtam, viszont esetlenül visszaölelt. Nem ezt szokta meg tőlem, de most szükségem van rá. Érzem valami baj van, nem fogunk tudni most megszökni. Markus kérdőn nézett ránk, szegény semmit se értett. Legort elkezdett kibontakozni az ölelésemből. Hagytam had tegye, most erre nincs időnk, de szükségem volt rá.
- Valami nagyon felzaklatott. - állapította meg, közben a szemembe nézett.
- Nem sokkal előtted járt itt egy Vadász. - kezdtem - Nem akart megölni.
- Akkor ez jó, nem? - nézett rám értetlenül - Valamit eltitkolsz.
- A Vadászok Tanácsa elé akar vinni, ha ezt megteszi rosszabb sorsom lesz a halálnál.
- Mikor akar elvinni? - kérdezte aggodalmasan.
- Reggel.
- Francba! Nem tudlak kijuttatni ennyi idő alatt. Entera és a Vadász is felügyeli a börtönt, alig tudtam egyedül bejutni, pedig bejutni még egyszerű, de ki, az már magában is macerás, bezzeg most. Várj egy percet míg elmagyarázom ezt az egészet Markus-nak is, kezdve azzal ki is vagyok.
- Várok.
Markus felé fordult és levette a sisakját, ami eddig majdnem az egész arcát eltakarta. Markus azonnal felismerte a barátját. Kézfogással köszöntötték egymást. Beszélni kezdtek valamiről, Markus folyamatosan Etron-nak hívta Legort-ot, igaz ő így ismerte meg. Etron, fura ez a név, soha nem fogom így hívni, hiába van emberi alakjában. De az is érdekes, hogy el tudott surranni a Vadász mellett leleplezés nélkül. Markus-nak hamar lelohadt az arcáról a mosoly, gondolom Legort közölte vele milyen sokan is őriznek bennünket. Igazán érdekes lesz így a menekülés, ha egyáltalán lesz menekülés. Bár az időt még mindig nem tudom. Legort sokáig beszélt Markus-szal és szerintem még koránt sincs vége a beszélgetésüknek. Elkezdtem átnézni Legort emlékeit, hogyan is került ide ilyen gyorsan. Biztosan érzékelt miközben az elméjében keresgéltem, de nem zavartatta magát, szinte magától megmutatta mi is történt vele, miután kilépett az álmomból.
Éppen elkapták, mikor belépett az álmomba és a tündék keltették fel, akik fogva tartották. Miután viszonylag leleplezte magát átvette a Nitensek fővarázslója címet. Bár ezt az egészet nem értem miért is tette, lehet csak bizonyítani akart, mert így viszont mindenki tudja kicsoda ő. Addig meg se állt, míg Broton-ba nem ért, a lovát teljesen kihajszolta az út alatt. Broton előtt egy varázslattal elfedte a Pecsétet, így nem ismerik fel addig, amíg a varázslat tart. Itt Broton-ban egy fogadóba ment, amit már ismert régebbről. A lovát egy férfira bízta, aki ellátta a lovat és elvitte az északi kapuhoz. A fogadóban pár régebbi ismerősétől információkat kapott és szerzett egy őr ruhát. Ezután azonnal idejött, nem sokat időzött a fogadóban. Körülbelül ennyi történt vele.
- Meddig aludtál még utána? - kérdezte hirtelen Legort.
- Nem tudom. De ezek szerint sokat, ha már este van.
- Úgy látszik. Ma este nem tudlak kivinni innen, túl nehéz lenne, míg idejöttem olyan húsz katonát számoltam össze, akik őrt állnak, további százan vannak, akik a börtön körül vannak plusz Entera kisebb serege, akiket megelőztem, de már ideérhettek, maga Entera és a Vadász. Holnap reggel ennek az épületnek a tetejéről fogja megnyitni Entera az átjárót a Vadászokhoz, ott alig lehetnek harmincan velünk együtt, igaz ott lesz akkor Entera és a Vadász is, de amíg elmenekülünk el tudom terelni a figyelmét rólunk. Akkor lesz a legtöbb esélyünk. Elbírsz minket Markus-szal madáralakban?
- Igen elbírlak, de múltkor se ezen múlt minden. Entera varázslata beelőzött.
- A varázslatokat bízd csak rám.
- Nem éppen a legalaposabb, de megteszi. Csak ne jöjjön közbe semmi váratlan. - sóhajtottam fel.
- Ezt nem tudom garantálni, Entera-ról beszélünk, neki mindig van valami a tarsolyában, amire nem lehet számítani. Ezt már sokszor tapasztaltam, ezért se érdemes kész tervvel előállni ellene, mert biztosan tesz valamit, ami miatt fuccsba megy az egész.
- Akkor jelenleg csak ülünk a fenekünkön? - kérdeztem.
- Igen, azonban amíg itt vagyok nem kell a cellában lennetek. De hoztam pár fegyvert, amit tudtok majd használni, de nem feltűnő.
- Magyarán tőrök. Azokkal nem bánok valami jól. - morogtam.
- Most nem lehet választani, igyekszem reggelig megtalálni a cuccaitokat, de nem tudom hova teszik a rabok fegyvereit.
- Akkor itt hagysz minket.
- Jelenleg muszáj, de ezt már elmondtam Markus-nak. Ígérem még reggel előtt visszaérek.
- Mégiscsak a cellákban maradunk.
- Sajnálom, de nem zárom rátok az ajtókat. Ha bármi történik, esetleg lebukok, akkor Markus-szal fejvesztve meneküljetek, akár a fél város lerombolása árán is.
- Na azt nem. - ellenkeztem - Nem lehetne harc nélkül elmenni? Így is már sokakat megöltem miközben a tündéket szabadítottuk.
- Anna, az északi kaput használjátok menekülésre, az odajutás rajtatok áll, lesz ott két ló, azokat használjátok tovább haladáshoz.
- Úgy beszélsz, mintha biztosan elkapnának.
- Ezzel is számolni kell. Most megyek, vigyázz magadra.
Markus-nak is mondott valamit. Ő csak bólintott és visszament a cellájába, így én is visszakullogtam az enyémbe. Nem szeretem az ennyire improvizációra épülő terveket. A felét neked kell ott akkor kitalálnod. Markus-hoz képest még hátrányban is vagyok, mert Legort csak egy olyan nyelven tud hozzám szólni, amit senki más nem ért rajtunk kívül. Ez a nyelv, nagyon megnehezít mindent.
